Magyarország első profi szimulátorcsapata alakult meg a győri egyetemen
Idén alakult meg a győri Széchenyi István Egyetem e-sport-divíziójának (SZESE E-Sport) első profi motorsportszimulátor-csapata, amely rögtön a sportág élmezőnyébe lépett. A kiemelkedő magyar versenyzőkből álló gárda nemrég az amerikai Daytona 24 órás szimulátorversenyen ért el nagyszerű eredményt: az 5. helyet szerezte meg az LMP2 kategória legerősebb mezőnyében.
A Széchenyi István Egyetem e-sport-divíziója méltán népszerű a fiatalok körében: az intézmény modern infrastruktúrával és képzett szakemberekkel támogatja az egyesületi és professzionális e-sportolást. A szakág életében 2025-ben új időszámítás kezdődött, megalakult ugyanis első profi szimulátorcsapata, amely a virtuális motorsportban képviseli az egyetemet és Magyarországot. A gárda vezetője Nagy Zsolt, az egyetemi Digitális Fejlesztési Központ e-sport-divíziójának munkatársa, aki közel két évtizedes hazai és nemzetközi szimulátoros tapasztalattal a háta mögött segíti a tehetségeket.
A csapat első nagy sikerét az iRacing által szervezett nemzetközi Daytona 24h versenyen érte el, ami a virtuális motorsport egyik legkiemelkedőbb eseménye. Csaknem 24 ezer játékos 5600-nál is több csapatban küzdött a győzelemért, mintegy hárommillió kört megtéve az amerikai virtuális pályán. Olyan nagy nevek is „rajtrácsra álltak”, mint Max Verstappen négyszeres Forma–1-es világbajnok, Kiss Norbert hatszoros kamion-Európa-bajnok vagy Bruno Spengler, a német túraautó-bajnokság (DTM) győztese. A megmérettetést többmilliós közönség követte figyelemmel a hivatalos közvetítéseken, valamint az indulók streamjein keresztül.
Pálla Balázs profi szimulátorversenyzőként képviseli a Széchenyi István Egyetemet a SZESE E-Sport (Pro) csapatában, miközben az intézmény mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki képzésének hallgatója. (Fotó: Dudás Máté/Széchenyi István Egyetem)
A győriek csapatát hazai és nemzetközi szinten is jól ismert profik alkották, akik számos hazai és nemzetközi sikert értek már el pályafutásuk során. Tóth Dávid Magyarország egyik legeredményesebb szimulátorversenyzője, többszörös hazai bajnok, valamint világbajnoki résztvevő. Simon Tamás a hazai szimulátorozás egyik meghatározó alakja, világbajnoki résztvevő, autóbeállítás-specialista. Pálla Balázs a Széchenyi-egyetem mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök hallgatója, a SZESE E-Sport színeiben több hazai bajnoki cím birtokosa. A gárda legfiatalabb tagja, Oláh Dániel mindössze 16 éves. Tehetségét bizonyítja, hogy 2024-ben megnyerte a K&H Magyar Nemzeti E-Sport Bajnokságot.
A SZESE E-Sport (Pro) csapata a daytonai 24 órás verseny LMP2 kategóriájában, a legerősebb mezőnyben (Top Split) versenyzett, és az 5. helyet szerezte meg, többször vezetve a versenyt. A győri alakulat közel egyperces előnyt is kiautózott, amikor a változó időjárási körülmények és a romló tapadás miatt egy kis hiba balesetet eredményezett, amelyben autója megsérült. A javítások után a versenyzők elszántan küzdötték vissza magukat az élmezőnybe.
A Daytona 24 órás verseny LMP2 kategóriájában a SZESE E-Sport (Pro) csapat a legerősebb mezőnyben indult. A felvételen a gárda autója épp Max Verstappen Red Bullja előtt vezeti a mezőnyt. Az egyedi festést Kiss Tibor készítette.
A tehetséggondozás érdekében a Széchenyi István Egyetem akadémiai csapatot is indított, amely a fiatal versenyzők felfedezését és képzését tűzte ki célul azért, hogy a jövőben ők is profi versenyzőkké válhassanak. A SZESE E-Sport Academy a daytonai versenyen az LMP2 kategóriában a 3. helyet ért el a 3. legerősebb mezőnyben. A csapat tagja Varga Máté, a Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium tanulója, Pálla Bálint, a Széchenyi István Egyetem joghallgatója, Mihalidesz Máté, a budapesti Fáy András Technikum tanulója, valamint Gázser Gergő, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök-hallgatója.
