Elindult a Google 2024. decemberi alap-algoritmus frissítése is!

Kütyü Magazin, 2024. december 14. 15:49

A Google elindította a 2024 decemberi Core, azaz alap-algoritmus frissítését. Igen, ez új Core frissítés egy héttel az Core frissítés befejezése után történik. Ilyenre sem volt még példa. De a jövőben erre számíthatunk.

Szuhi Attila, az ITE.hu alapítója és főszerkesztője mutatja a részleteket.

A Google bejelentése szerint a mostani frissítés lefutása két hetet vesz majd igényba. A Core frissítések jelentős, széles körű változásokat hozhatnak a Google keresési algoritmusai és rendszerei terén, ezért is jelenti be őket a Google. Ez a 2024-es év negyedik nagy frissítése.

 

Még több frissítés és AI a Keresésben

 

És erre kell készülnünk a jövőben is. A Google zürichi Search Central Live eseményén éppen a tegnapi napon hangzott el, hogy jövőre, azaz 2025-ben gyakoribbak lesznek az algoritmus frissítések. És hogy miért?

 

Nos, vélhetően az AI miatt. A Google tegnap mutatta be új AI modelljét a Gemini 2.0-át (erről itt írtam), és azt is bejelentette, hogy a Gemini integrálni fogja a AI áttekintésekbe ( ami Magyarországon még nincs jelen a találati listán), és ami fontosabb a Google keresésbe is.

 

A Google AI Áttekintései képesek lesznek „bonyolultabb témák és többlépcsős kérdések kezelésére, beleértve a haladó matematikai egyenleteket, a multimodális lekérdezéseket és a kódolást” – írta a Google.

 

Sundar Pichai, a Google vezérigazgatója azt írta: „Egyetlen terméket sem alakít át jobban az AI, mint a Keresőt.”

 

A Google ezen a héten már megkezdte az AI Áttekintések frissített modelljének korlátozott tesztelését. A Google közölte, hogy „a jövő év elején szélesebb körben is bevezetik„. „És a következő évben tovább fogjuk bővíteni az AI Áttekintéseket több országban és nyelven” – tette hozzá a Google.

 

Sundar Pichai a Google vezérigazgatója a Gemini megjelenése előtt adott egy interjút, amiben azt mondta, hogy 2025 elején alapjában változik meg a Google keresés: ” 2025-ben a Keresés mélyrehatóan meg fog változni. Úgy gondolom, hogy korábban soha nem látott összetett kérdéseket leszünk képesek megválaszolni. Szerintem már 2025 elején meg fog lepni benneteket, hogy a keresés milyen új dolgokra lesz képes a mai állapothoz képest.” 

 

Hogy mit jelent mindez? Egyelőre nem lehet tudni, de az szinte biztos, hogy több AI-t. Most, hogy már láttuk a Geminit, halottuk a Zürichben elhangzottakat felsejlik az a kép, hogy a google nem csak az AI áttekintésekben, hanem a normál keresésben is alkalmazni fogja az AI-t, többek között a tartalom értékelésében. 

 

De térjünk vissza a mostani nagy frissítéshez!

 

Pixabay

 

A decemberi Core frissítés

 

A mostani frissítés különlegessége, hogy körülbelül egy héttel a 2024 novemberi Core frissítés befejezése után érkezett. Az a frissítés 2024. november 11-én kezdődött és körülbelül 24 nappal később, december 5-én fejeződött be. Most, egy héttel később a Google egy újabb frissítést adott ki. Erre korábban nem volt példa.

 

A Google a jelenséget szokásos módon semmintmondóan magyarázza el: „A 2024 decemberi Core frissítés elkezdődött, és várhatóan két hét alatt befejeződik. Ha kíváncsi, miért van ebben a hónapban alapvető frissítés a múlt hónap után, akkor elmondhatjuk, hogy különböző Core rendszereinket folyamatosan fejlesztjük”.

 

Magyarán szólva elmondja, hogy a mostani rendkívüli frissítésben nincs semmi rendkívüli, mégha szokatlan is.

 

A Google korábban már megfogalmazta, mi a teendő a Core frissítés által negatívan érintett oldalakra számára, de természetesen – szokás – szerint semmi konkrét nem hangzott el akkor sem:

 

Nincsenek konkrét teendők a helyreállításhoz. A negatív rangsorolási hatás nem feltétlenül jelzi, hogy valami probléma lenne az oldalainkkal.

 

A Google összeállított egy listát olyan kérdésekből, amelyeket érdemes megfontolni, ha a webhelyünket érinti egy alapvető frissítés. Ezt magyarra fordítottam, ebben a cikkben találod meg: https://ite.hu/eat-es-alapalgoritmus-modositasok-a-google-hivatalos-tanacsai/

 

A Google azt mondta, hogy az alapvető frissítések között lehet némi helyreállást látni, de a legnagyobb változás egy másik alapvető frissítés után következik be.

