Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.
A Széchenyi István Egyetem nagy hangsúlyt fektet a nemzetközi színvonalú oktatásra, kutatásra, valamint arra, hogy tevékenységével hozzájáruljon a magyar gazdaság fejlődéséhez. Mindez fontos szempont az intézmény partnerségeinek kialakításában. Az egyetem az elmúlt időszakban számos technikummal kötött megállapodást, ennek keretében az országban elsőként előzetes hallgatói jogviszonyt is kínál technikumi diákoknak.
Az intézmény két éve írta alá a Győri Szakképzési Centrum és az Audi Hungaria Zrt. vezetőivel azt az együttműködési megállapodást, amellyel létrehozták a Győri Tudástranszfer Központot. A központ célja a szakképzésen alapuló életpályamodell vonzóbbá tétele, valamint az átjárhatóság megteremtése a szakképzés és a felsőoktatás között gyakorlatorientált, a munkaerőpiac igényeihez igazodó oktatás biztosításával. Ezzel a törekvéssel is egybecseng a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Iskolaközponttal kötött megállapodása, amelynek keretében az iskola duális szakképzésének tanulói beszámíttathatják végzettségüket egyetemi tanulmányaik során. Az idegen nyelvű ipari és kereskedelmi technikus szakmát sikeres szakmai vizsgával záró tanulóknak az egyetemen a gazdálkodás és menedzsment alapszakon, valamint a kereskedelem és marketing alapszakon nyílik lehetőségük a kreditbeszámításra. Ezen felül a duális gyakorlati képzést egyenértékűként ismeri el az egyetem a két szakon kötelező gyakorlati félévvel.
Dr. Knáb Erzsébet, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány alapító elnöke, dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem általános és oktatási elnökhelyettese, Andreas Gering, az Audi Hungaria Iskolaközpont főigazgatója, Havassy Tünde, az Audi Hungaria Iskola Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvány kuratóriumának elnöke és Kauschitz Emil, a kuratórium elnökhelyettese az ünnepélyes aláíráson. (Fotó: Dudás Máté)
„Mérföldkőhöz érkeztünk iskolánk szakképzésének történetében. A Széchenyi István Egyetemmel korábban megkötött stratégiai partnerségünk keretében új lehetőséget teremtünk diákjaink számára életpályájukban” – fogalmazott Kauschitz Emil, az Audi Hungaria Iskola Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvány kuratóriumának elnökhelyettese. Köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak az együttműködés létrejöttéhez, az egyetem és az iskola közti partnerség további szélesítéséhez.
Andreas Gering, az Audi Hungaria Iskolaközpont főigazgatója a szakmai képesítés felsőfokú tanulmányokban történő elismerésének jelentőségét, illetve a duális képzésben megszerezhető gyakorlati tudás fontosságát méltatta. „Ez a megállapodás lehetővé teszi a tanulóink számára, hogy a már megszerzett ismereteiket és képességeiket használva hatékonyabban végezzék tanulmányaikat” – mondta. A Széchenyi István Egyetemmel kapcsolatban megemlítette, a sokszínűségre és erősségekre alapozó, befogadó oktatási kultúra nem csak a diákok javát szolgálja, hanem a győri oktatási kínálatot is még vonzóbbá teszi.
Dr. Knáb Erzsébet, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány alapító elnöke kuriózumnak nevezte a két intézmény közt létrejött megállapodást. „Az együttműködés a végzős diákok számára olyan folytonosságot biztosít a képzésükben, amely elismeri és beszámítja az addig megszerzett tudásukat, és amelynek révén a győri egyetemen folytathatják karrierútjukat” – húzta alá. Kiemelte, az Audi Iskola különleges intézmény, ahonnan sokra hivatott fiatalok kerülnek ki, és tudásukat, képességeiket a Széchenyi-egyetemen kamatoztathatják tovább.