Az intézmény két további csapattal is képviseltette magát. A Nagy Zsolt, Kovács Bence, Kovács Gergely és Lampert Máté összeállítású SZESE E-Sport UNI szintén az LMP2 kategóriában, a 18. legerősebb mezőnyben a 8. helyet érte el. Az egyetem GT3-as kategóriájú csapata baleset következtében kénytelen volt feladni a versenyt.
Kapcsolódó cikkek
- Innovatív jármű- és gyalogos-forgalommenedzsment alkalmazást fejlesztettek a Széchenyi-egyetemen
- A világ legjobbjai között műszaki és gazdaságtudományokban a Széchenyi-egyetem a THE globális ranglistáján
- Drónszolgáltatásokat nyújtó vállalkozással erősítette meg kapcsolatát a Széchenyi-egyetem
- Mérföldkő: elektromos kategóriára vált a Széchenyi-egyetem Formula Student-csapata
- Ötezernél is többen vettek részt a Széchenyi István Egyetem nyílt napján
- Egy győri középiskolának fejlesztettek hibabejelentő alkalmazást a Széchenyi-egyetem hallgatói
- Budapesten és Győrben is bemutatja képzési kínálatát a Széchenyi-egyetem
- SZEnergy Team: három világrekord után sem áll le a fejlesztésekkel a Széchenyi-egyetem csapata
- Egyedülálló műszaki bemutató- és gyakorlólabort kapott a Széchenyi-egyetem
- Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A digitális HR-technológiák térnyerése
Egy év alatt jelentős növekedés történt a HR technológiák iránti keresletben, nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában is. Bár első ránézésre ellentmondásosnak tűnhet, és sokan az elszemélytelenedés veszélyére figyelmeztetnek, a valóságban ezek a megoldások éppen hogy segítik az egyenlő jogérvényesítést és támogatják a dolgozók jogait. Emellett a munkahelyi környezet biztonságosabbá válik, és több figyelem jut a munkavállalókra.
Többfunkciós powerbank és környezettudatos optikai meghajtó
A dán Sandberg márka, amely mobiltelefonos és számítástechnikai kiegészítőiről ismert, két különleges termékkel készül 2025 első negyedévére. Az új Survivor Powerbank 7in1 76800 az egyik leginnovatívabb és legfunkcionálisabb hordozható töltőmegoldás, amely nemcsak a mobil eszközök kábeles töltését, hanem laptopok, autós szivargyújtók és 12 V-os eszközök, valamint a vezeték nélküli Qi töltést is támogat, maximum 15 W teljesítménnyel. Emellett a márka új optikai meghajtója a fenntarthatóságra helyezi a hangsúlyt, újrahasznosított alapanyagok felhasználásával. A széleskörű kompatibilitás érdekében a csomag egy USB-C – USB-A adaptert is tartalmaz.
A 2025-ös fitnesztrendek a Technogym szerint
Az American College of Sports Medicine (ACSM), a világ egyik legnagyobb sportorvosi szervezete 2007 óta minden évben elvégzi a legújabb fitnesztrendekkel kapcsolatos kutatását. „A kutatás célja, hogy nyomon kövesse, értékelje és előre jelezze azokat az új fitnesztrendeket, amelyek hatással lehetnek az iparágra. Ennek alapján a Technogym bemutatja az idei év legfontosabb irányvonalait” – emelte ki Szekosán Anett, a Technogym marketing menedzsere.
Alfáktól Omegáig: Gyermeknevelés a digitális világban
A gyermeknevelés egyik legnagyobb kihívása a digitális és az offline világ közötti egyensúly megtalálása. Az „Alfáktól Omegáig – Gyermeknevelésről közérthetően” konferencia és családi nap célja, hogy a pedagógusok, szülők és a gyermekekkel foglalkozó szakemberek gyakorlati megoldásokat találjanak a 0-14 éves korosztály nevelésének legfontosabb kérdéseire.
Mesterséges intelligencia az iparágak szolgálatában
Exkluzív interjút adott a Schneider Electric „AI at Scale” podcastjának Julia Peyre, a vállalat új „AI Strategy and Innovation” vezetője. A szakember több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkezik az adattudomány és a számítógépes képalkotás terén, és PhD-fokozatot szerzett ezen a szakterületen, így átfogó rálátással rendelkezik arra, hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia a különböző iparágakat.