Miért dönt csúcsokat a hazai napelemes áramtermelés?

forrás: Prím Online, 2025. január 8. 10:04

Bár a hivatalos adatok szerint Magyarország a harmadik helyen áll a naperőművek által megtermelt villamosenergia arányában a világ országai között Chile és Görögország után, Európában pedig a második, érdemes a számok mögé nézni. A szakértő szerint mást mutat a valóság.

A MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. legfrissebb adatai szerint 2024. novemberében 4 gigawatt fölé nőtt az ipari naperőművek teljesítménye Magyarországon. Ezzel hat évvel korábban sikerült teljesíteni a 2030-ra megcélzott hatezer megawatt összes napenergia kapacitást. Már a harmadik egymást követő évben haladja meg a növekedés az 1 gigawatott, amely csak kevés országban történik meg világszerte.

 

Napelempark – óriások a teljesítmény mögött

 

„Rendkívül csalóka a kép” – fogalmaz Tassó Zoltán napelemes szakértő. „Ezek a kiugróan jó mutatók nem annak köszönhetők elsősorban, hogy ilyen mértékű a lakossági és kisvállalati napelemtelepítési volumen Magyarországon, hanem annak következménye, hogy rengeteg óriási napelem park épült, ezeknek az összteljesítménye adja azt, hogy ilyen kiemelkedő növekedést tudunk produkálni.”

 

A szakértő hangsúlyozza, hogy mintegy hat darab, három Paksi atomerőmű kapacitásának megfelelő, 6 MW-os napelemrendszer működik jelenleg Magyarországon, vagyis a termelés kétharmada nem lakossági telepítésből származik.   

 

„A napelemparkoknak kötelezően áramkereskedő cégekkel kell leszerződniük, a megtermelt árammal saját gazdasági érdekeik szerint gazdálkodnak, exportálják vagy felhasználják azokat.”

 

A szakértő elmondta azt is, hogy a lakossági napelemrendszerek mennyiségében sem áll rosszul az ország, a háztartási méretű kiserőművek darabszáma 2024 november elejére megközelítette a 288 ezret, ami ebben a mutatóban is duplázást jelent 2021 végéhez képest. De rendkívül nagy foghíjak vannak ezen a területen, teljes térségek maradnak ki a technológiából.   

 

Pixabay
    

 

Gyerekcipőben az energiatárolás

 

Tassó Zoltán

Tassó Zoltán felhívta a figyelmet arra is, hogy a frissített magyar Nemzeti Energia- és Klímaterv végleges verziója szerint 2030 és 2050 között alig épülne új naperőmű Magyarországon. A szakértő a technológia terjedése egyik legfőbb akadályának nevezte a megtermelt energia tárolásának kérdését.     

 

„Az energiatárolás globális kihívás az egész emberiség számára, egyelőre 50-60 éves, korszerűtlen technológiák állnak rendelkezésre. Úgy vélem, hosszú távon nem az akkumulátorok jelentik majd a megoldást. Amíg pedig az energiatárolás kérdése nem megoldott, a fosszilis energiát nem lehet kiszorítani a gazdaságból” – tette hozzá. 

 

Az energiamixben továbbra is a fosszilis energia vezet, toronymagasan. 

 

„Ha előre tekintünk a következő 20-30 évre, jelentős változás nem is várható ezen a területen, annak ellenére, hogy az Európai Unió azt tervezi, hogy elköszön ezektől az energiahordozóktól. A fosszilis energiából, az atomenergiából és a megújuló energiaforrásokból áll össze alapvetően az energiamix, és bár az utóbbi Európában kiemelkedően magas a világ többi országához képest, de még mindig elenyésző a földgázzal és a kőolajjal összevetve.”     

 

Donald Trump újbóli amerikai elnökké választása Tassó Zoltán szerint azt is előrevetíti, hogy az Egyesült Államokban egyértelműen a fosszilis energia fog még hangsúlyosabban előtérbe kerülni, valamint a rendkívül környezetszennyező palagáz-kitermelés növekedésére lehet számítani. „Az amerikai gazdaság működése pedig a világ összes pontjára kihatással van” – hangsúlyozta a szakértő.  

 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Schneider Electric: Az ipari automatizálás új szintje Magyarországon

Magyarországon is elérhető a Schneider Electric teljes ipari automatizálási szoftverportfóliója, és most már egy kifejezetten erre a területre szakosodott csapat segíti a hazai ügyfeleket abban, hogy maximálisan kihasználják a megoldások kínálta lehetőségeket. Az AVEVA alkalmazások segítségével például akár 20%-kal is csökkenthetők a beruházási költségek, míg az EcoStruxure Foxboro DCS használatával akár 40%-kal is rövidíthető a meghibásodások javítási ideje. A Schneider Electric CONNECT platformja és a Flex előfizetési modellek egyszerű, gyors és rugalmas hozzáférést biztosítanak a felhasználók számára a cég szoftvereihez.

2025. március 18. 17:41

Digitális forradalom az akciós újságok piacán

A magyar felnőtt lakosság egyharmada már kizárólag digitálisan olvassa az akciós kiadványokat, míg 43 százalékuk vegyesen, mind online, mind offline formában lapozgatja őket. Csak a lakosság ötöde ragaszkodik kizárólag a papíralapú akciós újságokhoz – derült ki a Shopfully kutatásából. A digitalizáció ellenére az akciós újságok népszerűsége nem csökkent: a felnőttek 85 százaléka legalább havonta egyszer megtekinti őket, és szinte ugyanez a hányad elismeri, hogy ezek a kiadványok jelentős hatással vannak vásárlási döntéseikre.

2025. március 18. 16:00

Új érintés nélküli fizetési megoldás magyar kereskedőknek

A Global Payments bevezette a Tap to Pay funkciót Magyarországon, amely lehetővé teszi a helyi kereskedők számára, hogy iPhone készüléken keresztül, a GP tom alkalmazás segítségével egyszerűen és biztonságosan fogadjanak el érintés nélküli fizetéseket.

2025. március 18. 12:56

A Real Madrid az első klub, amely átlépte az 1 milliárd eurós bevételt

A Deloitte Football Money League 2025-ös jelentése rávilágít arra, hogy a legnagyobb futballklubok a 2023/24-es szezonban jelentős bevételnövekedést értek el, és a Real Madrid lett az első klub, amely átlépte az 1 milliárd eurós álomhatárt. A csapatok pénzügyi sikerét a pályán elért eredményeik, stadionfejlesztések és a jól megtervezett kereskedelmi stratégiák tették lehetővé. A Premier League csapatai továbbra is az élvonalban szerepelnek a bevételi rangsorban, míg a női futball is kiemelkedő növekedést mutat, jelezve a sportág egyre nagyobb népszerűségét és piaci értékét.

2025. március 17. 20:38

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06