Rádiós szabálysértések miatt bírságolt a Médiatanács

forrás: Prím Online, 2025. május 9. 13:20

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa május 6-i ülésén döntött egy rádiós pályázat eredményéről, valamint médiafelügyeleti hatáskörében több ügyben is intézkedett.

Az Eger 100,7 MHz frekvenciára kiírt pályázaton a Médiatanács a Best Radio Kft.-t nyilvánította nyertesnek, mivel ez volt az egyetlen beérkezett pályázat. Az új pályáztatásra azért volt szükség, mert a jelenlegi szolgáltató, szintén a Best Radio Kft., jogosultsága 2024. július 31-én lejár, 12 év működés után.

 

A Médiatanács hivatalból indított eljárásban megállapította, hogy a Rádió Most Kaposvár (üzemeltetője a Zselici Forrás Kft.) 2024. december 9–15. közötti adásaiban négy alkalommal is megsértette a médiatörvény különböző szabályait. A vizsgált időszakban a „Fekete zenei óra” című műsort hét alkalommal sugározták este 8 órakor, annak ellenére, hogy a műsor tartalma a IV. korhatári kategóriába (16 éven aluliaknak nem ajánlott) tartozik, amelyet csak este 9 és reggel 5 óra között lehet sugározni. A jogsértések miatt a rádióra 70 ezer forint bírságot szabtak ki, és kötelezték arra is, hogy közleményt tegyen közzé a jogsértésről.

 

További hiányosságként a Médiatanács megállapította, hogy a rádió a vizsgált héten nem teljesítette a közszolgálati tartalmak, valamint a helyi közéletet és mindennapi életet bemutató műsorok közzétételére vonatkozó vállalásait, és nem biztosította a megfelelő arányú magyar zenei tartalom sugárzását sem. Emiatt további 40 ezer forintos bírságot róttak ki a Zselici Forrás Kft.-re, szintén kötelezve a közlemény közzétételére.

 

A Médiatanács eljárást indított a Best Radio Kft. ellen is, annak tisztázására, hogy a Nyíregyháza 103,9 MHz-es frekvencián működő 103,9 Best FM csatornán 2024. december 27-én és 29-én sugárzott „Csak 10 perc” című műsor megfelelt-e a kiskorúak védelmére vonatkozó szabályozásoknak, különös tekintettel a műsor besorolására és sugárzási időpontjaira.

 

 

English Summary

At its May 6 meeting, the Hungarian Media Council announced the result of a radio broadcasting tender, awarding the Eger 100.7 MHz frequency to Best Radio Ltd., the sole applicant. The current license of Best Radio Ltd. will expire on July 31 after 12 years of operation. The Council also imposed fines on Zselici Forrás Ltd., operator of Rádió Most Kaposvár, for multiple violations of broadcasting laws, including airing age-restricted content before the legal time and failing to meet public service and local content commitments. Additionally, an investigation was launched into Best Radio Ltd.’s Nyíregyháza-based service over concerns regarding the classification and scheduling of a potentially age-inappropriate program.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Xiaomi „Új kezdet” – Új termékek, új technológiák, új korszak

A Xiaomi Corporation, a fogyasztói elektronikai termékek és okoseszközök globális, vezető gyártója, „Új kezdet” címmel termékbemutató rendezvényt tartott Pekingben. A Xiaomi hivatalosan is bemutatta a Xiaomi XRING O1 3 nm-es SoC-t (System on a Chip - egy olyan integrált áramkör, amely egy teljes számítógépes rendszert egyetlen chipre sűrít), a Xiaomi XRING T1 4G okosóra SoC-t, a Xiaomi 15S Pro-t, a Xiaomi Pad 7 Ultra-t és számos AIoT-terméket a kínai piacon.

2025. május 23. 20:55

Szakmai csúcstalálkozó a jövő autóiparáért

Május 21-én a MOL Campus lenyűgöző auditóriuma adott otthont az Automotive Summit 2025-nek, ahol több száz autóipari szakértő, döntéshozó és beszállító cserélt eszmét az iparág aktuális kihívásairól és lehetőségeiről. 

2025. május 23. 19:34

Adatbiztonság és skálázhatóság: A QNAP új megoldásai

A QNAP Systems, Inc. 2025. május 21–23. között rendezte meg éves technológiai kiállítását, a QNAP Tech Summitot a tajpeji POPOP konferenciaközpontban, egy időben a COMPUTEX eseménnyel. A rendezvény bemutatja a vállalat legfrissebb innovációit a vállalati adattárolás, hálózati megoldások, biztonság és mesterséges intelligencia terén – megvilágítva a jövő intelligens IT-architektúráját.

2025. május 23. 17:55

Magyar szakember lett Európa legjobb marketingvezetője 2025-ben

A European Marketing Confederation (EMC), amely az európai marketing szövetségeket fogja össze – köztük a Magyar Marketing Szövetséget is –, kihirdette az idei European Marketer of the Year 2025 verseny győztesét. Az elismerést Bánhegyi Zsófia, a Magyar Marketing Szövetség vállalati kapcsolatokért felelős alelnöke, a Szerencsejáték Zrt. korábbi kereskedelmi igazgatója vehette át május 22-én, a dublini MII Award Ceremony ünnepségen.

2025. május 23. 16:13

Amerikai vámok és kínai csomagok: Mit hozhat a jövő?

Bár az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi feszültségek ideiglenes enyhülése némi fellélegzést hozott, a globális e-kereskedelem körüli aggodalmak továbbra is fennállnak. Az olcsó kínai termékeket sújtó amerikai vámtarifák és a piaci bizonytalanság miatt a kínai kereskedők egyre inkább Európa felé fordulnak – ami a magyar piacra is hatással lehet.

2025. május 23. 14:38

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Novellapályázat diákoknak – Képzeld el a jövőt humanoid robotokkal!

2025. május 22. 18:01

Kiemelkedő magyar siker az ISEF világdöntőjén

2025. május 17. 13:49

Erősen kezdte az évet a Magyar Telekom

2025. május 14. 11:58

Kémháború a Kárpátok árnyékában: kiber-támadások és titkos műveletek az ukrán–magyar fronton

2025. május 10. 17:48