125 millió forint támogatás közösségi médiaszolgáltatóknak

forrás: Prím Online, 2025. március 27. 16:20

Lezárult a REZSI2025 pályázat második fordulója, melynek keretében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa újabb jelentős összegekről döntött. Az NMHH több ügyben sikeresen működött együtt a cseh hatósággal, miközben három műsorszám korhatár-besorolásával kapcsolatban újabb jelzéseket küldött a megfelelő joghatósággal rendelkező társhatóságoknak.

A pályázat második fordulójában tizenkilenc közösségi médiaszolgáltató összesen több mint 125 millió forint támogatást nyert el a Médiatanács Támogatási Programjának keretében.

 

A testület figyelmeztetést adott a Mikom Nonprofit Kft.-nek, mert a Miskolc Televízió 2025. január 6-án 18:25-kor sugárzott, és hat alkalommal ismételt Karrier című műsorában egy felnőttképzési vállalkozásról olyan reklámértékű információkat közölt, amelyek felkelthették a szolgáltatás iránti figyelmet, és megsértették a burkolt kereskedelmi közlemények közzétételére vonatkozó törvényi előírást.

 

A Médiatanács figyelmeztette a HírTV Zrt.-t is, mivel a HÍR TV állandó műsorán 2024. október 5-én és 6-án kétszer megsértették a reklámok hangerejére vonatkozó szabályokat.

 

A testület eljárást indított a Zselici Forrás Kft.-vel szemben, hogy tisztázza, a médiaszolgáltató a Rádió Most Kaposvár 2024. december 9–15. közötti műsorhetén megsértette-e a burkolt kereskedelmi közleményekre, társadalmi célú reklámokra, kiskorúak védelmére, illetve a műsorstruktúra betartására vonatkozó szabályokat.

 

A cseh hatóság, az RRTV az NMHH értesítése alapján három esetben is figyelmeztette a joghatósága alá tartozó médiaszolgáltatókat, hogy tartsák be a szigorúbb magyar szabályokat, különös tekintettel a műsorszámok korhatár-besorolására és közzétételük időpontjára.

 

Az NMHH újabb három esetben kérte a joghatósággal rendelkező társhatóságoktól a szükséges intézkedések megtételét, miután egyes külföldön bejegyzett médiaszolgáltatók megsértették a magyar korhatár-besorolásra és sugárzási időpontokra vonatkozó szabályokat.

 

A holland NICAM-hoz a Disney+ streaming szolgáltatásán elérhető Rontó Ralph című műsor korhatár-besorolása miatt fordult az NMHH. A The Walt Disney Company (Benelux) B.V. a műsort 6+ korhatárral ajánlotta, míg a Nemzeti Filmiroda (NFI) a műsort a III. korhatári kategóriába sorolta, ami a magyar jogszabályok szerint kötelező mind a médiaszolgáltatókra, mind a Médiatanácsra.

 

A román joghatóság alá tartozó SC CEE Broadcasting CO. SRL 2025. január 9-én 19 órakor sugározta a Revolver című műsort, amelyet 12 éven aluliaknak nem ajánlottként adtak közre, azonban az NFI IV. korhatár-kategóriába sorolta, figyelembe véve a műsor tartalmát.

 

Az AMC TV (Hungary) 2025. február 4-én 18:45-kor korhatár-besorolás nélkül sugározta A Nap könnyei című műsort, amely a magyar szabályozás szerint a IV. korhatár-kategóriába tartozik, figyelembe véve a filmben előforduló erőszakos jeleneteket. A műsorszám és ismétlése nem felelt meg a vonatkozó előírásoknak.

 

English Summary

The second round of the REZSI2025 grant program has concluded, with the National Media and Infocommunications Authority (NMHH) awarding over 125 million HUF to 19 community media service providers. The NMHH issued several warnings, including one to Mikom Nonprofit Kft. for broadcasting a program with hidden commercial content, and to HírTV for violating advertising volume regulations. The NMHH also initiated proceedings against Zselici Forrás Kft. over potential violations regarding content broadcast rules. Additionally, the NMHH worked with Czech, Romanian, and Dutch authorities on ensuring compliance with stricter Hungarian media regulations, especially concerning content ratings and broadcast times.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Munka, edzés, város: már nem egyetlen fejhallgatóban gondolkodunk

A fej- és fülhallgatók piaca átalakul: a felhasználók már nem univerzális megoldásokat keresnek, hanem az élethelyzethez illeszkedő eszközöket. A hibrid munka, a sport és a városi közlekedés eltérő technikai igényeket támaszt. Nő a kereslet az otthoni használatra szánt, nyitott hátú fejhallgatók iránt a természetes hangzás és kényelem miatt, miközben az open-ear modellek is terjednek, mert zenehallgatás közben is engedik érzékelni a környezet hangjait.

2026. február 7. 16:48

Új lendületben a magyar zeneipar

2025-ben az Artisjus 15,2 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok és zeneművek alkotóinak, ami reálértéken végre meghaladta a pandémia előtti szintet. Az összeg minden korábbinál nagyobb hányada – összesen 22 945 fő – magyar szerzőkhöz került. Tovább emelkedett az újonnan regisztráló alkotók száma is, és már több mint ötödük 20 év alatti.

2026. február 7. 15:29

Erő, elegancia és kitartás – egy telefon, ami lépést tart veled

Előfordult már, hogy napközben váratlanul lemerült a telefonod, és kénytelen voltál takarékoskodni az akkumulátorral? Vagy hogy egy szerencsétlen leejtés után végleg felmondta a szolgálatot? A legrosszabb az, amikor mindez épp akkor történik, amikor a legnagyobb szükséged lenne rá. A középkategóriás okostelefonok felhasználói hosszú ideje kompromisszumokra kényszerülnek: egyensúlyozniuk kell a teljesítmény, a megbízhatóság, az üzemidő és az ár között.

2026. február 7. 12:03

A média és a szólásszabadság kérdéseiről indít sorozatot az NMHH

A magyar médiarendszer megosztottságának gyökerei egészen a rendszerváltozásig vezethetők vissza, és napjainkra a közéletben szinte minden szereplő elsősorban a saját táborához szól – hangzik el a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új podcast-sorozatában. A műsor a szólás- és sajtószabadság kérdéskörét járja körül közérthető módon, több nézőpontból megvilágítva a témát. 

2026. február 7. 10:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Így vadásznak a kiberbűnözők a téli olimpia szurkolóira

2026. február 6. 09:56

Beszélgetés önmagammal: megszületett az első magyar AI‑hasonmás podcast

2026. február 5. 13:25

Beköszöntött a mesterséges intelligencia által vezérelt zsarolóvírusok korszaka

2026. január 28. 11:43

Fiatal tehetségek reflektorfényben: a Sony World Photography döntősei

2026. január 27. 13:24