Klasszifikációs rendelkezések érvényesülését vizsgálta a Médiatanács
Korhatári besorolások megfelelőségét vizsgálta több műsorszám vonatkozásában is január 21-i ülésén a Médiatanács. A testület egy ügyben eljárást indított, a Comedy Central egyik műsorának téves klasszifikációja miatt pedig a cseh társhatósághoz fordult.
A Balázsék című rádióműsor két adásával is foglalkozott a Médiatanács. Az egyik vizsgált ügyben a testület döntése nyomán hatósági eljárás indult annak megállapítása érdekében, hogy a Radio Plus Kft. a Rádió1-en 2024. október 24-én közzétett, Balázsék című műsorszámban egy fogadással kapcsolatban elhangzott közvetlen és közvetett szexuális utalásokkal megsértette-e a klasszifikációs rendelkezéseket. A műsorszám 2024. október 7-i adásával kapcsolatban viszont azt állapította meg a Médiatanács, hogy a kifogásolt műsorrész nem volt alkalmas sem gyűlöletkeltésre, sem kirekesztésre, továbbá az adás korhatári besorolása is megfelelő volt, ezért a testület nem állapított meg jogsértést.
Egy, a PestiSrácok.hu elnevezésű internetes sajtótermékben 2024. október 3-án megjelent cikk és az abban található videó közzétételének jogszerűségét is vizsgálta a Médiatanács, melyben többek között a programozott császármetszés és az eutanázia kérdéskörével is foglalkoztak. A hatósági ellenőrzés alapján sem a cikk, sem az abban elérhetővé tett videófelvétel nem közvetített a kiskorúak szellemi, lelki, erkölcsi vagy fizikai fejlődésére nézve káros üzenetet, ezért a médiatartalom nem minősült jogsértőnek.
A klasszifikációs rendelkezések érvényesülése szempontjából vizsgálta a testület az Ázsia Expressz 5. évadának 26. részét, amelyet 2024. október 4-én 19 óra 55 perces kezdettel tűzött műsorára a TV2. A műsorszám sérelmezett szegmensében különböző, Ázsiában főzési alapanyagként is használt rovarokat, hüllőket és rágcsálókat készítettek el vacsorára a versenyzők. A Médiatanács álláspontja szerint a közzétetteket a 12–16 éves, már kellő médiatapasztalattal rendelkező korosztály képes megfelelően – a realityműsor jellegéhez igazodó kihívásként – értelmezni, a műsorszám tehát megfelelt a médiaszolgáltató által választott III. korhatári kategóriában (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) előírt szempontoknak, ezért annak közzététele miatt nem merült fel jogsértés.
Nem indított eljárást a testület a TV2-n 2024. november 17-én 19 órai kezdettel közzétett Megasztár című zenés tehetségkutató miatt, amellyel kapcsolatban a nők túlszexualizált megjelenítésének gyanúját vetette fel egy bejelentő. A hatósági ellenőrzés alapján a kifogásolt műsorrész nem hordozott direkt szexuális üzenetet, nem mutatott be meztelenséget, az abban szereplők ruházata nem volt hiányos, fedetlen testrészeik nem látszottak. A médiaszolgáltató ez esetben sem terjeszkedett túl a III. korhatári kategória törvényi keretein, így a Médiatanács nem indított eljárást a médiaszolgáltatóval szemben.
Bejelentésre vizsgálta a hatóság a cseh joghatóság alá tartozó Comedy Central állandó megnevezésű médiaszolgáltatáson november 17-én 21 órakor sugárzott Comedy Club: Litkai Gergely: Miért című műsorszámot, amelyet a médiaszolgáltató korhatárjelölés nélkül sugározott, azaz a magyar szabályozás szerint korhatárra tekintet nélkül megtekinthetőnek (I. korhatári kategória) minősített. A műsorszámban a közepesen durva trágárságok mellett hatványozottan fordultak elő olyan, szexualitásra utaló kifejezések is, amelyeket csak a már érettebb korosztály képes megfelelően feldolgozni, ezért a műsorszámot a magyar szabályozás szerint a IV. korhatár-kategóriába (tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott) kellett volna sorolni. Erre tekintettel a hatóság értesítette a cseh társhatóságot (RRTV) a vélelmezett jogsértésről, egyúttal felkérte a szükséges intézkedések megtételére.
