A magyar okosmérők kétharmada már az E.ON ügyfeleinél üzemel

forrás: Prím Online, 2024. június 30. 11:59

Mintegy 165 ezer okosmérő telepítését fejezték be június végével az E.ON szakemberei a Dunántúlon és Pest vármegyében egy Európai Unió által finanszírozott beruházás keretében. A legmodernebb készülékek részben a családi otthonokba és egyéb ingatlanokba, részben ipari, vállalati létesítményekbe kerültek. 

Az okosmérők az intelligens áramhálózat alapelemei, a készülékek sokkal többet tudnak, mint a korábbi hagyományos mérőórák. Folyamatos kapcsolatban vannak az E.ON mérési központjával, automatikusan küldenek és fogadnak adatokat, így ezeket a készülékeket már szükségtelen helyben, fizikailag leolvasni. Az okosmérők a napelemmel rendelkező háztartások esetében a megtermelt és a felhasznált villamos energia mennyiségéről is részletes adatokat szolgáltatnak az ügyfelek számára, a könnyen leolvasható, nagy méretű kijelzőjük révén kényelmesen. 

 

A készülékek által az E.ON-hoz küldött adatok révén a hibák felderítésében és javításában is új lehetőségek nyílnak. Áramszünet esetén segítségükkel a szolgáltató azonnal, akár az ügyfelek jelzései nélkül is értesülhet a meghibásodásokról, így a hibajavítást is sokkal gyorsabban meg tudja kezdeni. Az eszközök a távvezérlést, vagyis a távolból történő ki- és visszakapcsolást is lehetővé teszik, így számos esetben a kiszállás, illetve annak időszükséglete is megspórolható minden érintett számára. 

 

 

A 10,074 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásból létrejött beruházás a Széchenyi Terv Plusz program keretében az Európai Unió finanszírozásával a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) pénzügyi forrásainak felhasználásával valósult meg. A most lezárult projekt újonnan beépített eszközeivel együtt immár 450 ezer okosmérő működik az E.ON szolgáltatási területén. Ez a vállalatcsoportnál használt mérők több, mint 10 százalékát teszi ki. Az E.ON 2030-ig ennek az okosmérő-aránynak a további megduplázását tervezi dunántúli és pest vármegyei szolgáltatási területén. 

 

Az E.ON az elmúlt években folyamatosan növelte az okosmérők arányát. Az idehaza működő 670 ezer okosmérő több, mint kétharmadát az energiavállalat ügyfelei használhatják. Ez egy eleme annak a stratégiának, amelyek célja a Dunántúli és Pest vármegye áramhálózatának teljes megújítása. A beruházás elősegíti a megújuló energiaforrások, különösen a robbanásszerű gyorsasággal elterjedt napelemes rendszerek beillesztését a villamosenergia-rendszerbe. Ezzel kiemelten támogatja Magyarország klímacéljainak megvalósulását.

 

 

Az okosmérők működéséről az alábbi rövid videóból minden lényegeset megtudhatunk:

 

 

Kulcsszavak: E.ON okosmérő

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magyarországon is bemutatkozik a Vivo

A zászlóshajójának számító X200-as sorozat bemutatója után nem sokkal, 2024 októberének végén Magyarországra is megérkezik a Vivo mobilgyártó, és elindítja a hivatalos forgalmazást.

2024. október 14. 20:38

Nemes cél érdekében állt össze a Mentőalapítvánnyal a magyar mémlegenda

Közös edukációs kampányt indított az Országos Mentőszolgálat Alapítvány és Arató András, vagyis Hide the Pain Harold. A világszerte ismert magyar mémlegenda a tőle megszokott humorral ötvözve ismert slágerekre mutatja meg az újraélesztés helyes módját. A cél, hogy felhívják a figyelmet a laikus újraélesztés fontosságára, hirtelen szívhalál esetén az első 3-4 perc ugyanis létfontosságú, és a másodpercenkénti két mellkasnyomás életet is menthet.

2024. október 14. 19:45

Skarlátvörös színben emelkedik ki a mezőnyből a Sony okostelefonja

A Sony örömmel jelenti be, hogy zászlóshajó okostelefonja mostantól már „skarlátvörös” színben, a vörös új, lenyűgöző árnyalatában is elérhető. Az új „skarlátvörös” Xperia 1 VI rendelkezik az összes olyan forradalmi technológiával, amelyek a teljes jelenlegi színpalettában páratlan felhasználói élményt nyújtanak, míg elegáns kialakítását még inkább kiemeli és tökéletesíti a szemet gyönyörködtető skarlátvörös színű, előkelő matt felület.

2024. október 14. 18:20

Bemutatták az első ultraalacsony bemeneti késleltetésű Bluetooth-technológiát

Az LG Electronics (LG) a Razerrel és a MediaTekkel együttműködve bemutatta a világ első Bluetooth-technológiával működő ultraalacsony bemeneti késleltetéssel rendelkező (Bluetooth Ultra-Low Latency, BT ULL) játékkontrollerét. A 2024-es LG webOS Summit keretében megtartott eseményen a forradalmi 1 milliszekundumos input lag technológiát egy LG webOS okostelevízió és egy Razer Bluetooth játékvezérlő segítségével prezentálták.

2024. október 14. 16:39

A Samsung a Musée d'Orsay-val együttműködve bemutatja a The Frame TV-ken elérhető exkluzív kollekcióját

A Samsung és a Musée d'Orsay egyedülálló együttműködésének köszönhetően a The Frame TV felhasználók a párizsi múzeum 25 remekművét jeleníthetik meg otthonukban.

2024. október 14. 14:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10