Megújult a Neumann-emlékszoba a régió legkülönlegesebb Informatika Történeti Kiállításán

forrás: Prím Online, 2024. június 4. 20:25

A Neumann Társaság szegedi informatikatörténeti múzeuma egy kuriózum a világ hasonló tematikájú gyűjteményei között, mivel az egykori nyugati és keleti blokkban gyártott ősszámítógépek és kommunikációs eszközök egyaránt megtalálhatók benne. A 2023-as Neumann 120 emlékév lezárultával a tárlaton kialakított Neumann János-emlékszoba kibővített tartalommal várja a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában az érdeklődőket, ahol idén tavasztól az egyik első szoftverfejlesztő cég, a Novotrade alapítója, a nemrég elhunyt Rényi Gábor tiszteletére kialakított emlékvitrin is várja a látogatókat.

Miután a Neumann 120 emlékév alkalmából megrendezett vándorkiállításon bejárták egész Magyarországot, visszakerültek a szegedi Informatika Történeti Kiállítás vitrineibe a digitális számítógépek működését kidolgozó Neumann János eredeti tárgyai, illetve a lányától, Marina von Neumann Whitmantól kapott dokumentumok ún. nemesmásolatai. 

 

Neumann személyes tárgyai a vitrinekben

 

Ezek egy része diplomák, levelek és okmányok másolata, de megtekinthetők a tárlaton Neumann eredeti személyes tárgyai és kitüntetései. Vitrin alatt ugyancsak megtekinthető az az eredeti Financial Times lapszám, melyben Neumann Jánost az évszázad emberének választották.

 

Megújult az emlékszoba falaira helyezett tablósor teljes szöveg- és képanyaga, amelynek szerkesztői (Képes Gábor és Szalay Imre) Neumann jelentőségét a lehető legszélesebb merítéssel mutatják be, nem csupán az informatika, de más tudományterületek, úgy mint a matematika, a kvantummechanika, az atomfizika és a játékelmélet szempontjából.

 

njszt.hu

 

A megújult emlékszobában helyet kapott a tavalyi pályázatokra beérkezett pályaművek egy fontos része: például Csízy László computer art műve, valamint a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériával közös pályázati felhívásra beérkezett 20 válogatott vizuális alkotás. Ezen kívül a tárlat része a Selmeczi György belsőépítész-tervezőművész az élete alkonyán járó, nagybeteg Neumannról készített festménye, illetve egy, az 1990-as évek első felében készült Neumann-mellszobor is, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium jóvoltából. 

 

“Az új tablósorral és kiállítással a cél a neumanni géniusz egészének bemutatása, amelyben benne van a kvantummechanika, a játékelmélet, az atomfizikára, az atombomba-kísérletekre gyakorolt hatása is. Szegedi informatikatörténeti kiállításunk, így egyben egy méltó emlékhelye a 20. század egyik legfontosabb emberének” – mondta el Képes Gábor, a Neumann Társaság ügyvezetője a megújult tárlatról.

 

Emlékvitrint kapott a múzeumban a Novotrade társalapítója 

 

A szegedi informatikatörténeti tárlat másik fontos újdonsága, hogy az interaktív játékkabinet bejárata előtt emlékvitrint avattak a nemrég elhunyt Rényi Gábor tiszteletére.  

 

Rényi Gábor mind a társaság, mind a honi számítástechnika számára sok szempontból különleges és kitüntetett személyiség. 1981-ben részt vett az egyik legsikeresebb magyar logikai játék (Bábel torony) fejlesztésében, gyártásában és nemzetközi értékesítésében, valamint szerepet játszott az első magyar handheld elektronikai játék, az XL-25 nemzetközi piaci bevezetésében.

