A 66 éves magyar számítástechnika előtt tiszteleg a Neumann Társaság konferenciája
Hatvanhat évvel ezelőtt kezdődött a magyar számítástudomány története: az első, Neumann-elvek alapján működő magyar elektronikus számítógép, a szobányi méretű M-3 egykori sajtópremierjének évfordulója alkalmából a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) egy sor aktuális technológiai téma köré rendez konferenciát. A január 21-én délután zajló Magyar Informatika Napja konferencián előzetes regisztrációt követően ingyenesen vehetnek részt az érdeklődők.
A Neumann Társaság idén is hagyományőrző módon ünnepli a Magyar Informatika Napját, megemlékezve arról, hogy hatvanhat évvel ezelőtt, 1959. január 21-én jelentették be a sajtóban az első magyar elektronikus számítógépet, a szobányi méretű M-3-at – amelynek néhány fennmaradt részegysége jelenleg is látható a társaság szegedi Informatika Történeti Kiállításán.
A társaság 2025. január 21-én 14 órától ünnepli a magyar informatikusokat az Óbudai Egyetemen. Az esemény résztvevői az NJSZT 2024. évi díjazottjaitól, valamint a társaság szakosztályainak képviselőitől hallhatnak előadásokat többek között arról, hogy mi mindent tehet az informatika a teljes életért, az emberi jóllétért – komolyan és ezzel együtt akár játékosabban is. A rendezvény nyitott minden előzetesen regisztráló érdeklődő előtt.
A MIN2025 konferencia tervezett programja:
● 14:00 Prof. Dr. Kovács Levente, az NJSZT elnökének megnyitója
● Képes Gábor (az NJSZT ügyvezetője): Mit ünneplünk ma? Az M-3 számítógépről
● 14:20 Dr. habil. Eigner György (az NJSZT 2024. évi Neumann-díjasa): Informatika az egészségért – egészségtámogató fejlesztések
● 14:40 Dr. habil. Lovas Róbert (NJSZT HPC Szakosztály): Informatika a tudományért. AI4Science: hazai kutatók és ipari szereplők támogatása mesterséges intelligenciával
● 15:00 Ruzsa Dénes (NJSZT Számítógépes Művészeti Szakosztály): Informatika a művészetért. Computer art – Neumann János nyomában
● 15:20 kávészünet
● 15:40 Dr. Majdik András (NJSZT KÉPAF Szakosztály): A katasztrófa nem játék? B-prepared – valósághű felkészülés a legrosszabb esetekre is.
● 16:00 Nickmann László (NJSZT HCC Retro Mikroszámítógépes Szakosztály): Hogyan fejlesszünk napjainkban játékprogramot egy 40 éves mikroszámítógépre?
● 16:20 Szabó Zsanett (NJSZT Tehetséggondozási Szakosztály, az NJSZT 2024. évi Kemény János-díjasa): Algoritmizálás és programozás: játékfejlesztés és szimuláció az oktatásban
A MIN2025 időpontja: 2025. január 21. 14 óra
A konferencia helyszíne: Óbudai Egyetem (1034 Bp., Bécsi út 96/b), F09 Pauli konferenciaterem
További információk a konferenciáról az Neumann Társaság hivatalos oldalán olvashatók.
A Neumann Társaság a programváltoztatás jogát fenntartja.
Kapcsolódó cikkek
- Négy magyar ezüstérem a bukaresti nemzetközi programozási versenyen
- Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód
- Új elnökkel és részben új elnökségi tagokkal folytatja működését a Neumann Társaság
- A Neumann Társaság átadta az év informatikai szakembereinek és kutatóinak járó hagyományos díjait
- Óriási sikerrel zárult a budapesti ISSEP 2024 nemzetközi konferencia
- Valódi robotkutya a Neumann Társaság és a HUN-REN SZTAKI konferenciáján
- 42 év után jelenik meg játék egy legendás magyar számítógépre
- Az űrhajósokat is kisegítő, ötvenéves kézi számítógépet is bemutatnak a Kutatók Éjszakáján
- Szenzációs eredmény a Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián
- Kiváló magyar eredmény a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
AI vezérelt munkahelyek kora: nagyot lép a Konecta–Lenovo partnerség
A Konecta, az ügyfélélmény és digitális szolgáltatások globális piacvezetője stratégiai együttműködést jelentett be a technológiai szektor egyik meghatározó szereplőjével, a Lenovóval. A partnerség a csúcstechnológiás megoldásokat ötvözi a fejlett ügyfélkezelési szakértelemmel, hogy új alapokra helyezze a digitális munkahelyek és a munkavállalói élmény kialakítását.
Nem dobjuk ki, inkább elfelejtjük – így gyűlik az e-hulladék
Bár a vásárlói tudatosság folyamatosan növekszik, a magyarok továbbra sem szívesen válnak meg régi elektronikai eszközeiktől. A MediaMarkt legfrissebb kutatása szerint az e-hulladék otthoni „felhalmozása” továbbra is széles körben elterjedt jelenség: a háztartások 83%-ában található legalább egy használaton kívüli készülék. Ugyanakkor a felújított termékek piaca egyre érettebbé válik, a lakosság egyharmada már vásárolt is ilyen eszközt.
Hibrid munka: a csendes fegyver a legjobb IT-szakemberekért vívott harcban
A rugalmas munkavégzés mára kulcsfontosságú tényezővé vált a technológiai tehetségekért folytatott versenyben. A vállalatok egyre inkább felismerik, hogy a versenyképes fizetés önmagában már nem elegendő a kiemelkedő digitális és mesterséges intelligencia készségekkel rendelkező szakemberek megszerzéséhez és megtartásához.
IVSZ: A tudásalapú gazdaság az egyetlen út a fenntartható növekedéshez
Annak érdekében, hogy Magyarország ne veszítse el végleg versenyképességét, gyors technológiai és tudásalapú fordulatra van szükség – erre hívja fel a figyelmet az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az új kormányzati ciklus kezdetére időzített állásfoglalásában.
A hangzás új korszaka: valós idejű zajszűrés a Galaxy S26-tal
A Galaxy készülékek Hangsávszerkesztő funkciója hatékonyan kiszűri a zavaró zajokat a videókból, miközben kiemeli a fontos hangokat, így a felhasználók még jobban elmerülhetnek az élményben. A technológia a Galaxy S25 szériával jelent meg, akkor még elsősorban a már elkészült felvételek utólagos finomhangolására.

