Magyar tehetségek a CanSat műholdépítő versenyen

forrás: Prím Online, 2025. március 11. 11:28

Szombaton több száz középiskolás gyűlt össze a Ludovikán, ahol a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) izgalmas előadásokkal fűszerezett eseményén hirdették ki az idei CanSat műholdépítő verseny tíz döntős csapatát. A verseny harmadik, egyben utolsó találkozóján Vári Péter, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) főigazgató-helyettese a szabályos frekvenciahasználat fontosságát hangsúlyozta, míg Ferencz Orsolya űrkutató kiemelte, hogy a 21. században az emberiség történelmét a világűrben írják.

Idén nyolcvannégy csapat indult a CanSat versenyen, ahol középiskolás diákoknak kell elkészíteniük saját, üdítődoboz méretű műhold-szimulációjukat. A döntőben a zsűri által kiválasztott eszközöket egy kutatórakéta fogja felrepíteni 1 kilométeres magasságba, majd ejtőernyővel visszatérnek a földre, miközben teljesítik küldetéseiket. A versenyzőknek összesen fél év állt rendelkezésükre az eszközök tervezésére és építésére, amely során egy valódi űrprojekt lépésein kellett végigmenniük. A tavaly októberben indult verseny idén áprilisban zárul a végső fordulóval.

 

Vári Péter a rendezvényen arra is felhívta a figyelmet, hogy az NMHH mérőszolgálata idén is jelen lesz a döntőn, hogy biztosítsa a verseny zavartalan lebonyolítását. Előadásában a frekvenciakalózok problémájára is kitért, emlékeztetve arra, hogy idén 160 éve egyeztettek hazánk és 19 másik ország képviselői a rádiófrekvenciákról. „Genfben, a Főposta homlokzatán ma is ott látható Magyarország, mint a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) alapító tagja” – tette hozzá.

 

Ferencz Orsolya örömét fejezte ki, hogy a CanSat verseny évről évre egyre nagyobb figyelmet kap, és egyre több fiatal tehetséget vonz. Az űrkutatás fejlesztéséért felelős miniszteri biztos kiemelte, hogy idén tavasszal hatalmas mérföldkőhöz érkezik a hazai űrkutatás, mivel 45 év után újra magyar kutató-űrhajós utazhat a világűrbe.

 

Fotó: NMHH

 

Arnócz István, a MANT főtitkára a versenyzőkhöz szólva elmondta, hogy a CanSat zsűrije három tartalékos csapatot is kiválasztott, amelyek a döntőn bemutathatják moduljukat. Hangsúlyozta, hogy azok sem kell, hogy csalódjanak, akik nem jutottak tovább, mert minden csapat remekül teljesített. Bátorította őket, hogy a következő évben újult erővel térjenek vissza, és hogy a tapasztalataikat a jövőben, felsőfokú tanulmányaik során is hasznosíthatják, így hozzájárulva a hazai űrkutatás fejlődéséhez.

 

A döntő három tartalékos csapata: 330, SVSat és KulinSat. Döntőbe jutott csapatok: TFS, SEAT, Qpac, CANIS, Csipesz, Peralta, EcoMaros, Krato1_0Sat, Rabbit_Aerospace és RSD Space Engineering.

 

A CanSat Hungary 2025 verseny kiemelt szakmai partnere a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), fő támogatója a Külgazdasági és Külügyminisztérium. A verseny az ESERO Hungary keretében valósul meg.

 

English Summary

Hundreds of high school students gathered at Ludovika on Saturday for an exciting event organized by the Hungarian Astronautical Society (MANT), where the top ten teams of the CanSat satellite-building competition were announced. The competition challenges students to design and build a soda-can-sized satellite simulation, which will be launched by a research rocket and return via parachute while completing various missions. The event emphasized the importance of frequency regulation and highlighted the upcoming milestone of a Hungarian astronaut returning to space after 45 years. The competition is set to conclude in April 2025.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lenovo az IFA-n: amikor a laptop, a telefon és az AI összedolgozik

A Lenovo tovább bővítette a Qira AI képességeit, miközben bemutatta a Yoga, Idea és Think termékcsaládok, valamint a Motorola legújabb készülékeit és jövőbe mutató koncepcióit. A vállalat célja egy olyan technológiai ökoszisztéma kialakítása, amely személyesebb, intelligensebb és minden eddiginél szorosabban összekapcsolt élményt kínál.

2026. szeptember 4. 19:51

A következő válságot még nem látjuk, de az AI segíthet felismerni az előjeleit

Geopolitikai konfliktusok, kibertámadások, ellátási láncokat érintő fennakadások és hirtelen gazdasági fordulatok jellemezték az elmúlt éveket. Az EY nemzetközi kutatása szerint a mesterséges intelligencia segíthet a vállalatoknak hamarabb észrevenni az ilyen események előjeleit, a cégek többsége azonban még mindig csak kísérletezik a technológiával.

2026. szeptember 4. 18:00

Az MI után jön a szervezeti átalakulás – a Corvinus és az UNIQA ezt kutatja

A Budapesti Corvinus Egyetem és az UNIQA Biztosító kutatási együttműködést indított annak feltárására, hogy milyen szervezeti, vezetési és emberi feltételek szükségesek a mesterséges intelligenciára épülő új működési modellek felelős és eredményes alkalmazásához.

2026. szeptember 4. 16:27

Nem félnek tőle, használják: így alakítja át az MI a magyar egyetemisták mindennapjait

A Siemens Zrt. és az UNIside közös kutatása szerint a magyar egyetemisták körében szinte mindennapos az MI használata: a válaszadók 75,3 százaléka hetente, de inkább naponta többször is igénybe vesz valamilyen mesterségesintelligencia-eszközt. Ez jelentősen meghaladja a már munkába álltak körében mért arányt. A Gallup 2026 májusában készült felmérése szerint a munkavállalók mintegy fele használ MI-eszközöket, naponta azonban mindössze 15 százalékuk teszi ezt.

2026. szeptember 4. 14:58

Okosabb töltés, egyszerűbb mindennapok – bemutatkozik az Anker új kínálata

Az Anker a berlini IFA kiállításon mutatta be új töltőkínálatát; a hat új termék túlmutat a puszta töltési sebességen, és olyan modelleket kínál, amelyek felismerik a csatlakoztatott eszközöket, az igényekhez igazítják az energiaátadást, valamint betekintést nyújtanak a felhasználóknak a töltési folyamat tényleges menetébe.

2026. szeptember 4. 13:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A 4iG és a SpaceX új pályára állítja Európa műholdas kommunikációját

2026. szeptember 2. 09:21

A MI‑ügynökök már nem csak segítenek, hanem támadnak is

2026. szeptember 1. 13:23

Hogyan dolgozunk majd az AI-jal? Budapesten mutatják meg a techvilág nagyágyúi

2026. augusztus 25. 18:26

Rekordforgalmat bonyolított a Yettel hálózata a Sziget Fesztiválon

2026. augusztus 19. 10:01