A nőknek is helye van az autóiparban
A Nemek egyenlőségéért egy „férfiasnak” tartott iparágban című pályázatával lett győztes a Bridgestone Tatabánya a HRPOWER szervezésében megvalósuló Open Minded Companies Award 2024 pályázat Program a nemek közti egyenlőségért kategóriájában.
Október 17-én került megrendezésre a Magyarországon működő kis- és nagyvállalatok munkahelyi sokszínűségért, nyitottságért, elfogadásért tett kezdeményezéseit és eredményeit díjazó Open Minded Companies Award 2024 díjátadó gálája. A kategória három döntős shortlistes nevezője közül a 8 főből álló szakmai zsűri végül a Bridgestone Tatabánya pályázatát találta méltónak a kategóriagyőzelemre.
A Bridgestone Tatabánya törekszik arra, hogy lebontsa a gumiabroncsgyártásban uralkodó hagyományos nemi sztereotípiákat – egy sokak által férfiasnak tartott iparágban. A nemi egyenlőség előmozdítása érdekében indított kezdeményezések a vállalat azon törekvését tükrözik, hogy inkluzív és támogató környezetet teremtsen a női munkavállalók számára. Topolcsik Melinda ügyvezető igazgató alatt 2017 óta négy és félszer több hölgy kolléga dolgozik a gyárban, mint korábban – az összes kolléga közel 20%-át teszik ki.
A vállalat kezdeményezései és programjai – ingyenes egészségügyi szűrések, női kerekasztalbeszélgetések, készségfejlesztő programok és tréningek, külső rendezvényeken és konferenciákon való részvételi lehetőségek, édesanyák és kismamák támogatása – a női kollégák jóllétének megőrzésére, szakmai fejlődésükre, és a munka-magánélet egyensúlyának biztosítására egyaránt összpontosítanak.
„Világéletemben termelő vállalatoknál dolgoztam, így mindig is fontos volt számomra az egyenlőség előmozdítása és a női munkavállalók támogatása. A kollégák szemléletformálása hosszabb távon arra is pozitív hatással bír, hogyan tekintenek a nők saját szerepükre a férfiasnak tartott termelő- illetve gumiabroncsiparban, illetve hogyan kerül megítélésre a női munkavállalók jelenléte a szektorban” – mondta el a kategóriagyőzelem kapcsán Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója.
A vállalat célja, hogy pozitív példával elől járva minél több hölgy érezhesse azt, hogy neme ellenére is helye van az autóiparban, aktív szerepvállalása pedig támogatást élvez a gyártó vállalatoknál is.
Kapcsolódó cikkek
- Itt a jövő gumiabroncsa, újrahasznosított anyagokból
- Bridgestone abroncsokon gurul a Lamborghini új szuperautója
- Bridgestone abroncsokon gurul a párizsi olimpia
- Itt a Bridgestone új négyévszakos defekttűrő gumiabroncsa
- Nemzeti színű kivilágítással szurkolnak a Bridgestone gyár kollégái a magyar válogatottnak
- Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
- 2023-ban harmadjára ért el platina minősítést a Bridgestone
- A Bridgestone Tatabánya nyerte el a legjobb technológiai befektetés díját
- A Bridgestone és a Webfleet közös platformot indítottak az elektromos járműszolgáltatásaiknak
- Idén negyedszer lett Családbarát Munkahely a Bridgestone
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
EY-Parthenon: Új márka, egykapus ügyfélélmény
Az EY globálisan egységesíti tranzakciós tanácsadási üzletágát és a vállalati stratégiával foglalkozó EY-Parthenon csapatát, közös márkanév alatt működtetve tovább ezeket a területeket. Ez a lépés az ügyféligényekre reagálva erősíti meg a két terület közötti szinergiákat, és biztosít egységes, integrált tanácsadási élményt. Az új működési modell lehetővé teszi, hogy a vállalatok még komplexebb és összehangoltabb támogatást kapjanak növekedési, fejlesztési vagy stratégiai döntéseikhez. A márka mögött 25 000 szakember dolgozik, 150 országban.
Mi jön a fal után? – Automotive Summit 2025
Ezzel a provokatív kérdéssel indul 2025. május 21-én az Automotive Summit a MOL Campuson. A konferencia az autóipar jövőjét helyezi fókuszba, különös tekintettel arra, milyen szerepet tölthet be Magyarország a globális átalakulásban. A szakértők számos nézőpontból vizsgálják meg az iparág kihívásait és lehetőségeit – a mesterséges intelligencia autóértékesítésben betöltött szerepétől kezdve, az új autógyárak gazdasági hatásán át, egészen a CO₂-kibocsátás jövőjéig.