Vicces vagy hasznos? Így görgeti a Z generáció a közösségimédia-tartalmakat
Bennetek van, ami kell a holnaphoz: így szól a Z generációnak* kibontakozási lehetőséget biztosító platform, a Jövőálló Akadémia szlogenje. Sokat kritizálják a fiatalok online életét, digitalizált mindennapjaikat, akár közösségimédia-függőnek titulálják őket, azonban a kezdeményezés életre hívója, a Samsung átfogó kutatásából** is kiderült, hogy az általánosságban online függőkként aposztrofált fiatalok jelentős részének fontos, hogy edukatív közösségimédia-tartalmat fogyasszon. A tudásszerzés, a hasznos ismeretek elsajátítása iránti igény sok esetben a humorfogyasztást is képes beelőzni.
A Jövőálló Akadémia egyik alappilléreként szolgáló kutatás – a mai fiatalok vágyai, motivációi mellett – a közösségi médiához kapcsolódó szokásaikat is megvizsgálta. Többek közt arra keresték a választ, hogy milyen szempontok vezérlik a korosztályt, amikor bekövetnek egy személyt vagy oldalt egy-egy social media felületen. Az indokok eltérést mutatnak a különféle fiatal generációs rétegeknél.
Míg az Alfa és a középiskolás Z generáció körében magasan a vicces tartalmakat követik be legtöbben, az idősebb Z generációnál*** már a hasznosság legalább olyan fontos, sőt még fontosabb is lehet, mint a humor. 44%-ukra jellemző, hogy olyan praktikus tartalmat részesít előnyben, amelyből tanulni tud, lehet ez például tananyag, illetve sport vagy akár divat is. Emellett őket foglalkoztatja legkevésbé, hogy a barátaik esetleg követik-e az adott oldalt, valamint az, hogy ne maradjanak le valami népszerű dologról, jelenségről.
Az idősebb Z generáció esetében a kikövetés top 3 indokai közt szerepel a hiteltelenné válás, valamint az erőltetett reklámozás és a nézetbeli eltávolodás is. Ezek az eredmények jól példázzák a Z generációra jellemző tudatosságot és a tudásszerzésre való igényüket. A Jövőálló Akadémia kreatív, valamint edukatív online és offline programjainak népszerűsége is tanúskodik arról, hogy a fiatalok számára fontos az új ismeretek, az előremutató attitűdök elsajátítása.
A jó párkapcsolat monogám, A siker pénzben mérhető, A pornó rossz hatással van a szexuális életünkre, Olyan nemű vagy, amilyennek érzed magad, A social media rossz hatással van az emberi kapcsolatokra. A Jövőálló.Hang eseményen, a Jövőálló Akadémia második offline rendezvényén a Miskovits Marci vezette K-OSZ Podcast Jövőálló.Hang különkiadás témái az idézett állítások mellett érintették a hangadás fontosságát és kihívásait. A beszélgetőpartnerek Trunk Tomi, Gyarmati Fanni és Valkusz Milán influenszerek voltak.
A DiSPUTA című vitaműsor a vitakultúra fejlesztésére szolgáltat példát: az egyes adásokban szabályozott keretek között zajlanak a szóbeli „összecsapások”. A speciális műsorformátumban főszerepet kap a tudatosság, a pro és kontra érvek körbejárása, valamint az objektív szempontok figyelembevétele, amelyek egytől egyig alapelemei lehetnek a hatékony kommunikációnak. A DiSPUTA a Jövőálló.Hang során is nagy aktivitást váltott ki a fiatal közönségből, akik az esküdtszék szerepét betöltve szavazták meg, ki érvelt meggyőzőbben a helyszínen lezajlott vitában. Az önkifejezés fontosabb, mint a társadalmi normák betartása: izgalmas és gondolatindító beszélgetés alakult ki az előzetesen online megszavazott tételmondat kapcsán.
Szintén nagy érdeklődést kaptak a rendezvény mindennapi ismereteket és rátermettséget építő workshopjai, ahol többek közt az érveléstechnika fejlesztéséhez és az állásinterjún való helytálláshoz kaphattak muníciót az érdeklődők, illetve különböző Samsung okoskészülékeket is interaktív módon kipróbálhattak.
A Jövőálló.Hang és a teljes Jövőálló Akadémia kezdeményezés sikere, a résztvevő fiatalok visszajelzései is azt igazolhatják, hogy az új generáció tagjai nyitottak a jövőálló értékek és eszközök elsajátítására, még több beszélgetésre, nem csak online, de offline is, és nem utolsósorban egy még élhetőbb holnap építésére.
___________________________
*A Z generációba az 1995 és 2009 között születetteket sorolják, a 2010 után születetteket "alfa" generációnak (Generation Alpha) szokták nevezni
**A Samsung a Trend International kutatócég segítségével 2024 márciusában, 1200 fő megkérdezésével végzett generációs jövőkép kutatása
***A kutatás célcsoportjának azon Z generációs tagjai, akik a középiskolát már befejezték, és már dolgoznak vagy tanulnak.
Kapcsolódó cikkek
- A Samsung 2024-es Neo QLED és QLED tévéi megkapták a VDE tanúsítványait
- A jelszómentes biztonság jövője
- Digitális egészség új szintre emelve
- A Samsung One UI 6.1.1 szoftverfrissítés még szélesebb körben teszi elérhetővé a legújabb Galaxy AI-t világszerte
- Az új Samsung projektorok elhozzák a minőségi moziélményt
- A Samsung a 100. IFA kiállításon mutatja be legújabb innovációit
- Biztonságos Wi-Fi és Samsung Internet biztosíthatja az adataink védelmét, bárhol is járjunk online
- A Samsung a 2024-es párizsi paralimpiai játékokon is fokozza a sportolói és szurkolói élményt
- Közösség, vitakultúra és szórakozás: halljuk a Z generációt!
- A Samsung és a Google Bekarikázás funkciója zökkenőmentes keresést biztosít
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs módszer segíti az érettségizők és nyelvvizsgázók felkészülését
Indul az őszi érettségi vizsgák és a nyelvvizsgák ideje, fontos, hogy a felkészülésben az érintett generáció igényeihez igazodjon a tananyag. Ebben nyújt segítséget a diákok és tanáraik számára is a KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul (IFM).
Fenntartható jövőért elismerésben részesült a természetbarát napelempark fejlesztője
A BCSDH nyolcadik alkalommal hirdette meg a Fenntartható jövőért díjat, amellyel a rendszerszintű változások érdekében végzett kiemelkedő vállalati és vezetői teljesítményeket ismeri el. Idén a Biodiverzitás megőrzése és helyreállítása kategóriában a SolServices Kft. újgenerációs napelempark koncepciója lett az egyik fődíjas. A koncepció mentén megvalósított Lumen Park Szolnok nem csak Magyarországon, de az egész világon is az első természetbarát napelempark.
A vállalati informatikát a sztratoszféráig gyorsító, bérelhető GPU-szerver szolgáltatás indul
A vshosting elindítja új GPU-as-a-service szolgáltatását Magyarországon is, amellyel a vállalatok azonnali hozzáférést szerezhetnek a legmodernebb NVIDIA GPU-kkal felszerelt nagy teljesítményű szerverekhez.