 

Röviden: írjunk hasznos tartalmat az embereknek, és ne a keresőmotorokban való rangsorolás érdekében.

 

„Nincs semmi új vagy különleges dolog, amit a tartalomkészítőknek tenniük kellene ezzel a frissítéssel kapcsolatban, feltéve, hogy eddig is kielégítő, embereknek szánt tartalmat készítettek. Azoknak, akik esetleg nem szerepelnek olyan jól a rangsorban, erősen javasoljuk, hogy olvassák el a hasznos, megbízható, elsősorban az embereknek szánt tartalmak létrehozásáról szóló súgóoldalunkat” – mondta a Google korábban. Ezt a dokumentumot itt találod.

 

Korábbi Core-algoritmus frissítések

 

A 2024-es év első nagy frissítése – a 2024 márciusiCore frissítés – volt a valaha volt legnagyobb alapvető frissítés a Google szerint. Március 5-én kezdődött, és 45 nappal később, április 19-én fejeződött be.

 

Íme egy idővonal a legutóbbi Core frissítésekkel kapcsolatban, a legtöbb frissítésről találsz cikket az ite.hu oldalán

• A 2024 novemberi alapvető frissítés november 11-én volt, és december 5-én ért véget.

• A 2024 augusztusi alapvető frissítés augusztus 15-én volt, és szeptember 3-án ért véget.

• A 2024 márciusi alapvető frissítés március 5-én volt, és április 19-én ért véget.

• A 2023 novemberi alapvető frissítés november 2-án volt, és november 28-án ért véget.

• A 2023 októberi alapvető frissítés október 5-én volt, és október 19-én ért véget.

• A 2023 augusztusi alapvető frissítés augusztus 22-én volt, és szeptember 7-én ért véget.

• A 2023 márciusi alapvető frissítés március 15-én volt, és március 28-án ért véget.

 

Szerző: Szuhi Attila

Forrás: ite.hu/elindult-a-google-2024-decemberi-alap-algoritmus-frissitese-is/

Kulcsszavak: AI keresés frissítés Google

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fiatalok a valós projektek világában

Az idei tanévben indította útjára a Hallgatói Projekttámogató Programot a győri Széchenyi István Egyetem, melynek keretében egy szemeszter alatt mintegy 250-en vettek részt órarenden kívüli gyakorlati projektekben. A 12 szakról összegyűjtött tapasztalatok szerint a fiatalok hasznosnak látják a kezdeményezést.

2025. február 6. 19:29

A Samsung tovább mélyíti elkötelezettségét az óceánok védelmében

A Samsung tovább erősíti elkötelezettségét az óceánok védelme iránt, és a jövőben olyan partnerekkel dolgozik együtt, akik szintén elhivatottak a természet megóvása mellett. A vállalat már eddig is hozzájárult a műanyaghulladék problémájának enyhítéséhez azáltal, hogy újrahasznosított halászhálókból készítette el a Galaxy eszközeihez szükséges alapanyagokat. 

2025. február 6. 17:43

Újabb elismerés a Schneider Electricnek a Világgazdasági Fórumtól

Sokszínűségi, Egyenlőségi és Befogadási Példaképnek nyilvánította a Világgazdasági Fórum a Schneider Electric és a Plan International közös programját, amely a nők gazdasági és társadalmi fejlődését támogatja a Száhel-övezetben. A kezdeményezés célja, hogy a megfelelő ismeretek átadásával, az iskolák fejlesztésével és a vállalkozói kedv erősítésével segítse a női vállalkozók szerepvállalását a folyamatosan növekvő megújulóenergia-ágazatban. 

2025. február 6. 16:08

Jön az országos Random Mozikaland!

Újra Random Mozikalandra hív a Cinema City: egy olyan vetítésre, ahol a film címe titok. A program tavalyi sikere után idén télen országszerte, a hálózat bármely mozijába jegyet válthatunk február 19-én, az egy időben vetített meglepetésfilmre. A lepel csak akkor hullik le a titokról, amikor az első kockák megjelennek a vásznon.

2025. február 6. 14:36

Az ASUSTOR zászlóshajója tarolt 2024-ben

Az ASUSTOR Inc. kétlemezes zászlóshajó modellje, az AS5402T, melyet erőteljes specifikációi és teljesítménye tettek híressé, elnyerte a PCMag rangos Editors’ Choice és a 2024 legjobb technológiai termékeinek és szolgáltatásainak járó díját. Ez az elismerés megerősíti az AS5402T helyét a 2024 legnépszerűbb és legikonikusabb termékei között.

2025. február 6. 12:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54

Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével

2025. február 1. 13:44

Veszélyes hirdetések rejtőzhetnek a keresési eredményekben: hogyan ismerjük fel ezeket?

2025. január 30. 14:34

Magyarországra is megérkezett a világ első kereskedelmi forgalomban kapható humanoid robotja

2025. január 28. 12:57