A sportolók által irányított közösségi médiamozgalom az ALS kihívóit helyezi reflektorfénybe

forrás: Prím Online, 2024. augusztus 16. 12:13

Egy trendszerű társadalmi kihívás jelentős figyelmet keltett az ALS*-közösség iránt, és katalizátorként szolgált a hozzáférhető technológia kifejlesztéséhez. A mindennapi kihívók csendes bátorsága előtt tisztelegve a #HONORtheChallenger hashtag az elmúlt hetekben széleskörű figyelmet kapott a közösségi médiában, ünnepelve az akadályokkal dacoló ALS-kihívók szellemiségét, miközben az ALS közösség figyelmét is felkeltette.

A közösségi kihívásban való részvétel során a résztvevők feladata, hogy sportos pózt vegyenek fel, azt a #HONORtheChallenger hashtaggel együtt posztolják, és másokat is jelöljenek meg, ezzel bíztatva őket a részvételre. Az online mozgalomhoz világszerte több mint 4000 ember csatlakozott eddig, és olyan sportolók is kifejezték támogatásukat, mint Nile Wilson brit tornász. A hashtag 85 millió megtekintést ért el, és összesen 11 millió aktivitást generált, ezzel világszerte felhívva a figyelmet erre a fontos ügyre.

 

"Inspirált a projektet hajtó kihívói szellem, és az, ahogyan rávilágít az ALS-közösségre és kitartására" – mondta Nile Wilson, brit díjnyertes tornász. "Remélem, ez több vállalatot is arra ösztönöz, hogy olyan hozzáférhető AI-technológiákat hozzanak létre, amelyek segítik a sérült vagy fogyatékkal élő sportolókat."

 

 

A HONOR mindenki számára elérhetővé teszi a multimodális AI szemkövető technológiát 

 

Az új technológiák fejlesztése során a fogyatékkal élők igényeit néha figyelmen kívül hagyják. A nemzetközi ALS-alapítványok kiállnak az ügy mellett, és igyekeznek felhívni a figyelmet azokra a technológiákra, amik segítik őket. A HONOR elkötelezett az emberközpontú innováció iránt, és az első olyan okostelefonos márka, amely a MagicOS 8.0 operációs rendszeren keresztül bevezeti a szándékalapú szemkövetési technológiát. Az AI-alapú technológia lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy pusztán a szemük segítségével interakcióba lépjenek a telefonjukkal az értesítések és alkalmazások megnyitásához. A vállalat ezt a funkciót 2024. augusztus 27-től vezeti be.

 

"Az ALS az idegsejtek progresszív megbetegedése, amisorán az izmok fokozatosan leépülnek" – magyarázza Limore Noach, a holland ALS Alapítvány ügyvezető igazgatója. "Minden funkcióvesztés örökre szól" – mondja, hozzátéve, hogy az ALS-betegek a betegség későbbi szakaszában gyakran csak a szemüket tudják mozgatni. "Azok az emberek, akiknél az életüket megváltoztató betegséget diagnosztizáltak, gyakran megújult céltudatossággal élnek tovább, és valami jelentőségteljes dolgot akarnak tenni."

 

A HONOR K+F laboratóriumában nem invazív agy-számítógép interfész (BCI) technológiákat is fejleszt – tehát olyanokat, amiknél nem kell sebészi vagy más módon beavatkozni a felhasználóknál. A technológia lehetővé teszi, hogy az emberek az agy elektromos jeleinek segítségével kommunikáljanak külső eszközökkel, több lehetőséget teremtve a fogyatékkal élők számára. Wei Zhang, egy 34 éves kínai ALS-kihívó, aki 26 éve él együtt a betegséggel, nemrégiben megtapasztalta ezt az úttörő technológiát, amely lehetővé teszi számára, hogy agyi jelek segítségével kommunikáljon egy számítógéppel. A HONOR célja, hogy olyan technológiai jövőt teremtsen, amely új médiumokat hoz létre az okostelefonok és más eszközök közötti mesterséges intelligencia interakciók számára. Ez a fogyatékkal élő vagy segítséget igénylő emberek javát szolgálja.

 

 

HONOR a Kihívó: A globális tudatosság előmozdítása társadalmi szerepvállaláson keresztül

 

A BBC StoryWorks Commercial Productions rövidfilmet készített Bernard Muller művész és ALS-kihívó inspiráló történetét bemutatva, hogy felhívja a figyelmet az ALS közösségre, és egyben tisztelegjen a betegséggel élő kihívók előtt. A film bemutatja, hogy Bernard Muller hogyan használja a szemkövető technológiát, hogy művészi alkotásokon keresztül fejezze ki magát, demonstrálva a mesterséges intelligencia erejét abban, hogy élvezetesebbé tegye a fogyatékkal élők életét.

 

"Az ALS-kihívók az emberi kitartásról tesznek tanúbizonyságot, és büszke vagyok arra, hogy részese lehetek egy olyan kezdeményezésnek, amely felhívja a figyelmet a közösségem csendes elszántságára" – mondta Bernard Muller, mesterséges intelligenciával segített művész és ALS-kihívó. "Remélem, hogy az AI technológia átalakító ereje még több fogyatékkal élő embert bátorít fel arra, hogy a művészet, a kommunikáció és a társadalmi mozgalmak révén kifejezze magát."

 

Mindenki csatlakozhat a #HONORtheChallenger közösségi média kihíváshoz és hozzájárulhat az ALS-re való figyelemfelkeltéséhez: TikTok, Instagram, X, Facebook.

 

_______________________

*Amiotrófiás laterálszklerózis, egy motoneuron-betegség

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Drónos növényvédelem, robottal forgatott pezsgő, karbonmentesség: újít a Törley

Az energiafelhasználásának felét megújuló forrásból biztosítja, 2030-ra felére, 2040-re pedig nullára csökkenti a CO2-kibocsátását tervei szerint a pezsgőpincészet. A termesztés és gyártás során alkalmazott innovatív fejlesztések a hatékonyságot és a fenntarthatóságot is szolgálják, csakúgy, mint a természettel való kölcsönösen előnyös együttműködés. 

2024. október 13. 13:42

Újgenerációs módszer segíti az érettségizők és nyelvvizsgázók felkészülését

Indul az őszi érettségi vizsgák és a nyelvvizsgák ideje, fontos, hogy a felkészülésben az érintett generáció igényeihez igazodjon a tananyag. Ebben nyújt segítséget a diákok és tanáraik számára is a KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul (IFM).

2024. október 13. 11:59

Fenntartható jövőért elismerésben részesült a természetbarát napelempark fejlesztője

A BCSDH nyolcadik alkalommal hirdette meg a Fenntartható jövőért díjat, amellyel a rendszerszintű változások érdekében végzett kiemelkedő vállalati és vezetői teljesítményeket ismeri el. Idén a Biodiverzitás megőrzése és helyreállítása kategóriában a SolServices Kft. újgenerációs napelempark koncepciója lett az egyik fődíjas. A koncepció mentén megvalósított Lumen Park Szolnok nem csak Magyarországon, de az egész világon is az első természetbarát napelempark. 

2024. október 13. 10:23

A vállalati informatikát a sztratoszféráig gyorsító, bérelhető GPU-szerver szolgáltatás indul

A vshosting elindítja új GPU-as-a-service szolgáltatását Magyarországon is, amellyel a vállalatok azonnali hozzáférést szerezhetnek a legmodernebb NVIDIA GPU-kkal felszerelt nagy teljesítményű szerverekhez. 

2024. október 12. 15:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10