Így használják az autójukat a magyarok

forrás: Prím Online, 2024. augusztus 8. 09:55

Főleg munkába és iskolába járásra használják az autójukat a magyarok, a többség pozitívan viszonyul a vezetéstámogató rendszerekhez, és rádiót, vagy saját lejátszási listáját hallgatja vezetés közben – többek között ez derült ki a Chery Group megbízásából készült felmérésből. A válaszadók között többségben voltak azok, akik évente legalább egyszer elviszik szervizbe a járművüket.

A magyar autósok 43 százaléka munkába vagy iskolába járásra használja járművét, valamivel több mint ötöde pedig főként a bevásárlásoknál veszi hasznát. A két nemet vizsgálva azonban jókora eltéréseket láthatunk. Míg a férfiak 46 százaléka jelölte meg a munkába és iskolába járást elsődleges felhasználási célként, addig a nőknek csak 39 százaléka nyilatkozott így. A hölgyek 26 százaléka jelezte ugyanakkor, hogy elsősorban vásárláskor használja az autót, míg a férfiak esetében csak 18 százalék volt azok aránya, akik ezt válaszolták. További érdekesség, hogy az autót kiugróan magas arányban használják munkába és iskolába járásra a községekben élők, az ebbe a csoportba tartozók 51 százalékánál ez a jármű elsődleges funkciója. 

 

A Chery Group megbízásából készült felmérés alapján a teljes, 16-59 éves népesség negyede vezet minden nap autót, további 15 százalék pedig hetente több alkalommal ül volán mögé. A mindennapos autóvezetés különösen a férfiak (32%) és a diplomások (31%) körében magasabb az átlagnál. A válaszadók több mint harmada jelezte ugyanakkor, hogy soha nem vezet. 

 

A leggyakoribb időtöltés autózás közben a rádiózás (39%) és a saját lejátszási lista hallgatása (33%). Ez utóbbi tevékenység a fiatalabb autósokra a legjellemzőbb, az ő körükben a válaszadók fele jelölte meg ezt az opciót. Az autósok tizede hallgat podcastet, ez a lehetőség egyébként a férfiak körében jóval népszerűbb (14%), mint a hölgyeknél (4%). A megkérdezettek 11 százaléka viszont azt jelezte, hogy autózás közben csak a vezetésre összpontosít, semmi mással nem foglalkozik. 

 

 

Ettől lesz komfortos egy autó a magyaroknak

 

Ha már autóba ülnek, természetesen szeretnek komfortosan utazni a magyarok. A két legfontosabb kényelmi szempont a kutatás során megkérdezettek számára a belső kialakítás (37%) és a kezelőszerverek könnyen elérhető, logikus elhelyezése (34%). A kényelmes belső kialakítás különösen a 40-49 éves korosztály számára döntő, 42 százalékuk emelte ki ezt a szempontot. Az intelligens vezetőtámogató rendszerek a válaszadók valamivel több mint egytizedének számítanak fontos kényelmi tényezőnek. Ugyanakkor az 50-59 évesek 16 százaléka, míg a legfeljebb 8 általánost végzettek több mint egy ötöde számára ezek kiemelten fontosak a komfortos vezetési élményhez. 

 

A vezetéstámogató rendszereknek alapvetően pozitív a megítélése a magyarok körében, a válaszadók abszolút többsége (52%) minden olyan eszközt támogat, ami biztonságosabbá teszi a vezetést. Egyedül a megyei jogú városokban mérsékeltebb a lelkesedés, az ott élő autósok közel harmada szerint az autó dolga a figyelmeztetés, de a vezetőé kell, hogy legyen a végső döntés. A teljes népességet vizsgálva 21 százalék gondolkodik így. Mindössze 4 százalék azok aránya, akik nem szeretik ezeket a rendszereket, további 6 százalék pedig úgy nyilatkozott, hogy nem ismeri ezt a technológiát.

 

A Chery Group kutatása alapján az autóvezetők többsége évente egyszer (33%), vagy félévente (22%) szervizeli az autóját, vagyis összességében 55 százalék azok aránya, akik évente legalább egyszer felkeresnek járművükkel egy szervizt. A férfiak és a diplomások körében jellemzően gyakoribb a szervizelés: 63, illetve 68 százalékuk viszi legalább évente szervizbe járművét. Viszonylag sokan vannak azok, akik csak akkor mennek szervizbe, ha már nagyon fontos, a válaszadók 14 százaléka jelezte ezt.  

