Magyar biotech startup került be az AWS globális AI programjába
Az Amazon Web Services (AWS) bejelentette, hogy a mesterséges intelligenciával rákellenes megoldásokat kutató biotech céget, a Turbine-t, egyetlen magyarként beválasztották az AWS Global Generative AI Accelerator 10 hetes programjába, amelybe globálisan mindössze 80 vállalkozás került be idén.
Az AWS 230 millió dolláros globális kötelezettségvállalásának részeként az AWS Generative AI Accelerator program AWS-krediteket, mentorálást és oktatást biztosít a startupoknak, különösen a korai szakaszban lévő vállalatoknak, hogy előmozdítsák a mesterséges intelligenciát (AI) és a gépi tanulást (ML) érintő technológiáik fejlesztését. A résztvevők hozzáférést kapnak az AWS számítási, tárolási és adatbázis technológiáihoz, valamint az AWS Trainiumhoz és az AWS Inferentia2-hez, amelyek energiatakarékos AI chipeket és nagy teljesítményt biztosítanak a teszteléseikhez.
A 10 hetes program során a résztvevőket üzleti és technikai mentorokkal párosítják össze az általuk képviselt iparáguk alapján. Az akcelerátorba beválasztott startupok akár 1 millió dollár AWS kreditet kapnak, hogy építsék, tréningezzék, teszteljék és elindítsák generatív AI megoldásaikat. A krediteket az Amazon SageMaker használatára is fel lehet használni, amely segít a vállalatoknak saját alapmodelljeik (FM) létrehozásában, tréningezésében, valamint lehetőséget nyújt generatív AI alkalmazások építésére az Amazon Bedrockon keresztül.
A programba beválasztott magyar biotech cég, a Turbine úttörő megközelítést alkalmaz a rákkutatásban. A szimulációt gépi tanulással kombinálja, modellezi, hogyan lépnek kölcsönhatásba a jelátviteli fehérjék és jellemzik a sejtszintű rákos viselkedést, valamint a kezelésre adott választ vagy ellenállást. A platformjuk lehetővé teszi a gyógyszerhatások szimulálását olyan vegyületekkel, amelyek talán még nem is léteznek, és olyan sejtekre, amelyek esetleg laboratóriumi teszteléshez nem elérhetőek.
Kapcsolódó cikkek
- Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban
- Szenzációs eredmény a Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián
- Kell-e a digitalizáció és az MI a cégekben, vagy divatos pénzkidobás?
- Techóriások özönlöttek a Városligetbe
- Világszerte elismert vezetőkkel indít úttörő mesterséges intelligencia szolgáltatást az EY Magyarország
- Adatvezérelt, AI-alapú ügyfélélmény és döntéshozatal: a GBS jövője
- Nem féltik az állásukat a ChatGPT-től a magyar újság- és szövegírók
- A Lenovo úttörő AI-vezérelt készülékeket mutatott be az Innovation World 2024-en
- Az IFA 2024-en a HONOR, a Qualcomm és a Microsoft újradefiniálta a mobilos AI-t
- Nem elég használni az MI-t, ismerni is kell a veszélyeit
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
AutoWallis: Új nagyhaszongépjármű központ nyílik Csehországban
Az AutoWallis Csoport tovább növeli cseh piaci jelenlétét, miután megnyitotta első nagyhaszongépjármű értékesítési és szervizpontját Csehországban. A dél-csehországi Hůry településen található, 3.400 négyzetméteres létesítmény, amely Mercedes-Benz kamionok értékesítésével és szervizelésével foglalkozik, stratégiai fontosságú a cég számára.
Új korszak a gázszivárgás-felderítésben: Itt az ABB lézeres technológiája
2024-ben jelentős mértékben nőtt az érdeklődés az ABB MobileGuard földgázszivárgás-érzékelő megoldása iránt az előző évhez képest. Az európai és észak-amerikai olaj- és gázipari vállalatok, valamint közüzemi szolgáltatók egyre nagyobb figyelmet fordítanak a környezetvédelmi előírások betartására, valamint infrastruktúrájuk biztonságosabbá és ellenállóbbá tételére. Ennek következtében kulcsfontosságúvá vált a földgázszivárgások gyors és pontos észlelése, lokalizálása és mérése.
Forradalom a kiberbiztonságban: új MI-megoldás az ipari hálózatok védelmére
Az ipari termelés digitalizációja jelentősen gyorsította és hatékonyabbá tette a gyártási folyamatokat, ugyanakkor új sebezhetőségeket is teremtett: a kibertámadások veszélye mára komoly fenyegetést jelent. Egy-egy támadás leállíthatja a termelést, üzleti titkokat szivárogtathat ki, vagy akár egy teljes üzem működését is megbéníthatja.