Így épül a FoxPost–Packeta egységes rendszere

forrás: Prím Online, 2025. július 6. 10:23

Frissült a FoxPost Általános Szerződési Feltétele (ÁSZF), mivel új szakaszába lépett a Packetával való integráció. Ennek részeként 2025. július 1-jétől megváltozott a vállalat hivatalos neve: mostantól FoxPost Kft. néven működik tovább. A szervezeti összeolvadás – az eredeti tervekhez képest korábban – már májusban technikailag lezárult, nem vártak a szeptemberre.

 

Radeczky Zoltán, a FoxPost vezérigazgatója elmondta: „A szervezeti integráció sikeres befejezése fontos mérföldkő, amely lehetővé teszi a következő lépések – a jogi és operatív integráció – elindítását is. Célunk, hogy a csúcsszezonra stabil és kiszámítható működést biztosítsunk, ezért az operatív területek átalakítását már az év második felében megkezdjük.”

 

A FoxPost és a Packeta munkatársai mostantól egységes szervezetként, integrált működési struktúrában dolgoznak, közös irányítás alatt. Ugyanakkor a teljes jogi harmonizáció még egy hosszabb folyamat része.

 

Az integráció egyik kulcsfontosságú lépése volt a „common widget”, azaz egy közös ügyfélkapcsolati felület bevezetése. Ennek köszönhetően a kereskedők és vásárlók egy platformon érhetik el a FoxPost–Packeta csomagátvételi hálózatot.

 

 

„A legnagyobb kihívást a működési struktúrák összehangolása jelentette. Több száz pozíciót kellett újraszerveznünk egységes logika mentén, miközben több ezer döntést hoztunk meg – a pozíciónevektől a felelősségi körökön át a munkaköri leírásokig. Ez az átfogó munka nemcsak az új modell alapjait teremtette meg, hanem hozzájárult ahhoz is, hogy a szervezet hosszú távon skálázható, átlátható és rugalmas maradjon” – tette hozzá Radeczky Zoltán.

 

A következő jelentős lépés a jogi összeolvadás és az operatív működés – logisztikai, IT és ügyfélszolgálati területek – teljes összehangolása lesz. Míg a szervezeti integráció is komoly feladat volt, ezek a folyamatok még összetettebbek, hiszen minden működési szintet érintenek – az adatkezeléstől a háttérrendszerek integrációján át az egységes ügyfélélmény biztosításáig.

 

A logisztikai rendszer további hatékonyabbá tétele – például a vidéki csomagelosztó központok összevonása – már az év vége előtt megtörténik, hogy a karácsonyi szezonban is zökkenőmentes, magas színvonalú kiszolgálást tudjanak nyújtani. A jogi egyesülés 2026. január 1-jére várható, az eredeti ütemezés szerint. A teljes integráció lezárása 2026 második felében valósulhat meg.

 

Az integráció révén a FoxPost hivatalosan is Magyarország vezető csomagautomata-szolgáltatójává vált. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb adatai szerint jelenleg a FoxPost–Packeta csoport üzemelteti a legtöbb csomagautomatát az országban. Ez a piacvezető pozíció jól tükrözi az integráció stratégiai jelentőségét.

 

 

English Summary

FoxPost has updated its General Terms and Conditions as the company enters a new phase of integration with Packeta. As of July 1, the company officially operates under the name FoxPost Kft. The organizational merger, originally planned for September, was completed ahead of schedule in May. Employees of both companies now work within a unified structure, although full legal and operational integration is still in progress. The goal is to achieve seamless logistics, IT, and customer service processes by 2026, solidifying FoxPost’s position as Hungary’s leading parcel locker service provider.

 

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Így teljesítettek az AutoWallis üzletágai 2025 első felében

Az AutoWallis Csoport járműértékesítése 3,4 százalékkal nőtt 2025 első felében, elsősorban a korábban lezárt cseh akvizícióknak köszönhetően. A használtautó-eladások és a szervizórák száma továbbra is jelentősen, több mint 50 százalékkal bővült, emellett a rövid távú autókölcsönzés iránti kereslet is növekedett.

2025. július 15. 16:33

AI-ből jeles: magyar szoftvercég tarol Amerikában

Sikeres első üzleti évet tudhat maga mögött a Bobcats Coding: a 2023-ban Fazekas Barbara, Kökény Tamás és Varga-Baráth Barbara által alapított magyar szoftverfejlesztő cég 2024-ben 464,5 millió forintos árbevételt ért el. A vállalkozás mesterséges intelligenciára épülő digitális termékfejlesztési projekteket valósít meg, és már a kezdetektől a nemzetközi piacot célozza.

2025. július 15. 14:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvan a válasz a digitalizáció nagy ellentmondására

2025. július 13. 12:02

IT-történelem: a hat ma is működő működő Apple‑1 egyike a Sotheby’s aukcióján

2025. július 9. 20:04

Nyár a képernyők előtt: hogyan védhetjük meg a gyerekeket a kibertérben?

2025. július 9. 10:29

A jövő már itt van: mesterséges intelligencia a K&H befektetési döntései mögött

2025. július 8. 14:52