Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára

forrás: Prím Online, 2024. december 10. 10:07

A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.

 

• Immár kilencedik éve hirdeti meg az ABB a „Sustainable Talent Program for women in engineering” elnevezésű projektjét műszaki egyetemi és főiskolai női hallgatók számára.

• A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken.

• A pályázat beadási határideje 2025. január 6.

• A pályázati kiírás részletei a következő linken találhatók: ABB Női Mentorprogram

 

A programba maximum hat női hallgatót választanak ki pályázat útján. A programban részt vevő hallgatók az ABB vezetői és szakemberei közül saját dedikált mentort kapnak, akikkel 2025. február 1-től öt alkalommal konzultáción vehet részt. A nyertesek betekintést nyerhetnek egy multinacionális cég mindennapjaiba, telephely- és gyárlátogatáson vehetnek részt, megismerkedhetnek az ABB női vezetőivel, HR szakemberektől személyes és/vagy online konzultáció keretében tanácsot kaphatnak a későbbi elhelyezkedéshez, vagy akár gyakornokként aktívan részt vehetnek a munkában. Emellett megismerhetik, hogy milyen életpálya modellek léteznek a műszaki területen.

 

 

A pályázat BSc és MSc női hallgatóknak szól, akik középfokú angol nyelvtudással és aktív felsőoktatási hallgatói jogviszonnyal (nappali, esti, levelező, aktív féléves) rendelkeznek.

 

Az ABB szakemberei a beadott pályázatok értékelésénél figyelembe veszik a jelentkezők motiváltságát, szakmai rátermettségét, minimum középfokú aktív angol nyelvtudását (szóban és írásban egyaránt), valamint a benyújtott pályázat formai áttekinthetőségét szerkezet, design, stílus, nyelvhelyesség szempontjából. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a korábbi tanulmányi versenyeken elért eredmény, és a felsőoktatási szakmai tevékenységben való részvétel.  A beérkezett pályázatok alapján kiválasztott jelentkezőket személyesen és/vagy online is meghallgatják. 

 

A pályázatra olyan hallgatók jelentkezését fogadják el, akik a pályázati, és/vagy a nyertes időszakban az ABB versenytársánál szakmai gyakorlatot nem folytatnak és/vagy nem dolgoznak.

 

 

Jelentkezés a pályázatra: 2025. január 6. A pályázatokat a vállalat 2025. január 20-ig bírálja el.

 

A pályázati kiírás és a jelentkezési lehetőség részletei a következő linken találhatók: https://new.abb.com/hu/palyazati-felhivas

 

A mentorprogram jól illeszkedik az ABB globális sokszínűségi és befogadási stratégiájába, melynek egyik fő célkitűzése, hogy 2030-ra világszerte 25 százalékra a emelje a női munkavállalók arányát az ABB felsővezetői pozícióiban.

 

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Női példaképek a digitális gazdaságban

Harmadik alkalommal díjazták a 40 év feletti női példaképeket a digitális gazdaság területén, a pályázatot az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) hirdette meg. A díjra gazdasági társaságok és különböző szervezetek jelölték azokat a női kollégáikat, akik kiemelkedő eredményeikkel és munkásságukkal hozzájárulnak a digitális gazdaság és technológia fejlődéséhez. Ezzel nemcsak az ő tevékenységüket ismerik el, hanem azt is, hogy példaképként szolgálhatnak a fiatalabb generáció számára, és bemutathatják a 40 év feletti női munkavállalók értékeit és lehetőségeit. Az "Inspiráló női vezetők" kategóriában Rakó Ágnes, a KPMG tanácsadási üzletágának társvezetője nyerte el a díjat.

2025. március 15. 12:07

Új pályázati lehetőségek a televíziós műsorkészítők számára

A Médiatanács március 11-i döntésének eredményeként ismét elérhetővé válik a pályázati lehetőség a televíziós műsorkészítők számára. Az ülés során a testület egy médiaszolgáltatót bírságolt meg burkolt kereskedelmi közlemény közzététele miatt, és további eljárásokat indított médiafelügyeleti hatáskörében. Az NMHH egy külföldi társhatóságtól is kedvező választ kapott egy műsorszám korhatár-besorolásával kapcsolatos jelzésére.

2025. március 13. 19:35

Digitális fejlődés az iCentre segítségével – Pályázat általános- és középiskoláknak

Indul az iSkola pályázat, amelynek keretében egy iskolai intézmény nettó 2 000 000 forint értékben kaphat oktatási célra felhasználható termékeket és szolgáltatásokat az iCentre kínálatából.

2025. március 11. 17:27

Rekordszámú nevezés és kreatív megoldások az „Az Év Honlapja 2024” versenyén

A 2024-es „Az Év Honlapja” pályázatot rekord számú nevezés, innováció, technológiai újítások és kreativitás jellemezték. Az esemény immár 23. alkalommal emelte ki a digitális marketing legjobbjait. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre összesen 329 pályázat érkezett, melyek közül a szakmai zsűri 90-et díjazott 30 kategóriában. Az „Az Év Honlapja Abszolút Díjat” idén a „Sound of Mátra” projekt nyerte el, míg az Internet Kultúra Fővárosa díjat ismét Debrecen Megyei Jogú város kapta.

2025. március 6. 07:45

Jövőformáló diákok: Megvannak a Megoldások a holnapért továbbjutói

A szakmai zsűri kiválasztotta a Samsung és az EdisonKids által ötödik alkalommal meghirdetett Megoldások a holnapért verseny legjobb 50 diákcsapatát. Az idei témák – a Közösség, az Egészség és a Fenntartható jövő – iránt összesen 241 diák jelentkezett kreatív pályázattal az ország különböző részeiről. Az előző évekhez képest a továbbjutó diákok és tanáraik idén még több tudással és kompetenciával gazdagodhatnak a frissített program keretében, hogy a következő hetekben megvalósíthassák jövőt formáló ötleteiket.

2025. március 5. 18:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01