Még két hétig jelentkezhetnek az IT hallgatók a K&H STEM ösztöndíjpályázatára
Meghosszabbítja két héttel STEM pályázatának leadási határidejét a K&H bank, hogy minél több egyetemi hallgató vehessen részt a kezdeményezésben. Az új határidő szerint november 17-én éjfélig fogadja a pénzintézet a pályamunkákat. A pályázatra – amelyben nyolc aktuális, innovatív téma közül választhatnak a jelentkezők – hazai IT képzést nyújtó egyetemek hallgatói jelentkezhetnek két kategóriában: mesterképzés és alapképzés. A nyerteseket szakmai zsűri választja ki, és akár 500.000 forint értékű díjazásban is részesülhetnek.
A hazai IT képzést nyújtó egyetemeken tanuló hallgatóknak szóló K&H STEM ösztöndíjpályázat beadási határidejét két héttel meghosszabbította a kiíró. Ennek eredményeképpen az új jelentkezési határidő november 17-e éjfél. A módosítás célja, hogy minél több hallgatónak biztosítson lehetőséget arra, hogy elkészíthesse és benyújthassa pályamunkáját. A kiírás szerint nyolc innovatív és aktuális IT téma közül választhatnak a jelentkezők, olyanokból, mint például a Big Data és az adatelemzés, a felhő alapú megoldások vagy éppen a mesterséges intelligencián alapuló megoldások használata a gyakorlatban.
„A K&H-nál régóta hiszünk abban, hogy a fiatal egyetemistáknak szüksége van egy olyan kiugrási pontra, ahol megmutathatják mit is tudnak, aktívan keressük a jövő fiatal innovátorait. Ez a pályázat nem csak arra ad nekik lehetőséget, hogy egy nagyobb pénzösszeget nyerjenek egy-egy jövőbemutató ötlettel, hanem egyúttal arra is, hogy egy fél éves projektmunka erejéig csatlakozhassanak a K&H IT csapatához, és így értékes tapasztalatokra tehessenek szert” – mondta el a határidőhosszabbítás kapcsán Ozorai Dénes, a K&H IT vezetője.
A pályázaton mesterképzés kategóriában akár 500.000 forintot, alapképzés kategóriában pedig 300.000 forintot nyerhet a szakmai zsűri által legjobbnak választott dolgozat, de a második és harmadik helyezettek is kapnak pénzjutalmat. A részletes pályázati kiírás itt olvasható: https://www.kh.hu/csoport/fiatalok-oktatasa/khstempalyazat
Kapcsolódó cikkek
- Gőzerővel beindult az oktatás a Logiscoolban
- A Rakuten Viber vezetője előad a ME.ET. CEE premier IT eseményen
- Gépek is rajthoz állnak a most induló Országos IT Megmérettetésen
- Karrier- és tudásépítés az Informatikai Szakmai Napokon
- Megalakult az ITMP Patrónus Konzorcium az informatikai képzés jövőjéért
- 160 ezer eurós pályázat indul egészségügyi innovátoroknak
- Kyndryl IT Readiness Report: a cégvezetők 90%-a bízik az informatikában, de csak 39%-uk felkészült a jövőre
- A vállalati informatikát a sztratoszféráig gyorsító, bérelhető GPU-szerver szolgáltatás indul
- A Jane Goodall Intézet nyerte a Telekom pályázatát
- Egyre magasabb szintekre tör az IT
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Mesterséges intelligencia a reflektorfényben: díjazták a legjobb tech-tartalmakat
Már tavaly is kiemelt szerepet kapott, idén pedig szinte minden pályázat középpontjában a mesterséges intelligencia (AI) állt a Siemens Media Awardra nevezett anyagok között. Ez jól mutatja, milyen gyors ütemben terjed az AI az élet szinte valamennyi területén. A beérkezett cikkek, videók és podcastok széles spektrumot öleltek fel az oktatástól a mezőgazdaságon át egészen a humanoid robotokig és a vallásig, ugyanakkor leggyakrabban az AI egészségügyi, diagnosztikai és gyógyászati alkalmazásai kerültek fókuszba.
AI és kreativitás találkozása: díjazták a leginnovatívabb videós hirdetéseket
Az IAB Hungary március 30-án az Irányi Palota báltermében adta át a 2025-ös Év videós hirdetése verseny legjobbjainak járó elismeréseket. Ezúttal három fő- és egy extra kategóriában összesen tizenkét díjat osztott ki a szakmai zsűri, In-stream és Egyéb kategóriában két-két győztest is hirdetett.
Díjazták a fintech edukáció élharcosait – átadták a Felelős Fintech díjakat
Négy újságíró vehette át a Felelős Fintech Tartalmakért pályázat díját a 2025-ös évadban írt cikkeikért. A Számlázz.hu és a PastPay kezdeményezésére létrejött elismerést olyan cikkekkel lehet elnyerni, amelyek hozzájárulnak a fintech ismeretek bővítéséhez és növelik a felhasználók pénzügyi tudatosságát.
Innovációval a jövőért: rangos díjat nyert a Budapest Bike Maffia programja
A Morgan Stanley bejelentette első alkalommal meghirdetett innovációs pályázatának, az EMEA Impact Through Innovation programnak a nyerteseit. A kezdeményezés célja, hogy kezdőtámogatással segítse azokat az úttörő közhasznú szervezeteket, amelyek innovatív megoldásokkal támogatják a gyermekek és fiatalok boldogulását a régióban.
IAB Hungary díjátadó: Innováció és kreativitás a digitális marketingben
Az IAB Hungary március 20-án hirdette ki a Legjobb szakdolgozat a digitális marketingről 2025 című pályázatának nyerteseit, akiket konzulenseikkel együtt díjazott. Az Atmedia, az OMD és a WPP Media által támogatott verseny ünnepélyes díjátadójára a WPP Media Hungary bázisán került sor.