„Az Audi Hungaria Zrt. intézményünk első számú partnere, és az Audi Hungaria Iskolaközponttal is kitűnő a kapcsolatunk, mostani megállapodásunk pedig szélesebbre tárja a felsőoktatásba vezető kaput a diákoknak. A tehetséges fiatalokat már a középiskolában kézen fogjuk, és elvezetjük őket az egyetem főbejáratáig. Nekik már csak be kell lépniük rajta" – fogalmazott dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem általános és oktatási elnökhelyettese. Hozzátette, az egyetem gyakorlatorientált, a munkaerőpiacon keresett tudást, értékes diplomát, sokszínű hallgatói életet, nemzetközi légkört és kitűnő egyetemi infrastruktúrát kínál a fiataloknak, így az Audi Iskola végzőseinek is.
Kapcsolódó cikkek
- A kezdő mérnökök nettó 650 ezerért indulnának a pályán
- Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen
- Építőipari innováció: egyedülálló vizsgálatot végeznek a Széchenyi István Egyetem munkatársai
- Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják
- Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA
- A világ egyik legjobb egyetemével kötött partnerséget a Budapesti Metropolitan Egyetem
- A Stanford Egyetem professzora szerint példaértékű a Széchenyi-egyetem és az ipar együttműködése
- Csaknem ötven munkaadó várta a hallgatókat a Széchenyi-egyetem Állásbörzéjén
- Innováció és vállalatépítés: a Bosch csoport topvezetője tartott előadást a Széchenyi-egyetemen
- Felvételi: ötezernél is többen jelentkeztek első helyen a győri egyetem színvonalas képzéseire
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Fenntarthatóság és innováció egy autóban
Az OMODA az elektromobilitás és a fenntartható közlekedés iránti elköteleződését egy különleges modellel ünnepli: bemutatta az OMODA 5 EV Planet Earth limitált kiadását. A kiadás szimbolikus időpontban, a Föld Napján került bemutatásra, ezzel is hangsúlyozva az elektromos autók szerepét a bolygó megóvásában.
Magas munkavállalói aktivitás a magyar munkaerőpiacon
A Profession.hu 2025 első negyedéves jelentése szerint a magyar munkaerőpiacon továbbra is magas a munkavállalói aktivitás. Bár az álláshirdetések száma minimálisan, 0,97%-kal visszaesett az előző év azonos időszakához képest, a jelentkezéseké ezzel szemben 4,8%-kal emelkedett. Ez azt jelzi, hogy a munkakeresők oldaláról továbbra is élénk az érdeklődés.
Erős évet zárt a ViVeTech
A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett ViVeTech Nyrt. nettó árbevétele a 2024-es üzleti évben 24 százalékkal emelkedett, és megközelítette az 1,4 milliárd forintot, szemben a 2023-ban elért 1,1 milliárd forintos értékkel. A társaság adózott eredménye ezzel párhuzamosan 95 százalékkal, 66,2 millió forintról 128,8 millió forintra bővült – derül ki a vállalat frissen közzétett, a magyar számviteli szabályok szerint elkészített, nem konszolidált éves beszámolójából.
Jogellenes műsorok miatt marasztalták el az RTL-t
Az RTL két bírságot is kifogásolt a bíróságon, de mindkét esetben a Médiatanácsnak adott igazat az igazságszolgáltatás. Az egyik ügy a Reggeli című műsor 2023. október 25-i adásához, a másik a Sztárbox 2023. november 5-i adásához kapcsolódik.
Forradalmi technológiák egyetlen robotporszívóban
A legfrissebb robotporszívó-fejlesztések már nem csupán a szívóerőre vagy az akkumulátor teljesítményére koncentrálnak, hanem egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra is, hogy a készülékek könnyedén megbirkózzanak a lakásokban előforduló fizikai akadályokkal – például küszöbökkel vagy padlószint-váltásokkal. Egy újonnan bemutatott modell már technológiai választ is kínál erre: saját magát meg tudja emelni, és akár 6 centiméteres akadályokat is leküzd.