Nincs Bosch-termék mesterséges intelligencia nélkül

forrás: Prím Online, 2025. május 10. 12:05

A Bosch egyértelműen hisz abban, hogy a mesterséges intelligencia (MI) lesz az előttünk álló évtized meghatározó technológiája, amely új lendületet ad mind az ipari fejlődésnek, mind az innovációnak. 

A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat által szervezett budapesti AI Symposiumon a vállalat szakértői részletes betekintést nyújtottak az MI ipari trendjeibe és alkalmazási lehetőségeibe. Jakab Roland, a HUN-REN vezérigazgatója úgy fogalmazott: „A mesterséges intelligencia nem pusztán technológiai újítás – ez civilizációs fordulópont. Ha nem alakítjuk aktívan a fejlődést, mások írják meg helyettünk a jövő szabályait. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy Magyarország is aktívan részt vegyen a nyílt, emberközpontú MI megoldások fejlesztésében, nemzetközi együttműködésben.”

 

Az innováció új hulláma: az MI szerepe az iparban

 

Az MI már ma is kulcsszerepet játszik a kreatív és tudásalapú ágazatok mellett az ipari termelésben is. Segítségével gyorsabbá válik a termékfejlesztés, javul a gyártási minőség és fenntarthatóság, csökkennek a költségek. Dr. Szászi István, a Bosch csoport magyarországi és adriai régiós vezetője szerint: „Az igazi áttörések mindig hullámokban jönnek. A Bosch már készen áll, és aktív szereplője az MI vezérelte innovációs korszaknak. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy a budapesti AI Symposium 2025 szakmai partnereként segíthetjük az MI közösség összefogását.”

 

Ma már minden Bosch termék vagy tartalmaz mesterséges intelligenciát, vagy a fejlesztésében, illetve a gyártásában kap szerepet az MI. (Forrás: Bosch)

 

Minden Bosch termékben ott van az MI

 

A Bosch globális szinten több mint 5000 szakértőt foglalkoztat mesterséges intelligenciával – ebből közel 200 magyarországi munkatárs. Ma már minden Bosch termékben szerepet kap az MI, akár a tervezés, akár a gyártás során. Az elmúlt öt évben több mint 1500 MI-hez kapcsolódó szabadalmat nyújtottak be, és több mint 65 000 munkavállalót képeztek ki a Bosch AI Academy program keretében. Karaffy Zoltán, a Robert Bosch Kft. digitális transzformációért felelős igazgatója kiemelte: „Olyan tudásbázist építünk ki az akadémiai szektorral közösen, amely lehetővé teszi, hogy ne csak lépést tartsunk a legújabb iparági szabványokkal, hanem formáljuk is azokat.”

 

Neuromorf MI – a jövő autói emberként gondolkodnak

 

A Bosch olyan fejlett MI megoldásokon is dolgozik, mint a neuromorf számítástechnika, amely az emberi agy működését utánozza. Ezek a rendszerek hatékonyabban, gyorsabban és energiatakarékosabban dolgoznak, mint a hagyományos megoldások, és valós időben képesek tanulni, alkalmazkodni a közlekedési környezethez. Ez különösen fontos az ADAS (fejlett vezetéstámogató rendszerek) területén, ahol minden másodperc számít a biztonság szempontjából.

 

Az MI aktuális ipari trendjeibe engedett bepillantást a Bosch a budapesti AI Symposiumon. (Forrás: Bosch)

 

Átlátható MI a gyártásban – vége a „fekete dobozok” korszakának

 

A félvezetőgyártásban az MI már most is komoly szerepet játszik a hibák korai felismerésében, amivel jelentős károk előzhetők meg. A Bosch olyan rendszereket fejleszt, amelyek nemcsak kiszűrik a hibákat, hanem értelmezni is képesek azok okát – ezáltal segítve a megelőzést. Itilekha Podder, a budapesti Bosch fejlesztési központ szakértője szerint: „Az MI már nem csak egy titokzatos fekete doboz. Az ipari alkalmazásokban megbízható döntéstámogató partnerként segíti a mérnököket és a felhasználókat is.” Ez nemcsak technológiai, de gazdasági és környezeti előnyökkel is jár – gyorsabb piacra jutás, alacsonyabb hibaarány és fenntarthatóbb termelés valósulhat meg.

 

Innovatív megoldások: a kicsomagoló robot és VANDA

 

Két különleges fejlesztést is bemutatott a Bosch az AI Symposiumon. Az ELTE-vel közösen fejlesztett ipari kicsomagoló robot már a hatvani gyárban dolgozik, ahol automatikusan szortírozza és rendszerezi a beérkező alkatrészeket. A másik újdonság a VANDA projekt, amely szintetikus adatokat generál az önvezető járművek MI-je számára – például éjszakai vezetési, esős vagy hóeséses körülmények szimulálásával, így segítve a fejlesztéseket a valóságos, de ritkán előforduló forgalmi szituációk modellezésében.

 

 

English Summary

Bosch sees artificial intelligence (AI) as a defining technology of the coming decade, driving both innovation and industrial transformation. At the AI Symposium in Budapest, organized by HUN-REN, experts emphasized the need for transparent, human-centered AI developed through international cooperation. Bosch is already embedding AI in every product, development process, and manufacturing operation, with over 5,000 global experts and 1,500 AI-related patents filed in five years. The company is also pioneering neuromorphic computing for more efficient driver-assistance systems, and advancing explainable AI in smart factories to enhance transparency and reliability. Innovative solutions like a robotic unpacking system and the synthetic data-generating VANDA project showcase Hungary’s role in Bosch’s global AI strategy.

 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Szakmai csúcstalálkozó a jövő autóiparáért

Május 21-én a MOL Campus lenyűgöző auditóriuma adott otthont az Automotive Summit 2025-nek, ahol több száz autóipari szakértő, döntéshozó és beszállító cserélt eszmét az iparág aktuális kihívásairól és lehetőségeiről. 

2025. május 23. 19:34

Új korszak a vállalati szoftverekben: mesterséges intelligencia az SAP-tól

Az idei Sapphire konferencián az SAP olyan forradalmi technológiai újdonságokat és stratégiai partnerségeket mutatott be, amelyek új irányt szabnak a vállalati szoftverek fejlődésének. A fókuszban a Joule AI-copilot áll, valamint egy kiterjesztett mesterségesintelligencia-alapú ügynökrendszer, amelyek célja, hogy minden vállalat számára elérhetővé tegyék az MI nyújtotta lehetőségeket – akár 30%-os hatékonyságnövekedést is eredményezve.

2025. május 23. 12:59

Fenntarthatóbb épületek a tervezőasztaltól

A Schneider Electric és a One Click LCA közötti partnerség új lehetőségeket nyit az építészeti, mérnöki és építőipari (AEC) szektor számára a környezeti hatások pontosabb felmérésében. Az együttműködés révén több mint 50 000 villamossági termék környezeti adatai – III. típusú környezetvédelmi terméknyilatkozatok (EPD-k) formájában – váltak elérhetővé a One Click LCA mesterséges intelligencián alapuló fenntarthatósági platformján.

2025. május 23. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Novellapályázat diákoknak – Képzeld el a jövőt humanoid robotokkal!

2025. május 22. 18:01

Kiemelkedő magyar siker az ISEF világdöntőjén

2025. május 17. 13:49

Erősen kezdte az évet a Magyar Telekom

2025. május 14. 11:58

Kémháború a Kárpátok árnyékában: kiber-támadások és titkos műveletek az ukrán–magyar fronton

2025. május 10. 17:48