Biztonságban az online térben – Útmutató az okosabb internethasználathoz
Az INHOPE „Stronger Together – Digital Literacy Guide” című kiadványa elsősorban gyermekeknek és fiataloknak szól, de a felnőttek számára is tartalmazhat új, hasznos információkat a tudatos médiahasználatról. A gyakorlati tanácsokat tartalmazó, könnyen érthető útmutató már magyar nyelven is elérhető az INHOPE nemzetközi szervezet honlapján, az NMHH jogsegélyszolgálata, az Internet Hotline közreműködésével.
Az INHOPE egy nemzetközi hálózat, amely az internetes jogsegélyszolgálatokat, úgynevezett hotline-okat fogja össze. Az Internet Hotline 2012 óta tagja a szervezetnek. Fő céljuk a gyermekek online szexuális bántalmazása elleni küzdelem, valamint az ilyen jellegű visszaéléseket ábrázoló tartalmak eltávolítása az internetről. E munkában a hotline-ok szorosan együttműködnek a rendőrséggel és az internetszolgáltatókkal, hogy az illegális tartalmakat minél hamarabb eltüntethessék. Az Internet Hotline részletesen beszámolt az INHOPE 2024-es eredményeiről is.
A nemzetközi szervezet a konkrét bejelentések kezelése mellett kiemelt figyelmet fordít az online veszélyek megelőzésére is. Ennek jegyében született meg a digitális tudatosságot fejlesztő útmutató, amely egyszerű és jól átlátható formában mutatja be, hogyan lehet biztonságosabbá tenni az internethasználatot. A kiadvány gyakorlati tippeket ad többek között az eszközök beállításához, az adatvédelemhez, valamint az olyan témákhoz, mint a mesterséges intelligencia által generált tartalmak, az online játékok vagy a gyanús, adathalász célú üzenetek felismerése.
A gyermekek védelme érdekében az útmutató külön hangsúlyt fektet a szexting és az idegenekkel folytatott online kapcsolatok veszélyeire, valamint bemutatja, hová fordulhatnak segítségért a bajba jutottak. A magyar nyelvű változat részletesen ismerteti a hazai lehetőségeket is, és bemutatja az NMHH további digitális tudatosságot erősítő kiadványait.
Az útmutató magyar fordítása kiemelt célja volt az Internet Hotline-nak, hiszen a jogsegélyszolgálat egyik alapvető feladata a megelőzés, amelynek fontos eszköze az edukáció. Közérthető nyelvezete és aktuális témái miatt ajánlott szülőknek, pedagógusoknak és szakembereknek is. A kiadvány hasznos alapot nyújthat a gyermekekkel való beszélgetésekhez, és remekül beépíthető az iskolai prevenciós programokba, például osztályfőnöki órákba is.
English Summary
The INHOPE “Stronger Together – Digital Literacy Guide” is a user-friendly publication aimed primarily at children and young people, but also offers valuable information for adults about safe and responsible media use. Published in Hungarian by the Internet Hotline under the National Media and Infocommunications Authority (NMHH), it provides practical advice on navigating online risks, from AI-generated content to phishing messages. INHOPE is a global network of internet hotlines dedicated to combating online child sexual abuse by working closely with law enforcement and service providers. The guide also addresses important topics like sexting and interacting with strangers online, and highlights where to seek help locally. It serves as a useful resource for parents, educators, and professionals to promote digital safety and support prevention efforts.
Kapcsolódó cikkek
- Az Internet Hotline hivatalosan is megbízható bejelentő lett
- Jegyvásárlás, nyaralás, bankolás – Már tényleg mindent online intézünk?
- Rekordszámú illegális tartalom: Az INHOPE riasztó éves jelentése
- Mobil vagy netes hívás? – Az NMHH legfrissebb adatai megmutatják a trendeket
- Internet Hotline: Segítség az iskoláknak és a diákoknak az online biztonságban
- Egyszerű beállításokkal a gyermekek digitális biztonságáért
- Kábel helyett mobil: A vezetékes internet csökkenésének okai
- A gyermekeket is megszólította az Internet Hotline őszi kampánya
- Merj segítséget kérni! Online visszaélések elleni kampány a gyermekek védelmében
- Internethasználat: az első tíz között Magyarország az Európai Unióban
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Egységes SAP-rendszerrel gyorsítja kutatásait az ELI
Az Extreme Light Infrastructure (ELI) egységes SAP ERP-rendszert vezet be, amely összekapcsolja kutatóhelyeit, és egyszerűsíti a munkatársak napi munkafolyamatait. Az új platform alapot teremt ahhoz, hogy a több telephelyen működő szervezet egységes, közös irányítási struktúrában működhessen. A bevezetés első ütemében a csehországi Dolní Břežanyban, valamint a szegedi és romániai Măgurele-ben található kutatóközpontok csatlakoznak a rendszerhez, míg a romániai telephely integrációja egy későbbi fázisban valósulhat meg.
Erős újautó-eladások mellett vegyes teljesítményt hozott az AutoWallis első negyedéve
Az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletága 2026 első negyedévében 10 százalékkal több új gépjárművet értékesített, ugyanakkor a csoport összesített teljesítménye 2 százalékos visszaesést mutatott, elsősorban a Nagykereskedelmi Üzletág 6 százalékos darabszámcsökkenése miatt. Ezzel párhuzamosan a Mobilitási Szolgáltatások Üzletág erős negyedévet zárt, és a szerviztevékenység is növekedést mutatott.
Az iroda, ami dolgozik helyetted – így lesz a térből üzleti előny
A munkahelyi kutatások szerint a nem megfelelően kialakított iroda jelentős hatással lehet a teljesítményre: akár a fókuszidő 28%-a is elveszhet, zajos környezetben pedig a memóriaalapú feladatok hatékonysága akár 30%-kal is csökkenhet. Ezzel szemben a tudatosan megtervezett munkakörnyezet kézzelfogható üzleti előnyt jelent.
Money Talks’26 – Ahol az ötletekből üzlet születik
Hogyan lesz egy ötletből valódi üzleti siker? Milyen döntések, kudarcok és stratégiák állnak a legismertebb hazai vállalkozók mögött? A választások utáni nagy gazdasági seregszemlén nem kerülgetik a forró kását. A legégetőbb kérdés is terítékre kerül: Hogyan tovább, Magyarország? A Money Talks’26 konferencia 2026. április 22-én összehozza hazánk meghatározó üzleti és kreatív szereplőit, hogy őszintén beszéljenek sikerről, pénzről és a mögöttes folyamatokról.
A láthatatlan veszteség: így folyik el a profit a napi apró hibákon
Világszerte komoly veszteséget okoznak a cégeknek a napi működés apró eltérései, amelyek idővel jelentős összegekké nőnek. A logisztikai és szolgáltató szektorban nem a nagy hibák, hanem a kisebb csúszások – például hosszabb utak vagy pontatlan tervezés – rontják a hatékonyságot.

