Vadászrepülők inspirálták a legújabb Casio-t

forrás: Prím Online, 2024. július 21. 12:20

A Casio vadonatúj, vadászrepülők által inspirált karórát mutatott be. Az új G-Shock Gravitymaster rögtön háromféle megjelenésben érhető el. „Valamennyi közös jellemzője, hogy mesterien ötvözik a vadászrepülők műszerfalának kialakítását, valamint a gépek aerodinamikus, lendületes dizájnját” – hangsúlyozta Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere. 

 

 

Az új GR-B300 Gravitymaster széria háromféle színkombinációban lesz elérhető. Az egyik fekete változat világosszürke/ezüst részletekkel (GR-B300-1AER), a második fekete verzió élénk piros díszítésekkel (GR-B300-1A4ER) érkezik; a harmadik, szürke variánst égszínkék kiegészítők dobnak fel (GR-B300-8A2ER). 

 

 

Az új Gravitymastert a Casio a Carbon Core Guard könnyű, karbonszálas karóratokjával látták el, amely megvédi a belső alkatrészeket az ütésektől és a rázkódásoktól. Nagy ellenállóképessége annak köszönhető, hogy tokja repülőgépek törzsének kialakításhoz hasonló, szénszálerősítésű struktúrával rendelkezik. „A japán óramárka ugyanakkor a fenntarthatóságra is gondolt, mivel a tokban, a lünettában és a szíjban is olyan bioműanyagot használt fel, amely többek között kukorica és ricinus kivonatot tartalmaz, csökkentve ezáltal a fosszilis energiahordozók felhasználását” – emelte ki Nagy Sándor. 

Az óra nagy méretű számlapján háromdimenziós számok láthatók, amelyek nagyban megkönnyítik a gyors leolvashatóságot, amely a pilóták számára kiemelten fontos. A 9 órás pozíciónál található segédszámlap kétféle feladatot is ellát, nemcsak ébresztőóraként funkcionál, hanem az aktuális akkumulátor töltöttségi szintet is kijelzi.  A különleges funkciók közé tartozik a repülési napló, amellyel elmenthető az aktuális tartózkodási hely és idő. A kettős idő kijelző pedig kijelzi az indulási és a célállomás aktuális idejét.

Az új GR-B300 órák mindegyike Bluetooth-kapcsolattal van ellátva és csatlakoztatható az okostelefonokra letölthető Casio Watches alkalmazáshoz. Az applikációban gyorsan és könnyen végezhetünk el órabeállításokat, így például az alapértelmezett „otthoni” idő akár utazás közben is könnyedén felcserélhető a célpont időzónájanak pontos idejével.

Kulcsszavak: Casio karóra

Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vadonatúj karórákkal tér vissza PAC-MAN a csuklókra

Négy év után ismét elérhetők a Pac-Man karórák a Casio kínálatában. „Ezúttal nem kevesebb, mint négy különböző változat közül választhatnak a rajongók” – emelte ki Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere. 

2025. február 4. 12:56

Hazánkba is megérkezett az orvostechnikai eszközként regisztrált vérnyomásmérésre képes okosóra

Innovatív eszközök széles skáláját mutatta be a Huawei Budapesten, köztük a HUAWEI WATCH D2 okosórát, amely a világ első csuklón hordható, orvostechnikai eszközként regisztrált, 24 órás ambuláns vérnyomás-monitorozásra (ABPM) képes okoseszköze. 

2025. január 30. 19:38

Az LG új légkondicionálója továbbfejlesztett, innovatív megoldásokkal érkezik

Az LG Electronics (LG) bemutatta új lakossági klímaberendezését, a DUALCOOL AI Air készüléket. A vállalat mesterségesintelligencia-technológiájára épülő, továbbfejlesztett modell kivételes kényelmet, energiatakarékos működést kínál, továbbá biztosítja a beltéri levegő minőségének hatékony menedzsmentjét is.

2025. január 30. 12:55

A Samsung új hangprojektorokat mutatott be

A Samsung bemutatta legújabb fejlesztéseit az otthoni hangtechnológia terén. A Q szériás (HW-Q990F és HW-QS700F)*  hangprojektorok a modern hardvert intelligens, AI-alapú funkciókkal ötvözik, hogy páratlan hangzással emeljék új szintre az otthoni szórakozást, fokozzák a hangélményt, javítsák a hangminőséget, így biztosítva a még intenzívebb és tisztább akusztikát. A HW-QS700F különleges adaptív kialakításával nagyobb rugalmasságot biztosít bármilyen otthoni elrendezéshez, így tökéletesen illeszkedhet minden környezetbe.

2025. január 30. 11:32

A viselhető technológia új szintje: a Samsung Galaxy Ring Magyarországon

Megérkezett Magyarországra a Samsung legkompaktabb viselhető okoseszköze, a Galaxy Ring. Az okosgyűrű a különböző egészségügyi mutatók mérése alapján és az eredmények precíz nyomon követésével a mindennapi jóllét megteremtését segítheti. Az eszköz esztétikus kialakításának és fejlett technológiáinak köszönhetően az egyéni felhasználói igényekhez igazodó támogatást és folyamatos egészségmegfigyelést nyújthat akár a nap 24 órájában.

2025. január 23. 16:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével

2025. február 1. 13:44

Veszélyes hirdetések rejtőzhetnek a keresési eredményekben: hogyan ismerjük fel ezeket?

2025. január 30. 14:34

Magyarországra is megérkezett a világ első kereskedelmi forgalomban kapható humanoid robotja

2025. január 28. 12:57

Rekordárbevételt ért el az LG 2024-ben

2025. január 23. 19:26