Egyetemistáknak szóló innovációs verseny indul Magyarországon

forrás: Prím Online, 2025. március 19. 20:57

A Magyar Innovációs Szövetség, a Nemzeti Innovációs Ügynökség, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság és az Országos Tudományos Diákköri Tanács megállapodást kötöttek egy új, az innovációt középpontba helyező verseny, az InnOtdk megrendezéséről. A kétévente megrendezésre kerülő verseny célja, hogy az OTDK-hoz hasonló formában egyetemisták bemutathassák innovációra épülő projektjeiket.

A kutatók között széleskörű egyetértés alakult ki, hogy a tudományos eredményeket lehetőség szerint minél előbb a gyakorlati alkalmazás irányába is el kell mozdítani. Ennek szellemében a megállapodás aláírói elkötelezettek a tudományos eredmények hasznosításának elősegítésében, és ezt az együttműködés révén szeretnék tovább erősíteni.

 

Céljuk, hogy felhívják a tudományos diákköri munkát végző hallgatók figyelmét az innováció fontosságára, és ösztönözzék őket, hogy kutatásaik során a gyakorlati alkalmazást is vegyék figyelembe, ha az lehetséges.

 

 

A 37. OTDK-ra pályázó fiatalok jelentkezését várják az I. InnOtdk-ra. A bírálók értékelései alapján egy legalább négy főből álló zsűri választja ki azokat a legfeljebb 30 pályázatot, amelyek részt vehetnek a verseny második fordulójában, az I. InnOtdk döntőjében, 2025 szeptemberében. A kiválasztott pályázók számára mentori támogatást biztosítanak a MISZ, a NIÜ és a NJSZT, hogy segítsenek felkészülni a döntőre és továbbfejleszteni projektjeik innovációs tartalmát.

 

A következő évben a hallgatók az OTDT koordinálásával, a TDK országos rendszerén keresztül vehetnek részt az innovációs versenyen. A Magyar Innovációs Szövetség minden szakértelmét és tapasztalatát felhasználva támogatja ezt a kiváló kezdeményezést, amelyet az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia egyetemi kiterjesztéseként értékelnek.

 

English Summary

The Hungarian Innovation Association, National Innovation Agency, Neumann János Society for Computer Science, and National Scientific Students' Association have partnered to organize a new competition, InnOtdk, focusing on innovation. This biennial event invites university students to present projects based on innovative solutions. The goal is to encourage the practical application of research outcomes and to support students in exploring the real-world impact of their work. Selected projects will receive mentoring and the opportunity to compete in the final round in September 2025.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy kézben az ország két legnagyobb természetfotós pályázata

2025-től új fejezet kezdődik Az év természetfotósa pályázat történetében: az ország egyik legnagyobb természetfotós és természetvédelmi szervezete, a Varázslatos Magyarország veszi át a rangos megmérettetés lebonyolítását.

2025. május 16. 20:37

Marketing újragondolva: Miért nem működnek a régi stratégiák?

Egyre több cégvezető teszi fel magának a kérdést: miért nem hozzák már a megszokott eredményeket azok a marketingstratégiák, amelyek korábban jól működtek? Tapasztalataik szerint a kampányok hatékonysága csökken, a vásárlók figyelme megosztott, az üzenetek pedig gyakran elvesznek a digitális zajban, ahelyett, hogy célba érnének.

2025. május 16. 18:39

Stílus és innováció kéz a kézben – Megérkeztek a Huawei 2025-ös újdonságai

A Huawei egy nagyszabású, berlini nemzetközi sajtóesemény keretében mutatta be legfrissebb termékeit és technológiai újításait, a „Fashion Next” tematikához igazodva. A rendezvényen debütált a prémium kategóriás HUAWEI WATCH 5 okosóra-sorozat, valamint a HUAWEI WATCH FIT 4, a nyitott kialakítású HUAWEI FreeBuds 6 vezeték nélküli fülhallgató, és az új, 12,2 hüvelykes HUAWEI MatePad Pro tablet is.

2025. május 16. 16:44

Napelemekkel és repoharakkal újít az Etele Plaza

2024 tavaszától kizárólag megújuló energiát használ az Etele Plaza, ezzel is erősítve elköteleződését a fenntarthatóság iránt. Az átállás részeként a bevásárlóközpont tetejére egy fél focipályányi, közel 3800 négyzetméteren elterülő napelemparkot telepítettek, amely több mint 1900 panelből áll. A 834 kWp teljesítményű rendszer évente közel 797 ezer kilowattórányi áramot termel, ami körülbelül 360 háztartás éves fogyasztásával egyenértékű.

2025. május 16. 14:56

Interaktív üzleti kommunikáció Viberen: két új megoldás érkezett

A Rakuten Viber két új, interaktív megoldással gazdagítja üzleti üzenetküldési eszköztárát: megérkeztek a Carousel és List típusú üzenetek. Ezek az újítások lehetővé teszik a márkák számára, hogy egyszerűbbé és hatékonyabbá tegyék az ügyfélkommunikációt a Viber platformján, miközben javítják a felhasználói élményt és támogatják az automatizált ügyfélkezelést.

2025. május 16. 13:04

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Erősen kezdte az évet a Magyar Telekom

2025. május 14. 11:58

Kémháború a Kárpátok árnyékában: kiber-támadások és titkos műveletek az ukrán–magyar fronton

2025. május 10. 17:48

Ezek a diákok újragondolják a holnapot

2025. május 6. 14:41

Szétdarabolás fenyegeti a Google-t?

2025. április 30. 14:43