Tudnivalók a One 2025-ös díjkorrekciójáról
A One márkanév alatt működő, ugyanakkor jogilag még különálló szolgáltatók – One Magyarország Zrt., DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. és AH Média Kereskedelmi Zrt. – esetében a 2025-ös díjkorrekció mértéke azonos és az alábbiakban részletezettek szerint érvényes.
A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. ügyfeleinek esetében
A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. az Általános Szerződési Feltételeiben (ÁSZF) meghatározott módon, az inflációs értéknél alacsonyabb, 3,5 százalékos díjkorrekciót alkalmaz 2025-ben.
A díjkorrekció a lakossági és az üzleti ügyfelek valamennyi forgalomban lévő, de már lezárt műsorterjesztési, vezetékes internet és vezetékes hangszolgáltatás havidíját érinti. Jó hír az ügyfeleknek, hogy a szolgáltató ezzel együtt a havidíj kedvezmények mértéket is korrigálja 3,5 százalékkal. Továbbá könnyebbség, hogy a díjkorrekció idén is csak 2025. május 1-jétől lép életbe.
A DIGI Kft-vel szerződött, már lezárt vezetékes és műholdas szolgáltatásokkal rendelkező ügyfelek 2025. január 1-jétől akár hűségidő alatt is jogkövetkezmény nélkül válthatnak a One Magyarország kínálatában elérhető új vezetékes tarifacsomagokra (azzal, hogy a jogkövetkezmények alóli mentesség a készülékkedvezményekre, valamint azok havi törlesztőrészleteire nem vonatkozik). Ha ezek az ügyfelek a 2025 januárjától elérhető, új vezetékes One-os csomagajánlatokra (pl. Home GigaNet 1000, TV Family, Telefon S, HomeNet500 stb.*) váltanak, akkor ezeket az előfizetéseket nem érinti a 2025-ben érvényesített díjkorrekció.
A mindigTV PRÉMIUM szolgáltatásra előfizetők esetében
Az AH Média Kereskedelmi Zrt. az Általános Szerződési Feltételeiben (ÁSZF) meghatározott módon ugyancsak 3,5 százalékos díjkorrekciót alkalmaz a korábban mindigTV PRÉMIUM néven elérhető digitális földfelszíni televízió szolgáltatásra.
A One Magyarország Zrt. ügyfeleinek esetében
A One Magyarország (korábban Vodafone Magyarország) már a tavalyi év végén bejelentette, hogy az Általános Szerződési Feltételeiben (ÁSZF) meghatározott módon, 2025-ben 3,5 százalékos díjkorrekciót alkalmaz a lakossági és kisvállalati ügyfelek havi előfizetési díjában május 6-tól.
Ugyanakkor a 2025-ben érvényesített díjkorrekció nem érinti:
– Azokat az előfizetéseket, amelyeket a meglévő (korábbi Vodafone-os vagy DIGI-s díjcsomagról átszerződő) és az új One-os ügyfelek kötnek a One Magyarország 2025 januárjától elérhető, megújult vezetékes tarifáira.
– Illetve, a korábbi Vodafone- és DIGI-ügyfeleknek kínált, az új One vezetékes szolgáltatások mellé elérhető Xtra tarifacsomag sem érintett.
Időben tájékoztatják az érintett ügyfeleket
A díjkorrekcióban érintett előfizetőket a One Magyarország Zrt. február közepétől, a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. és az AH Média Kereskedelmi Zrt. pedig márciustól elektronikus és postai úton a számlalevél mellékletében is folyamatosan tájékoztatja. Bővebb információk: www.one.hu/dijkorrekcio
A One Magyarország Zrt., a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. és az AH Média Kereskedelmi Zrt. az érintett díjcsomagok listáját a www.one.hu/aszf oldalon is közzéteszi a későbbiekben.
_____________________
*A 2025-ben érvényesített díjkorrekcióban nem érintett új vezetékes tarifacsomagokról és technikai elérhetőségeikről bővebben a szolgáltatónál érdeklődhetnek az ügyfelek.
English Summary
In 2025, the One brand (including One Magyarország, DIGI, and AH Média) will apply a 3.5% price adjustment to various services. This will affect both residential and business customers' subscription fees for services like TV, internet, and landline. The adjustment takes effect on May 1, 2025. DIGI customers can switch to new One packages without penalty, except for device discounts. The price change will not affect new One packages or the Xtra tariff for existing customers transitioning from Vodafone or DIGI.
Kapcsolódó cikkek
- A One Alapítvány harca a spamrobotok ellen
- Megnyitott a One első üzlete
- Megérkezett a One Magyarország: minden, amit az ügyfeleknek tudni érdemes
- Januártól a 4iG Csoport 'One' márka alatt egyesíti távközlési kereskedelmi szolgáltatásait
- Meglepő döntést hozott a Vodafone
- Visszamenőleg is ingyenes roamingot biztosít Izraelben tartózkodó előfizetői számára a Vodafone és a DIGI
- Sikeresen átköltöztek a DIGIMobil ügyfelei a Vodafone hálózatára
- Kizárólag hazai gyártású műsorokat sugárzó tévé indult
- Ingyenessé teszi a kommunikációt a Vodafone és a DIGI Törökország földrengés sújtotta területén tartózkodó előfizetői számára
- Három évig tartó fejlesztési munkálatok végéhez ért a DIGI
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A legnépszerűbb emojik Magyarországon: A Viber 10 legkedveltebb hangulatjele
A Rakuten Viber, a világ egyik legnépszerűbb üzenetküldő alkalmazása, nemrégiben több mint 3000 új emojival bővítette kínálatát, ezzel új távlatokat nyitva az önkifejezés terén. Egy hónappal később bemutatták Magyarország 10 legkedveltebb hangulatjelét, amelyek tükrözik a magyar felhasználók lényegre törő, mégis érzelemgazdag kommunikációját.
6 milliárd euró értékű könnyítést kaphatnak az uniós vállalkozások
Az Európai Bizottság bemutatta a fenntarthatósági, adózási és beruházási szabályozások egyszerűsítésére irányuló javaslatcsomagját. Az Omnibus célja, hogy olyan kedvező üzleti környezetet alakítson ki, amely elősegíti a vállalatok növekedését, innovációját és munkahelyteremtését. A javaslatcsomag intézkedései várhatóan jelentős mértékben növelhetik az uniós cégek versenyképességét, amint hatályba lépnek.
Digitális diplomák blokkláncon
Magyarország részt vesz az European Blockchain Services Infrastructure (EBSI) pilot projektben, amelynek célja egy blokklánc alapú „Európai Uniós diploma” infrastruktúra létrehozása. Ez egy digitális rendszer, amely biztonságosan tárolja, és nyomon követi a változásokat az Unió felsőoktatási intézményeiben szerzett diplomák kezelésében. A technológia lehetővé teszi, hogy mind az egyetemek, mind a hallgatók könnyen hozzáférjenek a hiteles dokumentumokhoz, amelyeket maximális biztonsággal, bármikor, bárhonnan és bármilyen eszközről elérhetnek.
Kreatív zsenik Győrből: Különdíj és közönségdíj az ArtHungry versenyen
A győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának két tervezőgrafikus hallgatója kiemelkedő eredményt ért el az ArtHungry grafikai és designversenyen. Ratkovic Ljubica a „gi x er” nevű organikus betűtípusával különdíjat nyert, míg Ozvald Mária Trilogie d'Or című ékszerkollekciójával elnyerte a közönségdíjat.