Kalmár 120: A magyar kibernetika úttörőjére emlékeznek Szegeden
Születésének 120. évfordulója alkalmából a Neumann Társaság (NJSZT) kiállítást rendez a szegedi Informatika Történeti Kiállításon (ITK), a Szent-Györgyi Albert Agorában, tisztelegve a magyar számítástechnika úttörőjeként ismert Kalmár László matematikus előtt. A 2025. március 27-én nyíló Kalmár 120 tárlaton a kibernetika területén végzett maradandó munkásságát bemutató tablók, dedikált könyvek, kitüntetések, korabeli dokumentumok, valamint Kalmár által használt tárgyak lesznek láthatók.
Kalmár László 1905-ben született, és kiemelkedő képességei hamar megmutatkoztak, nemcsak matematikai alkotótevékenységében, hanem széleskörű tájékozottságában is, mely lehetővé tette számára, hogy az 1920-as években a matematikai logika, majd az 1950-es években a kibernetika felé forduljon, mely akkoriban a számítástechnika elnevezése volt.
1956-ban alapította meg a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) híres kibernetikai szemináriumát, melynek célja a matematikai logika és a kibernetika műszaki alkalmazásainak megismertetése volt. Az SZTE-n készült el az ötvenes évek végén a Kalmár-féle logikai gép, és kezdetben egy fiktív számítógéppel demonstrálta az algoritmikus gondolkodást, mivel még nem állt rendelkezésre valódi számítógép.
A Neumann Társaság a 2023-ban megrendezett sikeres #Neumann120 emlékév után úgy véli, hogy Kalmár László munkásságát méltó módon kell megünnepelni. Kalmár nemzetközi elismertségét jelzi, hogy 1990-es években, már posztumusz, az IEEE Computer Society nemzetközi Computer Pioneer-ré avatta. Kalmár kezdeményezésére alakult meg 1963-ban a Kibernetikai Laboratórium a József Attila Tudományegyetemen (ma SZTE), ahol 1965-től valódi számítógépet használtak, mint az M-3, Magyarország első elektronikus számítógépe.
Kalmár László aktívan népszerűsítette a szegedi Kibernetikai Laboratórium számítógépeinek alkalmazását az ország különböző területein, a Dunai Vasműtől a szegedi építőiparig, az orvosi alkalmazásoktól a nyelvészetig. E tevékenység eredményeként jöttek létre különleges projekteket, például egy idegenforgalmi tájékoztató robot és Muszka Dániel Szegedi Katicabogara, melyek szintén láthatók az ITK-ban.
A kiállítás anyaga között szerepelnek Kalmár László tudományos levelezései, régi kibernetikai jegyzőkönyvek és leckekönyvek, valamint számos családi fénykép és kitüntetés. A Neumann Társaság által készített tablósor bemutatja Kalmár László életének legfontosabb eseményeit, és a tárlat szeptemberig látogatható a szegedi Agora nyitvatartási idejében.
A Kalmár 120 kiállítást 2025. március 27-én, 15 órakor nyitják meg a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A rendezvényen köszöntőt mond dr. Nagy Gyula, az SZTE Klebelsberg Könyvtár főigazgatója, dr. Nyúl László, az SZTE TTIK Kalmár László Informatikai Intézetének vezetője, valamint Képes Gábor, a Neumann Társaság ügyvezetője. A kiállítást bemutatja Szalay Imre, az NJSZT korábbi ügyvezetője, aki maga is Kalmár László tanítványa volt, és dr. Szabó Péter Gábor, az SZTE egyetemi docense. A rendezvény során tárlatvezetést tartanak Kónya Orsolya múzeumpedagógus és dr. Bohus Mihály, a múzeum egyik alapítója, Kalmár László tanítványa.