 

 

Biztonság, kényelem és vonzó dizájn – szeptemberben érkezik hozzánk az Omoda 5

 

A Chery Group Omoda 5 modellje idén szeptembertől lesz kapható Magyarországon, és a kényelmet, biztonságot, valaminta látványos megjelenést kereső autósok egyaránt megtalálhatják majd számításukat az új piaci szereplővel. A modell 5 csillagos minősítést szerzett az EURO NCAP teszten, ADAS 4.0 vezetéstámogató rendszerekkel látták el, gyémánt formákkal berakott egyedi hűtőrács, sportos hátsó, designos LED lámpák fémjelzik a megjelenését. Az Omoda 5 1,6-os benzines crossover ára, alapfelszereltséggel 10 millió forint lesz, ezért többek között 12,3 hüvelykes dupla LCD kijelző, tolatókamera, fűtéssel és szellőztető rendszerrel ellátott sport első ülések, kulcs nélküli ajtónyitás és motorindítás jár. 

 

Az OMODA 5 forgalmazását Magyarországon a Genius Automotive Europe látja el. A Chery által gyártott OMODA márka így első körben Budapesten, több helyen és Kecskeméten lesz elérhető. A közeljövőben a hálózat tovább fog bővülni és számos megyeszékhelyi településen lesz hozzáférhető. A szeptemberben érkező benzines modell után, várhatóan idén novembertől a jármű tisztán elektromos változata is kapható lesz majd nálunk.

 

Az 1997-ben alapított Chery a legnagyobb kínai autóexportőr. A cég tavaly közel 1,9 millió járművet adott el, ebből 900 ezret külföldön. A társaság rendelkezik európai gyártóbázissal is, Barcelonában van üzemük, Németországban pedig fejlesztőközpontot működtetnek.

Kulcsszavak: Chery Group autó

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A magyarok többsége már nem tudna mobil nélkül élni

A digitális világ átalakulása a koronavírus-járvány alatt felgyorsult: a mobiltelefon lett a legfontosabb eszköz az internetezéshez, a közösségi média szerepe a kapcsolattartásban tovább erősödött, és az online vásárlás is széles körben elterjedt. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új kutatásában a Kantar-Hoffman piackutató intézet elemzései révén mutatja be a hazai digitális és kulturális trendeket az elmúlt tíz évben, valamint a koronavírus hosszú távú hatásait.

2025. február 12. 20:09

AI-orientált 2024 után további AI fejlesztések az SAP-nál

Az SAP legújabb fejlesztései tovább bővítik az ügyfelek számára az SAP generatív mesterséges intelligencia-megoldását, a Joule-t, amely mostantól az SAP portfólió funkcióinak több mint 80 százalékába beépült. Ennek révén a felhasználók gyorsan és egyszerűen, természetes nyelven végezhetik el a legfontosabb feladataikat. A Joule több mint 1300 új funkciója többek közt azt is lehetővé teszi, hogy mobiltelefonos csevegést indítva kapjon egy felhasználó betekintést a legfrissebb üzleti adatokba vagy hagyjon jóvá egy folyamatot.

2025. február 12. 18:16

Díjazták az ELTE-n folyó tehetséggondozói munkát

Az ELTE Informatikai Kar és a Neumann Társaság (NJSZT) is elismerő oklevelet kapott a 2024. évi Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI) és a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián (CEOI) eredményesen szereplő tanulók felkészítésének támogatásáért. Az oklevelet Horváth Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár, az ELTE Informatikai Intézet igazgatója vette át Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkártól.

2025. február 12. 16:38

Rekordnézettséget hozott a Super Bowl Magyarországon

Az amerikaifutball rajongók ünnepének számító NFL-döntő a világon mindenütt az adott év egyik legnézettebb sporteseményének számít, és ez így volt Magyarországon is: a Network4 műsorfolyama kiemelkedően sok nézőt vonzott a képernyők elé, sőt, az egyik fővárosi mozi is a Philadelphia Eagles – Kansas City Chiefs meccstől volt hangos.

2025. február 12. 15:04

Úttörő szimulátor megoldások a Thermaltake-től

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája, két új, úttörő terméket mutatott be: a G6 Direct Drive versenykormány csomagot és a GM5 3DOF mozgatórendszert. Ezek az innovatív rendszerek a verseny- és a repülőgép-szimulátorok rajongói számára nyújtanak páratlan realizmust, pontosságot és elmerülést. A fejlett mozgásvezérléssel és precíz tervezésű alkatrészekkel ezek a rendszerek valósághű élményt és versenyelőnyt kínálnak a játékosoknak és a szakembereknek. A tervezés biztosítja a zökkenőmentes, érzékeny visszajelzést, ezáltal növelve a pontosságot és a teljes mértékben magával ragadó élményt.

2025. február 12. 13:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54

Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével

2025. február 1. 13:44