Alvási problémák a tavaszi óraátállítás után – Hogyan segíthet a Samsung Health?
Az óraátállítás, amely a nyári időszámítás kezdetével egy órányi alvásvesztéssel jár, elsőre jelentéktelennek tűnhet, mégis hosszú távú hatást gyakorolhat az alvási ritmusra – különösen a fiatalabbak körében. A Samsung egy több mint 40 európai országot érintő kutatása szerint az óraátállítás alaposan megbolygathatja az emberek alvási szokásait. A vállalat az alvás világnapja és a közelgő márciusi óraátállítás alkalmából arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire fontos a pihentető alvás. Ezt alátámasztandó bemutatta a Samsung Health alkalmazás legújabb fejlesztéseit.
Az óraátállítás hatásai – a fiatalok a legérzékenyebbek
Március 30-án, Magyarországon is átállítjuk az órát hajnali 2 óráról 3 órára, ami számos ember alvási szokásaira hatással lesz. A kutatások szerint az óraátállítást követően szinte mindenkinek megborul az alvási ritmusa: az érintettek az éjszakai változás napján átlagosan 33 perccel később tudtak elaludni, másnap pedig 19 perccel korábban ébredtek. Különösen nehéz helyzetben vannak a húszas éveikben járók, akik az elalvási nehézségek mellett a korai ébredést sem tudják elkerülni. A Samsung adatai szerint Európában az alvás minőségére és az ébredési időpontra gyakorolt kedvezőtlen hatások sokkal erőteljesebbek, mint az amerikai vagy kanadai felhasználóknál.
Az alvásminőséget mérő Alvási pontszám adatai is megerősítik az óraátállítás utáni alvási nehézségeket. Európában ez a mutató különösen rossz értékeket vett fel az óraátállítást követő hetekben, leginkább a fiatalabb korosztályban. Bár az idősebbek gyorsabban alkalmazkodtak, a fiatalok alvási pontszáma lassabban tért vissza a normális szintre. Sőt, még a harmadik hét végére sem sikerült teljes mértékben stabilizálódni, ami folyamatos ingadozást mutatott az alvás minőségében.
Samsung tanácsai a jobb alvásért és gyorsabb regenerációért
Az óraátállítás jelentős hatást gyakorol minden korosztály alvására, különösen a fiatalokra. A Samsung összegyűjtött néhány praktikus tanácsot az alvás világnapja alkalmából, amelyek segíthetnek az alvási szokások javításában, az átállás könnyítésében és a pihentetőbb éjszakai alvás elérésében.
Teremts ideális környezetet a nyugodt alváshoz! A Samsung Health „Alvás közbeni környezeti jelentés” funkciója hasznos iránymutatást nyújthat a megfelelő hőmérséklet, páratartalom, szén-dioxid-szint és világítás kapcsán.
Tartsd szem előtt a napi tevékenységek energiaszintre gyakorolt hatását! A Samsung Health hamarosan új funkciókkal bővül, amelyek pontosabb képet adnak arról, hogy a napi aktivitásaid hogyan befolyásolják az energiaszintedet.
Figyeld meg és fejleszd alvási szokásaidat az Alvástréning segítségével! Ez a funkció személyre szabott javaslatokkal segít kialakítani egészségesebb napi rutinokat, amelyek támogatják az alvásminőség javítását.
Az alvás világnapja rávilágít arra, hogy az alvás kiemelten fontos része az egészséges életmódnak. A Samsung továbbra is elkötelezett amellett, hogy támogassa felhasználóit alvási szokásaik javításában és egy kiegyensúlyozottabb életmód kialakításában.
English Summary
The transition to daylight saving time, which involves losing an hour of sleep, can significantly disrupt sleep patterns, especially among young adults. Samsung's research across Europe shows that this adjustment impacts sleep quality and routines for weeks. To support better sleep during this period, Samsung emphasizes the importance of creating an optimal sleep environment and provides useful tips and tools through the Samsung Health app. These include features like Sleep Training, Sleep Environment Reports, and insights into daily energy management.
Kapcsolódó cikkek
- A SmartThings rendszeren keresztül is irányíthatók a csatlakoztatott Galaxy okoseszközök
- Digitális egészség új szintre emelve
- Zökkenőmentes csatlakozás és okos megoldások a SmartThings-szel
- Itt a Samsung új MI-alapú recept- és ételszolgáltatása
- Érkezik a Thermo Check (Hőmérő) és a WhatsApp alkalmazás a Galaxy Watch sorozathoz
- Már 300 millió regisztrált készülék segít a SmartThings Find felhasználóknak megtalálni eltűnt eszközeiket
- Már több mint egymillió magyar felhasználó élvezi a Samsung Members program előnyeit
- Új mérföldkőhöz érkezett a Samsung SmartThings
- Már 100 millió felhasználója van a Samsung SmartThings Find szolgáltatásnak
- A legfrissebb esport hírek érhetők el a Samsung és az upday új alkalmazásával
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A jövő egészségfigyelése a csuklón és az ujjbegyen: itt a HUAWEI új TruSense fejlesztése
A Huawei egészség- és fitnesztechnológiai ökoszisztémája új mérföldkőhöz érkezett: a vállalat legújabb innovációja, a HUAWEI TruSense System most egy elosztott szuperérzékelő modullal bővül. Ez a fejlesztés a 2024-ben bevezetett rendszer lehetőségeit bővíti, új távlatokat nyitva a tudományosan megalapozott, átfogó egészségmonitorozás terén.
Már LG okostévéken is elérhető az Xbox alkalmazás
Az LG Electronics (LG) bejelentette, hogy a várva várt Xbox alkalmazás mostantól elérhető számos LG okostévén, így a játékosok közvetlenül nagyképernyős készülékeiken streamelhetik kedvenc Xbox játékaikat. A funkció több mint 25 országban* – köztük Magyarországon is – elérhető, és lehetővé teszi, hogy a felhasználók felhőn keresztül hozzáférjenek a legújabb indie címekhez, valamint a népszerű AAA játékokhoz.
Így takarítunk mi – Tisztaság körkép 2025
A magyarok számára az ár-érték arány a legfontosabb szempont takarítóeszköz vásárlásakor – derül ki a Kärcher megbízásából készült Tisztaság körkép 2025 című kutatásból.
Az Ennoconn tovább bérli a Prologis Park Budapest-Sziget raktárát
Az Ennoconn és a Prologis megújították együttműködésüket, amelynek keretében az Ennoconn tovább bérli a Prologis Park Budapest-Sziget területén található, 40 000 négyzetméter alapterületű ipari raktárépületet, amelyből 10 000 négyzetméter gyártási területet foglal el. A megállapodásban az iO Partners ingatlanügynökség is részt vett. Az Ennoconn, amely a globális piacvezető szerepet tölti be az integrált felhőszolgáltatások, ipari IoT és beágyazott technológia területén, a Prologis egyedi bérleti konstrukcióját választotta, amely lehetővé teszi számára a hosszú távú tervezést fix üzemeltetési díjjal és előre kalkulálható költségekkel a bérleti szerződés teljes időtartamára.
Intelligens ipari switchek extrém környezetekhez
A LevelOne új, intelligens, gigabites switch-ekkel erősíti nagy teljesítményű hálózati termékcsaládját, melyet kifejezetten olyan helyszínekre terveztek, ahol kiemelkedő teljesítményre és megbízhatóságra van szükség. A Hilbert sorozatba tartozó ipari switchek már elérhetők PoE (Power over Ethernet) és SFP támogatással, illetve ezek nélkül is – az adott felhasználási környezettől függően 5-től egészen 28 gigabites portszámig.