A testület ezen az ülésen kapott tájékoztatást arról, hogy a Fővárosi Törvényszék első fokon elutasította a Radio Plus Kft. azon keresetét, amelyben a Médiatanács egyik elmarasztaló határozatának felülvizsgálatát kezdeményezte. A vitatott döntésben a testület bírságot szabott ki a médiaszolgáltatóra, és a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére kötelezte, valamint az ismételt jogsértés miatt annak vezető tisztségviselőjét is bírsággal sújtotta a Rádió1 Balázsék című műsorszámának 2023. november 29-i adása miatt, amelyben az ország karácsonyfájának adományozóján gúnyolódtak. A Médiatanács a megtámadott határozatában megállapította, hogy a médiaszolgáltató a műsorszám közzétételével egy alkalommal megsértette a műsorszámok korhatári kategóriába sorolására és sugárzási időpontjára vonatkozó törvényi előírásokat. Az első fokon eljáró bíróság a médiaszolgáltató jogorvoslati kérelmét alaptalannak ítélte.
Kapcsolódó cikkek
- Médiaszolgáltatók műszaki fejlesztéseit támogatja a Médiatanács
- Idén is példaértékű életműveket díjazott az NMHH elnöke
- Szerződéses vállalások megsértése miatt bírságolt a Médiatanács
- Ismét tévesen klasszifikált több médiaszolgáltató
- Újabb támogatásokról döntött a Médiatanács
- Médiaszolgáltatókat bírságolt a Médiatanács
- Szerződéses vállalás megsértése és reklámriport miatt bírságolt a Médiatanács
- Tévéműsorok készítését támogatja a Médiatanács
- Bújtatott reklám miatt intézkedett a Médiatanács
- Pályázati támogatásokról is döntött a Médiatanács
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Egyetemistáknak szóló innovációs verseny indul Magyarországon
A Magyar Innovációs Szövetség, a Nemzeti Innovációs Ügynökség, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság és az Országos Tudományos Diákköri Tanács megállapodást kötöttek egy új, az innovációt középpontba helyező verseny, az InnOtdk megrendezéséről. A kétévente megrendezésre kerülő verseny célja, hogy az OTDK-hoz hasonló formában egyetemisták bemutathassák innovációra épülő projektjeiket.
Galaxy S25 Ultra: Zajok és csodák az Erzsébet téren
Egy rejtélyes fekete doboz jelenik meg a budapesti Erzsébet téren március 20. és 22. között. Ez a Zajtár, a Samsung pop-up bemutatója és kiállítása, ahol a látogatók felfedezhetik az idén debütáló Galaxy S25 Ultra okostelefon új AI-alapú funkcióit, egy egészen friss perspektívából. Az érdeklődők kipróbálhatják a készülékeket, különös figyelmet szentelve a Hangsávszerkesztő és az éjszakai videó funkcióknak, ráadásul a legszerencsésebbek megnyerhetik a vállalat csúcskategóriás készülékét.
Áprilisban érkezik a korszerűsített közlekedési mobilalkalmazás
Áprilistól elérhetővé válik a nagyközönség számára a MÁV+ névre keresztelt alkalmazás, melyet 1500 tesztelő már elkezdett próbálni. Az új app az év során fokozatosan éri majd el a teljes funkcionalitást. A tesztelés és az áprilisi premiert követően az app először a legnépszerűbb funkciókat kínálja, mindezt gyorsabban, egyszerűbben és modernebb felhasználói környezetben.
A vásárlói elégedettség szerepe a versenyképességben
A legnagyobb kihívást a magyar vállalatok számára az adathiány jelenti, amikor személyre szabott ajánlatokat szeretnének kínálni ügyfeleiknek – derül ki az EY által készített tanulmányból, amely 50 hazai marketing- és értékesítési vezetőt kérdezett meg. Az ügyfelek elégedettségére különös figyelmet kell fordítaniuk a vezetőknek, mivel ez közvetlen hatással van az üzleti teljesítményre is.
Gyors, biztonságos és hatékony: A légi szállítás szerepe a kereskedelemben
Gyógyszerek, romlandó termékek és gyártáshoz szükséges alapanyagok – ezek a leggyakoribb áruk, amelyek repülővel érkeznek a hazai cégekhez, vagy indulnak tőlük külföldre. Sok esetben a rendkívül drága termékek szállítása is gyorsabb és biztonságosabb repülővel. A hazai vállalatok legnagyobb része Kínából importál árut, de az export is jelentős mértékben jelen van.