Európában csökkent, Magyarországon változatlan a tévénézésre fordított idő
A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége. A Föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet tévézik. Az európaiak majdnem egy órával többet, átlagosan 3 óra 22 percet, míg mi, magyarok az ezredforduló óta töretlenül legalább négy órát ülünk a televízió képernyője előtt egy átlagos napon – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzéséből.
A Global Audience & Content Evolution (Glance) 71 országra kiterjedő és a 2022-es tévénézési szokásokat feltérképező adatai alapján elmondhatjuk, hogy itthon még mindig sokat ülünk a „doboz” előtt, míg a világ más pontján ez nem ennyire népszerű szórakozási forma. 2016-ot követően három óra alá esett a világ lakosságának napi tévénézési ideje. A legnagyobb csökkenést az észak-amerikai földrészen mérték, ahol az ezredfordulón még több mint napi négy órát tévéztek, ám a 2014-ben mért 4,5 órás csúcs után meredek zuhanás következett be, s végül 2022-re három alá csökkent a tévé előtt töltött órák száma.
Míg Amerika északi felén lassanként elfordultak a televíziótól, addig Dél-Amerikában mind népszerűbbé vált a tévénézés: a 2000-es évek elejére három óra fölé emelkedett a napi fogyasztási idő, 2022-ben pedig – a mérések kezdete óta - a legmagasabb értéken zárt 3 óra 38 perccel.
Európa népessége a kilencvenes évek közepétől legalább három órát fordított erre a tevékenységre, ez 2014-re négy órára emelkedett. A Covid-19 világjárvány ideje alatti kiugró értékektől eltekintve, Európában is csökkenő trendet figyelhettünk meg az utóbbi években. A kontinensek sorrendjében egyébként Ausztrália és Óceánia található az utolsó helyen, a déli földrész metropoliszaiban mindössze 1 óra 46 percet tévéznek átlagosan naponta.
2022-ben Európában csökkent a legnagyobb mértékben a tévénézésre fordított idő, átlagosan húsz perccel. Leginkább a grúz lakosság fordult el a képernyőtől, hiszen 41 perccel kevesebb ideig követték figyelemmel a műsorokat egy átlagos napon, mint egy évvel korábban. Az izlandi lakosság tartja a negatív világrekordot: a 12 és 80 év közöttiek egy átlagos napon alig több, mint fél órát néztek tévét.
A tévénézésre fordított idő európai rangsorában a magyarok mindig is az élen jártak. 2022-ben a negyedik helyen végeztünk, hazánkat mindössze Bosznia-Hercegovina, Románia és Szerbia előzte meg. Világviszonylatban is előkelő a helyezésünk (nyolcadik), még annak ellenére is, hogy előttünk végzett a rangsorban Dél-Amerikából a Dominikai Köztársaság (5 óra 15 perc), a Közel-Keletről Szaúd-Arábia (5 óra 2 perc), az afrikai kontinensről Kamerun (5 óra 12 perc), míg Ázsiából Üzbegisztán (5 óra 3 perc). Európában egyedül a magyar tévénézők tartottak ki a képernyők jelentette tájékozódási és szórakozási lehetőségek mellett, vagyis ugyanannyi időt szenteltek a tévének 2022-ben is mint 2021-ben: átlagosan 4 óra 51 percet.
A legnézettebb műsorok versenyére a világ sok országában rányomta bélyegét a különböző dráma- és vígjáték-sorozatok jelenléte, ám Európában más a helyzet, itt a szórakoztató reality műfaj került túlsúlyba. Belgiumban, Bulgáriában, Hollandiában, Portugáliában és Romániában és hazánkban is első helyen végeztek a tehetségkutató műsorok és egyéb reality formátumok (Got Talent, The Masked Singer, Big Brother Famosos, Sztárban sztár leszek!). A hírműsorok a német nyelvterületeken kerültek az élre, Ausztriában a Zeit im Bild 1, Németországban és Svájcban pedig a Tagesschau végzett az első helyen. Magyarországon viszont a tíz legnézettebb műsor 60 százaléka tehetségkutató, vagy valamilyen, a reality műfajába tartozó showműsor volt.
Amennyiben az egyes országok legnézettebb sportműsorát tekintjük, a FIFA labdarúgó-világbajnokság közvetítése csak a negyedik volt 2022-ben, az amerikai foci nézettsége az USA-ban messze megelőzte, ahogy Kínában az olimpiai férfi 1000 méteres gyorskorcsolya szám is, illetve Indiában a házigazda részvételével zajló Asia Cup krikett verseny.
Kapcsolódó cikkek
- Több mint félmillió gyermekpornográf felvétel eltávolítását kezdeményezték tavaly világszerte
- Épül a Net-Coach-közösség
- A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH
- Az egyedül élő idősebbek különösen kiszolgáltatottak az online veszélyekkel szemben
- Átvették kinevezési okiratukat a Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal új tagjai
- Ez a csalási forma szedi leggyakrabban áldozatait az idősek körében
- Szerződéses vállalás megsértése és reklámriport miatt bírságolt a Médiatanács
- Már 10 Gbps feletti sebességet is mérhetünk a Szélessáv.nettel
- Tévéműsorok készítését támogatja a Médiatanács
- Kevesebbet költünk a neten – Az online vásárlási szokásokat vizsgálta az NMHH
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tengerjáró hajózás: Luxusélmény elérhető áron
Néhány éve még csak a luxus szinonimájaként gondoltunk a tengerjárós nyaralásokra, ma viszont az egyik legnépszerűbb utazási formává nőtték ki magukat. Aki egyszer kipróbálja ezt a különleges utazási módot, gyakran újra visszatér. Nem véletlenül: a tengeri hajózás sokkal gyorsabban fejlődik, mint más turisztikai szegmensek, és az előrejelzések szerint 2025-ben minden korábbi évnél többen vágnak bele egy ilyen kalandba.
Amikor a jövő megérkezik: autonóm drónok a csomagszállítás szolgálatában
Ha csomagszállító drónokra gondolunk, sokak lelki szemei előtt futurisztikus képek jelennek meg: lebegő szerkezetek hozzák a megrendelt terméket egyenesen a kertkapuhoz vagy az erkélyre. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb. A legnagyobb kihívás az, hogy ezek az eszközök önállóan, biztonságosan és megbízhatóan tudjanak tájékozódni a gyakran kiszámíthatatlan városi környezetben.
Így nyílik ki a világ a Széchenyi hallgatói előtt
Közel harminc hallgató vett részt a Széchenyi István Egyetemről azon az ötnapos nemzetközi tanulmányúton, amely során bevonatolási, szerszámgyártási és méréstechnikai technológiákkal ismerkedhettek meg Csehországban. A Pannónia Ösztöndíjprogram által támogatott képzés nagy sikert aratott a nemzetközi ipari partnerek körében is, ezért a Járműgyártás és Technológia Tanszék már a program folytatását tervezi.