Hasznos időtöltés a nyaralás alatt
Végre kitört a vakáció, itt a jól megérdemelt pihenés ideje tanároknak, diákoknak egyaránt. Az értékes szabadidőt érdemes hasznosan eltölteni, például nyelvtanulással. Fülledt tantermekben, intenzív nyári nyelvtanfolyamokon görnyedés helyett azonban választhatjuk erre a hűvös szobát, vagy akár a strandot is, mégpedig a KRÉTA felületen térítésmentesen elérhető, nyelvtanulást segítő applikáció segítségével.
„A nyelvtanulás olyan, mint a sport, érdemes alacsonyabb terheléssel szinten tartani, mert egy hosszabb kihagyás után szinte mindent elölről kell kezdeni” – fogalmazott az Idegennyelvi Felkészítő Modul szakmai vezetője. „Más tantárgyakkal ellentétben a nyelveknél nem a lexikális tudás az elsődleges, hanem a kompetencia, a készségfejlesztés, ezért is fontos, hogy folyamatosan foglalkozzunk vele” – tette hozzá Miholics Zoltán.
Az Idegennyelvi Felkészítő Modul (IFM) minden általános és középiskolás számára térítésmentesen elérhető a KRÉTA – felületen használt azonosítóval. Az IFM tanári moduljának segítségével pedig a pedagógusok állíthatnak össze személyre szabott leckéket és feladatokat, figyelembe véve a diákok egyéni igényeit és tanulási ütemét. A játékos, érdekes feladatok az angol és a német nyelvi kompetenciák fejlődését segítik. Az IFM az általános iskola harmadik, negyedik osztályától egészen a nyelvvizsga és érettségi szintig ajánlott a diákok számára.
Fontos a rendszeresség
Miholics Zoltán az eredményes nyári nyelvtanulási praktikák közé sorolta, hogy a diákok úgy illesszék be a napirendjükbe az applikáció használatát, hogy állandó napszakokat, időintervallumokat válasszanak, így a rendszeres tanulás két-három hét után szokássá válik, kialakul a rutin.
„Ha azt akarjuk, hogy igazán hatékony legyen a nyelvtanulás, akkor érdemes naponta foglalkozni vele, sőt, javasolt egy adott napon egy egész fejezettel végezni, ami nyelvtani, szókincs és kiejtési feladatokat, valamint beszélgetést is tartalmaz. Ráadásul a fejezetek feladatai tematikailag is egybe tartoznak. Mindez összesen nagyjából napi fél órát vesz igénybe” – tanácsolja a tananyagfejlesztési és módszertani vezető.
„A rendszeresség elengedhetetlen, egy-egy lecke 3 - 7 perc alatt megoldható és nem is muszáj egyszerre abszolválni a teljes adagot. Jó módszer lehet például a reggeli kakaó mellett megoldani az első feladatot, utána ebéd előtt egy kiejtésleckét, ebéd után, pihenés előtt pedig egy videós leckét” – tette hozzá a szakmai vezető.
Miholics Zoltán kiemelte, hogy az Idegennyelvi Felkészítő Modul minden leckéjéből elsajátítható 6-8 új kifejezés, nyelvi fordulat. Az applikáció beszéltet, hallás utáni, szövegértési feladatokat kínál, tehát napról napra bővíti a nyelvtudást.
Hogy segítsenek a felnőttek?
Bármilyen lelkesen is vágnak bele a diákok a nyári, játékos nyelvtanulásba, előfordul, hogy elfogy a motiváció. A szakmai vezető szerint a szülők akár egy jól megtervezett jutalmazási rendszerrel – például egy extra adag fagyival – is átlendíthetik a fiatalokat azokon az időszakokon, amikor úgy látják, hogy csökken a lelkesedés.
„Nagyon fontos ugyanakkor, hogy soha ne legyen büntetés, a szülők mindig azt próbálják erősíteni, hogy mit nyerhet a gyermekük azzal, ha rendszeresen használja a nyári szünetben a nyelvtanuló alkalmazást. A szülők ki is vehetik a részüket a tanulásból, játszhatnak együtt, partnerek lehetnek a beszélgetős feladatokban. Gyermekük KRÉTA fiókjával akár ki is próbálhatják az applikációt. Emellett a tanárok is motiválhatják a vakáció idejére a gyerekeket, de semmiképp sem nyári házi feladattal, sokkal inkább például azzal, hogy 5-össel indítják a tanévet, ha a diákok rendszeresen fejlesztik nyelvi képességeiket a szünidőben.”
Kapcsolódó cikkek
- Új módszer hódíthatja meg a világot: Csecsemőkorban kell elkezdeni a nyelvtanulást
- Éld át a nyár felejthetetlen sportpillanatait a Direct Now appal!
- Utazzunk tudatosan, hogy a legtöbbet hozzuk ki a nyaralásból
- Itt a kisgyerekes szülők új kedvenc alkalmazása, a BabyHello
- Az érettségire való felkészülésben is jól jöhetnek az okostelefonok
- Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
- Mesterséges intelligenciával beszélgetve tökéletesíthetjük a kiejtésünket
- Parkolás egyetlen kattintással
- Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok
- Egy felmérés szerint az MI és az automatikus fordítás a jövőben sem váltja ki a nyelvtanulás szükségességét
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tudnivalók a One 2025-ös díjkorrekciójáról
A One márkanév alatt működő, ugyanakkor jogilag még különálló szolgáltatók – One Magyarország Zrt., DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. és AH Média Kereskedelmi Zrt. – esetében a 2025-ös díjkorrekció mértéke azonos és az alábbiakban részletezettek szerint érvényes.
Új kihívások és ajándékok várnak a BME Állásbörzéjén!
Az ország legnagyobb és legrégebbi állásbörzéje, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) rendezvényén idén március 11-12-én debütál a Job Tinder. Ez az új eszköz segít a diplomás vagy diplomát szerző mérnököknek megtalálni a számukra legmegfelelőbb munkahelyet.
Klímavédelmi kompetenciáját demonstrálja a Hyundai
A Hyundai Construction Equipment a legjobb három jelölt közé került a Bauma 2025 Innovation Awards Klímavédelem kategóriában.
Huawei Mate XT: Ilyen okostelefon még nem volt!
A Huawei számos új terméket mutatott be malajziai innovatív bemutatóján, ahol a HUAWEI Mate XT, a világ első háromba hajtható okostelefonja is debütált, amely kategóriájában a legvékonyabb és legnagyobb kijelzővel rendelkezik. A gyártó három új okoseszközt is bemutatott, köztük első fül köré akasztható fülhallgatóját, a HUAWEI FreeArc-ot, a HUAWEI MatePad Pro 13.2” tabletet és a HUAWEI Band 10 okoskarkötőt.
Magyar egyetem a világ élvonalában
Idén egy magyar egyetem is bekerült a Quacquarelli Symonds (QS) nemzetközi felsőoktatási minősítő szervezet 2025-ös rangsoraiba, mely a nemzetközi kereskedelmi oktatást értékeli. A Budapesti Corvinus Egyetem executive MBA-képzése, amely közép- és felsővezetőknek szól, a világ 20. helyén debütált, és a régió vezető intézményeként szerepel a listán. A Corvinus ezen kívül a terület egyik legkiemelkedőbb mesterképző intézményeként is elismerésben részesült.