English Summary
In celebration of the 120th anniversary of László Kalmár's birth, the Neumann Society (NJSZT) is hosting an exhibition at the Informatics History Exhibition (ITK) in Szeged. The Kalmár 120 exhibition, opening on March 27, 2025, highlights Kalmár's pioneering contributions to Hungarian computer science and cybernetics, featuring panels about his life, as well as books, awards, documents, and personal items. Kalmár, a key figure in the development of cybernetics in Hungary, established the first cybernetics seminar in 1956 at the University of Szeged and played a significant role in promoting the practical applications of computing across various industries. The exhibition will be available until September 2025.
Kapcsolódó cikkek
- Díjazták az ELTE-n folyó tehetséggondozói munkát
- A 66 éves magyar számítástechnika előtt tiszteleg a Neumann Társaság konferenciája
- Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód
- Új elnökkel és részben új elnökségi tagokkal folytatja működését a Neumann Társaság
- Valódi robotkutya a Neumann Társaság és a HUN-REN SZTAKI konferenciáján
- 42 év után jelenik meg játék egy legendás magyar számítógépre
- Az űrhajósokat is kisegítő, ötvenéves kézi számítógépet is bemutatnak a Kutatók Éjszakáján
- Szenzációs eredmény a Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián
- Kiváló magyar eredmény a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián
- Történelmi magyar siker a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megérkezett a One UI 8.5: új korszak a Galaxy eszközökön
A Samsung bemutatta a One UI 8.5 bétáját, amely még egyszerűbbé teszi a kreatív tartalmak készítését és a biztonságos kapcsolattartást a vállalat okoseszközein. Az új verzió célja, hogy kevesebb erőfeszítéssel, hatékonyabban dolgozhassanak a felhasználók, miközben olyan fejlesztéseket kapnak, amelyek javítják a teljesítményt, könnyebbé teszik az eszközök kezelését és fokozzák a biztonságot.
ABB a világ élvonalában: platina minősítés az EcoVadis-tól
Az ABB az EcoVadis fenntarthatósági értékelésén 84 pontot ért el a maximális 100-ból, ami platina minősítést jelent. Ezzel a teljesítménnyel a világ 130 000 értékelt vállalata közül a legjobb 1%-ba került. Az EcoVadis egy megbízható, adatalapú fenntarthatósági értékelő rendszer, amely lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy összehasonlítsák beszállítóik teljesítményét. Az ABB pontszáma tavaly óta 9 ponttal nőtt.
Olvass, jegyzetelj, élj a pillanatnak – bárhol, bármikor
A Palma 2 Pro 6,13 hüvelykes kijelzője az előző generáció zsenialitására épít, és az Android 15 rendszerével kiegészülve új szintre emeli a mobil élményt. Támogatja a kizárólag adatforgalmas SIM-kártyákat, valamint exkluzív stylus-kompatibilitást kínál. Precíz kialakítása segít kiszűrni a digitális zajt, hogy valóban a pillanatra koncentrálhass.
Okos mosás, energiatakarékos szárítás – egyetlen készülékben
A mai rohanó életben egyre nagyobb igény mutatkozik az olyan megoldások iránt, amelyek időt takarítanak meg, kímélik ruháinkat és egyben a környezetet is. A modern mosás- és szárítástechnológiák fejlődése lehetővé teszi, hogy kevesebb energiával, vízzel és erőfeszítéssel gondoskodjunk textíliáinkról – akár egyetlen készülék segítségével.
Világot látni ösztöndíjjal: megnyílt a 2026–2028-as UWC-pályázat
Az UWC Magyarországi Egyesülete megnyitotta a jelentkezést a 2026–2028-as tanévekre szóló ösztöndíjprogramjára. A pályázat révén kalandvágyó, motivált magyar középiskolások két évig tanulhatnak a világ 18 UWC-iskolájának egyikében. Az érdeklődők három ösztöndíjtípus közül választhatnak: általános ösztöndíj, részösztöndíj, valamint a társadalmi esélyegyenlőséget támogató, hátrányos helyzetű fiataloknak szóló ösztöndíj.

