FoxPost néven megy tovább a Packeta és FoxPost egyesített cége
A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek, ezért az új vállalat FoxPost néven működik tovább. A névváltás, a Packeta csomagautomatái esetében az arculat fokozatos frissítésével is jár, amely a FoxPost megjelenéséhez igazodik, ezzel biztosítva az egységes márkamegjelenést és erősítve a vállalat piaci jelenlétét.
Bár az idei évben jelentős változások nem várhatók az operációban, a két vállalat működésének összehangolása már megkezdődött. Az elsődleges cél továbbra is a karácsonyi szezonban nyújtott szolgáltatások magas színvonalának biztosítása, miközben az integráció folyamatosan zajlik. A vállalat minden Packeta és FoxPost kollégára számít, csak egy vezetői pozíció szűnik meg. A vezérigazgatói tisztséget továbbra is Bengyel Ádám, a FoxPost társalapítója tölti be, aki az operatív működés mellett az integráció sikeres végrehajtásáért is felel.
„Örömmel fogadtuk a tulajdonosok döntését, és hálásan köszönjük a bizalmat. Büszkék vagyunk arra, hogy a FoxPost Magyarország első, máig működő és legkedveltebb csomagautomata márkája, ami szerepet játszott a tulajdonosok döntésében. Hiszem, hogy ez a lépés biztosítja a két vállalat közötti szinergiák hatékony kiaknázását. Lehetővé teszi, hogy kamatoztassuk a márkaismertség előnyeit, miközben az együttműködés új lehetőségeket teremt a fejlesztéshez és növekedéshez” – mondta Bengyel Ádám, a FoxPost vezérigazgatója.
A bejelentés előzménye, hogy a FoxPost korábbi tulajdonosai, a Wallis Csoport és a Trueway, idén júniusban bejelentették, hogy eladják a FoxPostot. Majd augusztusban az új befektetők, a Packetát is tulajdonló CVC Capital Partners és az EMMA Capital Group a magyarországi Packeta és a FoxPost egyesítése mellett döntöttek. Az egyesülés révén a FoxPost Magyarország legnagyobb csomagátvételi pont hálózatává vált.
Az egyesülés eredményeként az év végére a FoxPost rendszerében mintegy 3100 csomagautomata, 1700 csomagátvételi pont és házhozszállítási szolgáltatás fog üzemelni. Így a FoxPost a kiscsomag-logisztikai szolgáltatások teljes palettáját nyújtja az ügyfeleinek. Idén a két márka együttesen várhatóan 22 millió csomagot kezel.
Kapcsolódó cikkek
- ABB: Növekvő rendelésállomány és rekordszintű árrés
- Új vállalati kommunikációs igazgató a Yettelnél
- Lengyel nagybefektető lépett be az EIT InnoEnergy-be
- Az SAP Hungary meghosszabbította bérleti szerződését a Graphisoft Parkban
- Egy évszázada a mobilitás élén
- A HMS Networks felvásárolja a PEAK-System Technik vállalkozást
- Vezetőváltás a PwC Magyarországnál
- Az AOC és az MMD kulcsvezetői váltást jelent be az európai üzletvitelében
- Új vezető a Schneider Electric európai Secure Power csapatában
- Véglegessé vált a Kulcs-Soft cégformaváltása
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Úttörő adatkezelési megoldás az SAP és a Databricks partnerségében
Az SAP bejelentette legújabb, úttörő megoldását, az SAP Business Data Cloudot, amely egységesíteni képes a vállalatoknál az SAP rendszereiből és külső forrásokból származó adatokat. Ez biztosítja azt a megbízható adatalapot, amelyre a vállalatoknak szükségük van a megalapozott döntésekhez és a mesterséges intelligencia hatékony és megbízható működtetéséhez. A megoldás összehangolja a szervezet kritikus alkalmazásainak adatait adatmérnöki és üzleti analitikai képességek révén, ami magasabb szintre emeli az áttekinthetőséget és az innovációs képességek kibontakozását.
A TCL elnyerte az EcoVadis 2025 arany minősítést
A TCL, a funkciókban gazdag okostelefonok, táblagépek és csatlakoztatott eszközök kijelzőinek úttörője elnyerte az EcoVadis 2025 arany minősítést, mellyel a vállalat kiemelkedő környezetvédelmi, társadalmi és kormányzási (ESG) teljesítményét ismerték el. Ez a rangos tanúsítvány az összes kiértékelt vállalat top 2%-ába helyezi a TCL-t, megerősítve ezzel a világ legfenntarthatóbb vállalatai között elfoglalt helyét.
Online és offline sikerek a MediaMarktnál
Annak ellenére, hogy a gazdasági helyzet továbbra is nehéz, a MediaMarkt anyavállalata, a Ceconomy az első negyedévben jelentős forgalom- és nyereségnövekedést ért el a 2024/25-ös pénzügyi évben. A cégcsoport közleménye szerint az eredmények azt mutatják, hogy a MediaMarkt stratégiája, amely egyszerre és összehangoltan van jelen az online térben és a hagyományos üzletekben, azaz az omnichannel modell, sikeresnek bizonyult.
Bosch: 54 milliárdos beruházás és új raktárkapacitás
A Bosch, a globális technológiai és szolgáltatási vállalat, átadta legújabb, csúcstechnológiás logisztikai és disztribúciós központját Miskolcon. A központ, amelynek építése 2021-ben kezdődött, a Robert Bosch Power Tool Kft. több mint 54 milliárd forintos beruházásával valósult meg.
Ezek okozhatják a legtöbb meglepetést idén a kriptopiacon
A BITmarkets kriptovaluta-tőzsde közzétette listáját 2025 TOP 5 kriptós meglepetéseiről. A Cardano és a SUI mellett három új szereplő is helyet kapott, amik potenciálisan átalakíthatják majd a szektort: az XRP, a Dogecoin és a Stellar.