Újra a Magyar Telekom szektorának legvonzóbb munkahelye
Nyolcadik alkalommal mérte fel a PwC Magyarország hazánk munkaerőpiaci preferenciáit és adta át Az év legvonzóbb munkahelye díjakat. Telekommunikáció és média kategóriában immár hetedik alkalommal nyerte el a Magyar Telekom a legjobbnak járó elismerést.
A PwC Magyarország felmérésének célja, hogy megismerje a munkavállalók preferenciáit, munkáltatói márkákkal kapcsolatos percepcióit. Emellett a kutatás vizsgálja, hogy hogyan befolyásolja ezeket a minket körülvevő környezet, valamint a különböző gazdasági, társadalmi körülmények. Az idei kutatás tanulsága, hogy az alapbér mellett egyre inkább felértékelődni látszanak az úgynevezett humán faktorok: a szociális közeg, a munkahelyi keretek, valamint a rugalmasság. Egyre nagyobb jelentőségű a pozitív munkahelyi légkör; a munkavállalók legszívesebben támogató, együttműködő csapattal, valamint felkészült, támogató vezetővel dolgoznak együtt. Szintén kiemelt szerepet kapott a preferenciák között a magánélet tiszteletben tartása, vagyis a munka-magánélet egészséges egyensúlyának megteremtése és fenntartása.
A Magyar Telekom immáron hetedik éve nyerte el a kutatás eredményeivel egyidőben kihirdetett, Az év legvonzóbb munkahelye díjat, telekommunikáció és média kategóriában.
„Büszkeség, ugyanakkor felelősség is egymást követő hét évben a telekommunikációs szektor legvonzóbb munkahelyének lenni. Sikerünk kulcsa talán pont az, hogy kellően rugalmasak és nyitottak vagyunk, folyamatosan keressük a piaci trendeket meghatározó lehetőségeket; de ezzel együtt szem előtt tartjuk az emberközpontúság, a gondoskodó szemlélet és a pszichológiai biztonság megteremtését is. Ez egy olyan szerencsés kombináció, ami hosszútávon támogathatja szervezetünket üzleti sikereink elérésében és kollégáink motivációjának, elégedettségének fenntartásában” – mondta el a díj kapcsán Tóth Zsuzsa, a Magyar Telekom Chief People Officere.
Kapcsolódó cikkek
- A PwC Magyarország nyolcadik alkalommal adta át az Év Legvonzóbb Munkahelye díjakat
- A Magyar Telekom 2024. harmadik negyedéves eredményei
- Milliódolláros üzlet a kiberbűnözés, a vállalatoknak még mindig van hova fejlődniük
- Együttműködési megállapodást kötött a PwC a Debreceni Egyetemmel
- A Jane Goodall Intézet nyerte a Telekom pályázatát
- A CFO-k felvették a technológia diktálta tempót
- Vezetőváltás a PwC Magyarországnál
- A Magyar Telekom 2024. második negyedéves eredményei
- A feltöltőkártyásoknak is bevezeti az eSIM technológiát a Telekom
- Globális mozipremierek és zenei világturnék hajtják a szórakoztatóipart
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Schneider Electric technológiával épült fel Európa egyik legfejlettebb adatközpontja
A Start Campus legújabb, SIN01 jelzésű adatközpontját a kiemelkedő működési hatékonyság, megbízhatóság és skálázhatóság jellemzi. A fejlesztés során a Schneider Electric legmodernebb energiamenedzsment- és épületüzemeltetési megoldásait alkalmazták. Emellett a vállalat támogatást nyújtott a Start Campus számára egy 100%-ban megújuló forrásból származó energiára épülő áramvásárlási megállapodás (PPA) stratégia kialakításában is.
Hogyan alakítják át a közlekedést az egymással kommunikáló járművek?
Az autonóm járművek megjelenésével egy olyan jövő képe körvonalazódik, ahol az emberi sofőrök szerepe háttérbe szorul, és az utakon kizárólag önállóan közlekedő autók vesznek részt. De valóban megvalósítható ez a vízió?
Emberközpontú vezetés: Egyensúly az üzleti és emberi szempontok között
A gyorsan átalakuló, bizonytalanságokkal teli világban a hagyományos vezetői stratégiák – például a kivárásra építő vagy kizárólag pénzügyi eredményekre összpontosító megközelítések – már nem elég hatékonyak. A Deloitte szakértői szerint ma már olyan döntéshozatalra van szükség, amely képes összehangolni az üzleti érdekeket az emberi tényezőkkel, hiszen ezek nem ellentétesek, hanem egymást erősítve vezethetnek fenntartható sikerhez.
AI-vel a világelitbe: magyar cég döntött rekordot nemzetközi marketingversenyen
Az amerikai marketingguru, Alex Hormozi által életre hívott Skool Games verseny célja az volt, hogy egy adott ajánlattal, egy hónap leforgása alatt ki tudja a legtöbb eladást elérni a legnépszerűbb közösségi platformokon. A győzelem kulcsa egy mesterséges intelligencián alapuló szoftver, amely 20 különböző szempont alapján elemzi az értékesítési tölcséreket, és gyorsan, hatékonyan javítja a szövegek meggyőző erejét.