A kijelzőtörés gyakori, mégsem ettől tartanak leginkább a mobilosok
Leginkább attól félnek a mobilhasználók, hogy utazás vagy fesztiválozás közben ellopják az okostelefonjukat, pedig ez jóval ritkábban történik meg, mint az, hogy megsérül a készülék. Bár a leggyakoribb a kijelző megsérülése, még mindig kevesen gondolják, hogy néhány egyszerű, online is elvégezhető lépéssel olcsóbban megúszhatják a töréskárt.
Már szinte egy lépést sem tesznek az emberek az okostelefonjuk nélkül, és ez akkor is igaz, ha a lakás egyik szobájából mennek át a másikba. Ez nem is csoda, mivel a mobilosok több mint fele egy órán belül többször is ránéz a kijelzőre, harmaduk pedig óránként – derült ki a Simple alkalmazás felhasználói körében végzett kutatásból.*
A telefonokhoz fűződő szoros kapcsolat miatt várható, hogy sokan féltik is a készüléküket. A megkérdezettek 53 százaléka attól tart leginkább, hogy nyaralás, fesztiválozás közben ellopják a mobiljukat. A Simple app felhasználóinak 30 százaléka fél valamilyen otthoni baleset miatti készülékkártól, például, hogy főzés vagy takarítás közben megsérül, esetleg a gyerek kezébe kerül és eltörik. Sportolás és szabadtéri mozgás során bekövetkezett káresettől pedig a kitöltők 17 százaléka félti a mobilját.
Törés, nem lopás
A valóság ugyanakkor szöges ellentétben áll a mobilosok félelmeivel. Ahhoz képest, hogy a legtöbben a lopástól tartanak leginkább, a Simple-használóknak csupán 2 százalékának tulajdonították már el a telefonját.
Kijelzőtörés viszont annál több válaszadó telefonját érte már: az utazáskor, fesztiválon vagy egyéb rendezvényen bekövetkezett káresetek 63 százaléka tudható be ennek. Kevesebben, de a lopásnál (11 százalék) még így is többen tapasztaltak valamilyen vízkárt (13 százalék), például, hogy lefolyóba esett a mobiljuk.
Érdekes, hogy az otthonukban sokkal több Simple-használónak ment tönkre az okostelefonja (35 százalék), mint házon kívül (18 százalék). Tíz károsultból hétnek a kijelzője tört be odahaza, egynek a mobilja pedig valamilyen folyadékkal találkozott.
Félelem helyett megelőzés
Ugyan kármegelőzésre a válaszadó mobilosok 70 százaléka tokot és védőfóliát is használ, ám a többség nem gondoskodik extra védelemről még akkor sem, ha fesztiválra megy. Csak nagyon kevesen vesznek például vízálló tokot (7 százalék). A kitöltőknek pedig mindössze 16 százaléka rendelkezik készülékbiztosítással. A legtöbb megkérdezett nyitottabb lenne a biztosítás kötésére, ha a káreset-bejelentés egyszerűbb lenne, a díjazás a készülék értékétől függene, vagy ha az ügyintézés online történhetne.
„Az okostelefon pótlása sokba kerül. Ennek ellenére, ha védelemről van szó a mobilbiztosítás kevesek fejében fordul meg. Pedig ez a pénz és a készülék miatti aggodalmat is enyhítheti. A hello és a Simple közös készülékbiztosítása az ügyféligényeknek megfelelően online szerződéskötést és kárbejelentést biztosít új és használt készülékre egyaránt. Sőt, a díjfizetés is hasonlóan rugalmas, havi, negyedéves és éves díjfizetési konstrukciót is biztosítunk. Törés esetén ráadásul futár hozza és viszi a készüléket” – mondta el Szabó Gergő, az OTP Mobil marketing és Simple termékfejlesztési vezetője.
_________________________
*Kérdőíves felmérés a Simple alkalmazás felhasználói között, a kitöltők száma: 1522
Kapcsolódó cikkek
- A Samsung a 2024-es párizsi paralimpiai játékokon is fokozza a sportolói és szurkolói élményt
- Hivatalos a HONOR és a Google Cloud együttműködése az AI terén
- A HONOR présteszten bizonyítja a Magic V3 páratlan tartósságát és rugalmasságát
- Az FC Barcelona a HMD-t választotta a stratégiai partnerének
- Új világrekord a HONOR Magic V3 részvételével
- Az IFA-n mutatja be hajlítható telefonját a HONOR
- A Simple mobiltárcája a legnépszerűbb
- Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést
- Már egy évtizede társ a mindennapokban: 10 éves a Simple alkalmazás
- Bővültek a fizetős útszakaszok, az áremelkedés a közlekedési szokásokat is megváltoztathatja
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Mesterséges intelligencia a tárgyalóteremben: lehetőség vagy kockázat?
A mesterséges intelligencia, az online bírósági platformok és az automatizált jogi eljárások alapjaiban formálják át az ügyvédi és bírói hivatást – ezekre a kérdésekre összpontosított a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara által nemrégiben megrendezett nemzetközi konferencia. A rendezvényen hazai és külföldi szakértők, oktatók és gyakorló jogászok vitatták meg, miként változtatják meg a technológiai fejlesztések a jogászi szerepfelfogást és a mindennapi munkát.
Brüsszel vizsgálja: tisztességesen rangsorol-e a Google?
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy a Google tisztességes, ésszerű és megkülönböztetésmentes feltételeket biztosít-e a médiaszolgáltatók weboldalaihoz való hozzáférésre a keresőfelületén. Ez a kötelezettség a digitális piacokról szóló uniós jogszabály értelmében rótták a vállalatra – közölte a brüsszeli testület csütörtökön.
K&H STEM: ahol az ötletekből valódi innováció lesz
A jövő technológiái már ma formálódnak a fiatal fejlesztők kezében – a K&H Bank pedig évek óta azon dolgozik, hogy ezek az ötletek valódi innovációvá váljanak. A K&H STEM (Science, Technology, Engineering, Mathematics) pályázat idén is lehetőséget kínál a fiatal mérnököknek, kutatóknak és informatikusoknak, hogy bemutathassák saját elképzeléseiket vagy már létező projektjeiket, és szakmai valamint anyagi támogatást kapjanak azok továbbfejlesztéséhez.
Az SZTNH díjazta a jövő kutatóit és innovátorait
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) idén ismét díjazta az Ujvári János diplomadíj-pályázatra benyújtott szakdolgozatokat. A pályázat célja, hogy a végzős hallgatók a diplomamunkájuk témájához kapcsolódva értékes, gyakorlati ismereteket szerezzenek a szellemi tulajdon védelméről és hasznosításáról – olyan tudást, amelyet később kutatóként, mérnökként vagy vállalati szakemberként is hasznosíthatnak saját fejlesztéseik vagy cégük innovációinak piaci érvényesítése során.
Kínai kütyük a karácsonyfa alatt: már nem csak olcsó utánzatok
Az idei ünnepi szezonban tovább erősödött a kínai technológiai eszközök népszerűsége Magyarországon. Az online piacterekről rendelt ajándékok között egyre nagyobb arányban találunk okosórákat, fülhallgatókat, biztonsági kamerákat és babafigyelőket. Ezek a termékek nemcsak megfizethetők, hanem megbízhatók és sokszor kifejezetten innovatívak is. A magyar vásárlók tudatosabban válogatnak közülük, hiszen a korábbi, gyengébb minőségű másolatok helyét mára jól tervezett, fejlett eszközök vették át.

