Változó szabályozás, növekvő bizonytalanság a munkaerő-kölcsönző piacon
Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató ügyvezetője és a VOSZ Minősített HR Szolgáltatók Szekciójának elnöke arról számolt be, hogy a VOSZ-szal közösen végzett kutatásuk szerint a minősített munkaerő-kölcsönző cégek közel fele úgy érzi, a jogszabályváltozások bizonytalanságot okoztak a munkáltatók körében. A legtöbb cég jelenleg nehezebbnek tartja a munkaerő-tervezést az új szabályozási környezetben.
Vegyes a kép a külföldi munkaerő iránti igény változásában
A módosítások alapján a kormány 2025-re évi 35 ezer főben maximálta a kiadható vendégmunkás- és foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyek számát, miközben jelentősen szűkítette azoknak az országoknak a listáját, ahonnan munkavállalókat lehet behozni. Mindez óvatosságra késztette a cégeket, noha az alacsony gazdasági növekedés egyes ágazatokban önmagában is visszavetette a keresletet. A felmérés szerint az elmúlt 2-3 hónapban a vállalatok 18%-ánál nőtt, míg 45%-uknál csökkent a harmadik országból érkező munkaerő iránti igény, a többieknél nem történt számottevő változás.
Továbbra is kiemelt szerepben a Fülöp-szigetek
A harmadik országból érkező vendégmunkások továbbra is olyan pozíciókban dolgoznak, ahol nehéz magyar munkavállalókat találni. A törvénymódosítások ellenére a minősített munkaerő-kölcsönzők legnagyobb arányban a Fülöp-szigeteken toboroznak, de Ukrajna és Szerbia is jelentős forrásként szerepel. A megkérdezett kölcsönző cégek közel fele toboroz Szerbiából is. Magyarországon az ukránok után jelenleg a Fülöp-szigetekiek alkotják a második legnagyobb csoportot a vendégmunkások között, és az ő esetükben nő a legdinamikusabban az évente kiadott munkavállalási engedélyek száma. Mihályi Magdolna szerint a változások hatására komplexebbé vált a külföldi munkaerő bevonása, de a HR szolgáltatók igyekeznek alkalmazkodni a kihívásokhoz.
Szigorodtak a minősített státusz feltételei is
A korábbi jogszabálymódosítások nyomán a minősített munkaerő-kölcsönző cégeknek évente újra meg kell szerezniük minősítésüket. Ehhez többek között szükséges, hogy éves átlagos statisztikai állományi létszámuk elérje az 1000 főt, amelyből legalább 500-nak magyar munkavállalónak kell lennie. Emellett az év közbeni létszámbővítés legalább 30%-ának magyar vagy ukrán állampolgárságú dolgozókból kell állnia. A megkérdezett HR szolgáltatók 90%-a úgy véli, hogy a szigorítások ellenére is képesek lesznek teljesíteni az előírt feltételeket.
English Summary
The Hungarian government amended the regulation on employing foreign workers during the Christmas period, introducing stricter limits and conditions. In 2025, the number of work and residence permits for guest workers will be capped at 35,000, and the list of eligible third countries has been significantly reduced. As a result, many employers have become more cautious, and nearly half of the surveyed staffing agencies report a decline in demand for foreign labor. Despite the regulatory changes, the Philippines remains a key source country, with Filipino workers increasingly represented among guest workers in Hungary.
Kapcsolódó cikkek
- Blokklánc vs. AI: Melyik technológia alakítja át gyorsabban a globális munkaerőpiacot?
- Magas munkavállalói aktivitás a magyar munkaerőpiacon
- Egyre nagyobb szerepe van a nyelvtudásnak az álláspiacon
- Villámgyors munkaerőpótlás? A megoldás már itt van
- A magyarok digitális jártassága: Mit mutat a Telekom felmérése?
- Digitális kompetenciák fejlesztése: A Codecool és a Corvinus Egyetem közös projektje
- Listavezetők és sereghajtók: A PwC Women in Work indexének tanulságai
- 800+ résztvevővel és neves előadókkal ünnepelte 10. évfordulóját a HR Fest
- Mi most egy diploma értéke a munkaerőpiacon?
- Korszerű képzés és karrierlehetőségek az SAP támogatásával
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Xiaomi „Új kezdet” – Új termékek, új technológiák, új korszak
A Xiaomi Corporation, a fogyasztói elektronikai termékek és okoseszközök globális, vezető gyártója, „Új kezdet” címmel termékbemutató rendezvényt tartott Pekingben. A Xiaomi hivatalosan is bemutatta a Xiaomi XRING O1 3 nm-es SoC-t (System on a Chip - egy olyan integrált áramkör, amely egy teljes számítógépes rendszert egyetlen chipre sűrít), a Xiaomi XRING T1 4G okosóra SoC-t, a Xiaomi 15S Pro-t, a Xiaomi Pad 7 Ultra-t és számos AIoT-terméket a kínai piacon.
Szakmai csúcstalálkozó a jövő autóiparáért
Május 21-én a MOL Campus lenyűgöző auditóriuma adott otthont az Automotive Summit 2025-nek, ahol több száz autóipari szakértő, döntéshozó és beszállító cserélt eszmét az iparág aktuális kihívásairól és lehetőségeiről.
Adatbiztonság és skálázhatóság: A QNAP új megoldásai
A QNAP Systems, Inc. 2025. május 21–23. között rendezte meg éves technológiai kiállítását, a QNAP Tech Summitot a tajpeji POPOP konferenciaközpontban, egy időben a COMPUTEX eseménnyel. A rendezvény bemutatja a vállalat legfrissebb innovációit a vállalati adattárolás, hálózati megoldások, biztonság és mesterséges intelligencia terén – megvilágítva a jövő intelligens IT-architektúráját.
Magyar szakember lett Európa legjobb marketingvezetője 2025-ben
A European Marketing Confederation (EMC), amely az európai marketing szövetségeket fogja össze – köztük a Magyar Marketing Szövetséget is –, kihirdette az idei European Marketer of the Year 2025 verseny győztesét. Az elismerést Bánhegyi Zsófia, a Magyar Marketing Szövetség vállalati kapcsolatokért felelős alelnöke, a Szerencsejáték Zrt. korábbi kereskedelmi igazgatója vehette át május 22-én, a dublini MII Award Ceremony ünnepségen.
Amerikai vámok és kínai csomagok: Mit hozhat a jövő?
Bár az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi feszültségek ideiglenes enyhülése némi fellélegzést hozott, a globális e-kereskedelem körüli aggodalmak továbbra is fennállnak. Az olcsó kínai termékeket sújtó amerikai vámtarifák és a piaci bizonytalanság miatt a kínai kereskedők egyre inkább Európa felé fordulnak – ami a magyar piacra is hatással lehet.