Kiemelkedő tehetséggondozásért kapott díjat a győri egyetem oktatója

forrás: Prím Online, 2025. július 15. 11:48

Dr. Kecskés Gábor, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának docense nemrégiben vehette át a Mestertanár Aranyérmet a tehetséggondozás terén végzett kiemelkedő munkájáért. Az elismerést az Országos Tudományos Diákköri Tanács adományozza azon felsőoktatási szakembereknek, akik legalább egy évtizede eredményesen támogatják a hallgatói tudományos munkát.

Dr. Kecskés több mint tizenöt éve foglalkozik tehetséggondozással; első TDK-hallgatóját 2011-ben mentorálta, azóta tanítványai számos országos sikert értek el. Mint mondja, számára a leginspirálóbb az, amikor közösen alakítják ki egy-egy kutatás gondolati ívét: „Amikor egy hallgató ötlettel jön, és azt együtt formáljuk – ő tanul tőlem, én pedig tőle.”

 

Kiemelte, hogy a Deák Ferenc Kar mindig is erős volt a tehetséggondozásban, különösen a jogászképzés sajátosságainak köszönhetően: „A jog nem gépek vagy szerkezetek világa, hanem gondolatoké, amit írásban is ki kell fejezni – ez kiváló alapot ad a tudományos munkához.”

 

Dr. Kecskés Gábor, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának docense (Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem)

 

Szerinte a legfontosabb cél nem csupán a versenyek megnyerése, hanem a „flow” élmény elérése, amikor a hallgató mélyen azonosul a témájával. Mentorálása során mindig arra törekszik, hogy a hallgatók személyes kapcsolatot alakítsanak ki kutatásaikkal, így szakmailag megalapozott és olvasmányos pályamunkák születnek. „A jog nem elvont szabályok halmaza, hanem a mindennapi élet része – ha így közelítünk hozzá, érthetőbbé és élőbbé válik” – tette hozzá.

 

A tehetséggondozás részeként jogesetmegoldó és perbeszédversenyekre is készíti a hallgatókat, kollégáival együtt. Ezek a kihívások nemcsak szakmai fejlődést biztosítanak, hanem visszaigazolást is jelentenek a mentorálási munka sikerességéről. A Mestertanár Aranyérem számára nem lezárást, hanem új kezdetet jelent: „Ez a díj megerősítés, hogy érdemes folytatni. Nem a megállás ideje, inkább egy új lendületé.”

 

Dr. Konczosné Prof. Dr. Szombathelyi Márta, az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács elnöke hangsúlyozta: „Büszkék vagyunk Dr. Kecskés Gábor kollégánk eredményére. Az elismerés az egyetem tehetséggondozó tevékenységének is visszaigazolása – immár húsz Mestertanár Aranyéremmel rendelkező oktatónk van. A díj presztízsét jól mutatja, hogy oklevelét a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, az OTDT elnöke és az oktatásért felelős miniszter írja alá, az átadásra pedig az MTA dísztermében kerül sor az Országos Tudományos Diákköri Konferencia záróülésén.”

 

 

English Summary

Dr. Gábor Kecskés, Associate Professor at the Deák Ferenc Faculty of Law and Political Sciences at Széchenyi István University in Győr, has been awarded the prestigious Master Teacher Gold Medal for his outstanding contribution to talent development. The award, established by the National Scientific Students' Associations Council, recognizes educators who have supported student research activities at a high level for at least a decade. Dr. Kecskés has been mentoring students in scientific research for over 15 years, with many of them achieving national recognition. He emphasizes the importance of shared thinking, personal connection to the research topic, and creating a “flow” experience for students. For him, the award is not a conclusion, but a new source of motivation and confidence for future work.

 

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nem félnek tőle, használják: így alakítja át az MI a magyar egyetemisták mindennapjait

A Siemens Zrt. és az UNIside közös kutatása szerint a magyar egyetemisták körében szinte mindennapos az MI használata: a válaszadók 75,3 százaléka hetente, de inkább naponta többször is igénybe vesz valamilyen mesterségesintelligencia-eszközt. Ez jelentősen meghaladja a már munkába álltak körében mért arányt. A Gallup 2026 májusában készült felmérése szerint a munkavállalók mintegy fele használ MI-eszközöket, naponta azonban mindössze 15 százalékuk teszi ezt.

2026. szeptember 4. 14:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A 4iG és a SpaceX új pályára állítja Európa műholdas kommunikációját

2026. szeptember 2. 09:21

A MI‑ügynökök már nem csak segítenek, hanem támadnak is

2026. szeptember 1. 13:23

Hogyan dolgozunk majd az AI-jal? Budapesten mutatják meg a techvilág nagyágyúi

2026. augusztus 25. 18:26

Rekordforgalmat bonyolított a Yettel hálózata a Sziget Fesztiválon

2026. augusztus 19. 10:01