Szabadalmi trendek 2024-ben

forrás: Prím Online, 2025. március 28. 20:15

2024-ben továbbra is jelentős volt a szabadalmi aktivitás, közel 200 ezer szabadalmi bejelentést tettek az Európai Szabadalmi Hivatalhoz, amint azt a szervezet nyilvánosságra hozta. A legnagyobb számban a számítástechnikai technológiai területeken érkeztek bejelentések, ezt követte az "elektromos gépek, berendezések és energia" szektor, amely a tiszta energia technológiák, köztük az akkumulátorinnovációk révén jelentős növekedést mutatott. Harmadik helyen a digitális kommunikáció állt, amit az orvosi technológia, majd a közlekedési szektor követett.

A bejelentett szabadalmak között nem a központi uniós vállalatok dominálnak: az első öt helyezett között távol-keleti és amerikai cégek találhatóak. Az egyetlen európai szereplő, a Siemens a hatodik helyet foglalta el.

 

A legaktívabb szabadalmi bejelentő cégek és a bejelentett szabadalmak száma:

 

1. Samsung (5107)

2. Huawei (4322)

3. LG (3623)

4. Qualcomm (3015)

5. RTX (2061)

6. Siemens (1830)

 

A teljes lista itt érhető el.

 

 

Ki ad be szabadalmakat?

 

A szabadalmi bejelentések többsége (71%) nagyvállalatokhoz köthető, őket követik a kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni bejelentők (22%) és az egyetemek, kutatóintézetek (7%).

 

Míg az innovációk nagy része az USA-hoz kapcsolódik, az európai országok toplistája a következőképpen alakult:

 

1. Németország (25 033 szabadalmi bejelentés)

2. Franciaország (10 980 szabadalmi bejelentés)

3. Hollandia (7054 szabadalmi bejelentés)

4. Svédország (4936 szabadalmi bejelentés)

5. Olaszország (4853 szabadalmi bejelentés)

 

Magyarország 139 szabadalmi bejelentéssel szerepel a listán, így az ország Görögország (107 bejelentés) és Szlovénia (156 bejelentés) között található. Közvetlen szomszédaink közül Szlovákia 62 bejelentéssel, Románia pedig 63-mal szerepel, míg Ausztria 2146 bejelentést tett.

 

2024-ben az európai szabadalmi bejelentések egynegyedében legalább egy női feltaláló is részt vett. A legtöbb női innovátort Spanyolország (42%), Belgium (32%) és Franciaország (31%) képviseli.

 

A legnagyobb európai szereplő

 

A Siemens, mint a legnagyobb európai vállalati szereplő, tavaly 1830 szabadalmat adott be, amelyek egynegyede a gépi tanulás és mesterséges intelligencia területére vonatkozott. A német technológiai cég munkatársainak mintegy 16%-a dolgozik a kutatás-fejlesztés területén, és tavaly 6,3 milliárd eurót fordítottak erre a tevékenységre. Az alkalmazottak globálisan körülbelül 5300 újítást jelentettek be, ami évente napi 24 újítást jelent 220 munkanapos évvel számolva.

 

A Siemens összesen 41 700 engedélyezett szabadalommal rendelkezik világszerte, és megoldásaik az intelligens adatelemzéstől kezdve a digitális ikrek szimulációjáig terjednek, hozzájárulva a hatékonyabb és fenntarthatóbb gyártáshoz, energiaellátáshoz, mobilitáshoz és infrastruktúrához.

 

English Summary

In 2024, nearly 200,000 patent applications were submitted to the European Patent Office. The majority were in computer technology, followed by the "electrical machinery, equipment, and energy" sector, driven by clean energy and battery innovations. The leading companies in patent submissions were Samsung, Huawei, and LG. Most patents were filed by large corporations, while Germany, France, and the Netherlands were the top European contributors. Siemens, the largest European company in patent filings, submitted 1,830 patents, with a focus on AI and machine learning.

 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Szegeden debütált az ország első hibrid okosboltja

A Coop Szeged üzlethálózatában indult el az ország első hibrid okosboltja, amely a 247 Shop mobilalkalmazáson keresztül érhető el. Az üzlet nappal hagyományos kiszolgálással működik, zárás után pedig teljesen automatizált üzemmódra vált, így bolti személyzet nélkül is elérhető marad a vásárlók számára. A boltot a magyar fejlesztésű Laurel technológia tette lehetővé, és akár kisebb települések fenntartható kisboltmodelljeként is működhet.

2025. május 22. 21:04

Mesterséges intelligencia: az új ipari forradalom?

A PwC legújabb tanulmánya szerint a mesterséges intelligencia (AI) a következő tíz évben évente akár egy százalékponttal is gyorsíthatja a globális gazdasági növekedést. Ez a hatás a 19. századi ipari forradalom idején tapasztalt fejlődéshez mérhető.

2025. május 22. 14:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Novellapályázat diákoknak – Képzeld el a jövőt humanoid robotokkal!

2025. május 22. 18:01

Kiemelkedő magyar siker az ISEF világdöntőjén

2025. május 17. 13:49

Erősen kezdte az évet a Magyar Telekom

2025. május 14. 11:58

Kémháború a Kárpátok árnyékában: kiber-támadások és titkos műveletek az ukrán–magyar fronton

2025. május 10. 17:48