 

Ugyancsak nevéhez fűződik az egyik első, sikeres magyar részvénytársaság, az 1983-ban létrejött Novotrade megalapítása, amely az irányítása alatt vált nemzetközi videojáték-fejlesztő vállalattá. Számtalan sikeres videojátékot adott ki, egyebek mellett ZX Spectrum, Commodore, Apple és IBM számítógépekre, illetve később Sega, Nintendo, Sony játékkonzolokra. Irányítása alatt készítette el a Novotrade szoftverfejlesztő csapata a Borland cég Quattro nevű ismert szoftverét, amely a Lotus 1-2-3 után, még a Microsoft Excel elterjedése előtt a világ leggyakrabban használt táblázatkezelő szoftvere volt.

 

“Az emlékvitrinnel a kiállítás egy régi adósságát törlesztettük. A magyar videojáték-ipar megteremtőjének az emlékeit mutatjuk be interaktív videojáték kabinetünk mellett – és egy olyan kolléga előtt tisztelgünk, aki számos fontos, emberséges ügy támogatója volt, így a Neumann Társaság ügyéé is” – emelte ki dr. Beck György, az NJSZT elnöke.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A magyarok többsége már nem tudna mobil nélkül élni

A digitális világ átalakulása a koronavírus-járvány alatt felgyorsult: a mobiltelefon lett a legfontosabb eszköz az internetezéshez, a közösségi média szerepe a kapcsolattartásban tovább erősödött, és az online vásárlás is széles körben elterjedt. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új kutatásában a Kantar-Hoffman piackutató intézet elemzései révén mutatja be a hazai digitális és kulturális trendeket az elmúlt tíz évben, valamint a koronavírus hosszú távú hatásait.

2025. február 12. 20:09

AI-orientált 2024 után további AI fejlesztések az SAP-nál

Az SAP legújabb fejlesztései tovább bővítik az ügyfelek számára az SAP generatív mesterséges intelligencia-megoldását, a Joule-t, amely mostantól az SAP portfólió funkcióinak több mint 80 százalékába beépült. Ennek révén a felhasználók gyorsan és egyszerűen, természetes nyelven végezhetik el a legfontosabb feladataikat. A Joule több mint 1300 új funkciója többek közt azt is lehetővé teszi, hogy mobiltelefonos csevegést indítva kapjon egy felhasználó betekintést a legfrissebb üzleti adatokba vagy hagyjon jóvá egy folyamatot.

2025. február 12. 18:16

Díjazták az ELTE-n folyó tehetséggondozói munkát

Az ELTE Informatikai Kar és a Neumann Társaság (NJSZT) is elismerő oklevelet kapott a 2024. évi Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI) és a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián (CEOI) eredményesen szereplő tanulók felkészítésének támogatásáért. Az oklevelet Horváth Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár, az ELTE Informatikai Intézet igazgatója vette át Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkártól.

2025. február 12. 16:38

Rekordnézettséget hozott a Super Bowl Magyarországon

Az amerikaifutball rajongók ünnepének számító NFL-döntő a világon mindenütt az adott év egyik legnézettebb sporteseményének számít, és ez így volt Magyarországon is: a Network4 műsorfolyama kiemelkedően sok nézőt vonzott a képernyők elé, sőt, az egyik fővárosi mozi is a Philadelphia Eagles – Kansas City Chiefs meccstől volt hangos.

2025. február 12. 15:04

Úttörő szimulátor megoldások a Thermaltake-től

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája, két új, úttörő terméket mutatott be: a G6 Direct Drive versenykormány csomagot és a GM5 3DOF mozgatórendszert. Ezek az innovatív rendszerek a verseny- és a repülőgép-szimulátorok rajongói számára nyújtanak páratlan realizmust, pontosságot és elmerülést. A fejlett mozgásvezérléssel és precíz tervezésű alkatrészekkel ezek a rendszerek valósághű élményt és versenyelőnyt kínálnak a játékosoknak és a szakembereknek. A tervezés biztosítja a zökkenőmentes, érzékeny visszajelzést, ezáltal növelve a pontosságot és a teljes mértékben magával ragadó élményt.

2025. február 12. 13:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54

Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével

2025. február 1. 13:44