Újabb kutatás cáfolja az AI-félelmeket

forrás: Prím Online, 2024. november 21. 11:39

A Unisys friss kutatása szerint mind az alkalmazottak, mind a munkáltatók pozitívnak ítélik meg a mesterséges intelligencia (AI) munkahelyi hatását. A Magyarországon több mint 700 szakembert foglalkoztató vállalat négy országban elvégzett felmérése azt mutatja, hogy az AI alkalmazása növelheti a dolgozói elégedettséget, és segítheti a gyorsabb karrierépítést, míg a vállalatvezetők szerint versenyképességüket veszélyezteti, ha nem építik be a technológiát a működésükbe.

A német, brit, amerikai és ausztrál vállalatvezetők és munkavállalók körében végzett felmérés rávilágított arra, hogy a dolgozók 71%-a érzi úgy, hogy az AI növeli munkahelyi elégedettségét, míg 83%-uk szerint jelentősen javítja napi termelékenységüket, különösen, ha mindennapi feladataik megkönnyítésére használhatják.

 

„Kutatásunk eredményei azt mutatják, hogy az AI nemcsak a napi feladatokat könnyíti meg, hanem nagyban hozzájárul a karrierfejlődéshez is – mondta el Patrycja Sobera, a Unisys digitális munkahelyi megoldásokért felelős alelnöke. – Az AI nemcsak a munkavállalók hatékonyságát növeli, hanem a karrierépítésben is fontos eszközzé válik. Az ismétlődő feladatok automatizálása révén az alkalmazottak stratégiai, értékesebb munkára koncentrálhatnak, ami növeli az elégedettséget és a termelékenységet.”

 

 

A felmérés több előnyt is feltárt az AI alkalmazásával kapcsolatban:

• A dolgozók 79%-a úgy véli, hogy az AI-ismeretek gyorsabb karrierfejlődést tesznek lehetővé számukra, új lehetőségeket nyitva meg a vállalaton belül.

• Az AI által időt megtakarító munkavállalók 44%-a az így „nyert” időt szakmai képzésekre fordítja, ezáltal további készségeket fejleszt és bővíti karrierlehetőségeit.

• A dolgozók 61%-a szerint az AI új munkahelyeket teremthet, és a munkanélküliséggel kapcsolatos félelmek ellenére dinamikusan fejlődő munkaerőpiacot hozhat létre.

 

Optimistán tekintenek az AI-ra a munkáltatók is

 

A vállalatvezetők 93%-a szerint az AI hosszú távon a cégük stratégiai részét képezi, és 89%-uk tervezi a mesterséges intelligencia felhasználásának bővítését a következő évben. Az AI azonban csak akkor hoz valódi eredményeket, ha tudatosan integrálják a működésükbe. Az AI-ba stratégiai szinten befektető cégek 30%-a már jelentős versenyelőnyt érzékel, míg azokon a helyeken, ahol külön vezető felel az AI bevezetéséért, a vezetők 86%-a számolt be időmegtakarításról.

 

„Érdemes az AI-ra úgy tekinteni, mint egy ideális munkatársra, aki mindig készen áll támogatni kollégáit, növelni a cég hatékonyságát és támogatni az innovációt – mondta el Brett Barton, a Unisys AI-gyakorlatokért felelős globális vezetője. – Ha az AI a stratégia központi elemévé válik, nemcsak a termelékenységet növeli, hanem új karrierlehetőségeket is megnyit.”

 

_________________ 

Módszertan. A jelentés – „The AI Equation: 2024 AI Business Impact Research” címmel – az Ipsos és a PSB Insights két különböző tanulmánya alapján készült. Az első kutatás 2015 alkalmazott – köztük cégvezetők, IT-szakemberek és munkavállalók – válaszait gyűjtötte össze az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból, Németországból és Ausztráliából, míg a második felmérés 250 amerikai döntéshozó véleményét térképezte fel.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Okos klímatechnológia a jövő otthonaiban

A Samsung részt vesz az ISH 2025 rendezvényen, amely március 17. és 21. között zajlik Frankfurtban, és amely a világ vezető szaniter-, fűtési és légkondicionáló (HVAC) ipari szakkiállítása. A vállalat innovatív megoldásokat mutat be, amelyek célja a kényelmet és az összekapcsolhatóságot javítani lakossági és kereskedelmi környezetekben.

2025. március 20. 20:51

A Wolt és a Yettel együttműködése: Mobiltelefonok és tartozékok egy kattintásra

A Yettel új értékesítési csatornát nyitott: elsőként a hazai mobilszolgáltatók közül a Wolt alkalmazásán keresztül is rendelhetők feltöltőkártyás mobiltelefonok, SIM-kártyák és különféle tartozékok a Yettel üzletekből.

2025. március 20. 19:28

A Xiaomi történelmi pénzügyi eredménnyel zárta a 2024-es évet

A Xiaomi Corporation közzétette a 2024. december 31-én zárult pénzügyi évre vonatkozó, auditált konszolidált eredményeit. A Csoport negyedéves bevétele először lépte át a 100 milliárd jüant a 2024. évi negyedik negyedévben, miközben az éves és negyedéves teljesítménye meghaladta a piaci várakozásokat. A Xiaomi éves árbevétele 35%-kal nőtt az előző évhez képest, és elérte a 365,9 milliárd jüant, míg a korrigált nettó nyereség 41,3%-kal, 27,2 milliárd jüanra emelkedett. A 2024 negyedik negyedévében a teljes árbevétel 109 milliárd jüanra nőtt, ami 48,8%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, miközben a korrigált nettó nyereség 69,4%-kal, 8,3 milliárd jüanra emelkedett, így jelentősen túlteljesítette a piaci várakozásokat.

2025. március 20. 17:52

Sintra AI: Az új digitális asszisztens

A mesterséges intelligencia (AI) ügynökök egyre több területen jelennek meg, céljuk pedig a mindennapi munka megkönnyítése. A Sintra AI, egy új platform, azt ígéri, hogy segít automatizálni a napi feladatokat, így csökkentve az adminisztratív terheket. De vajon érdemes belevágni?

2025. március 20. 11:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06