80 éve született az első számítógép

Vértes János Andor, 2025. szeptember 2. 22:59

 Ha csak egy dolog fejlődésére vagy kíváncsi az elmúlt 80 évből, legyen vizsgálódásod tárgya az informatika! Mindent megmutat.

Hanyas vagy? 

Elég öreg? Boomer, veterán?
A múlt század első felében születtél?
 
Belegondoltál már akárcsak egyszer is, hogy - miközben a mai fiatalok kicsit lesajnálva néznek Rád - mennyire szerencsés vagy, hogy szinte az első számítógép megszületésétől végig élhetted azt a robbanásszerű informatikai fejlődést, ami lomhha szobányi masináktól elvezetett a mára már zsebben hordozott mesterséges intelligenciáig? 
 
Ha a múlt század első felére nyúlik át a születésed dátuma, akkor gyakorlatilag kortársa vagy  a világ első Neumann-elven működő számítógépének az ENIAC-nak. 1945-ben állították üzembe. Benne 18.000 elektroncső, potom 30 tonnát nyomott. A memóriájában (kezdetben) 20 darab tízjegyű szám fért el.  A gép programozása kapcsolókkal, kábelekkel történt.
Sebessége: 5000 művelet/másodperc.
 
Ugorjunk innen az első magyar számítógéphez, amely nem kis mértékben fűződik - a 90 éves korában két napja elhunyt - Dömölki Bálint nevéhez. Az M-3-as 13 évvel az ENIAC után, 1958-ban készült el. Tranzisztor nélküli, elektroncsöves plusz diódás logika, ami később ferritmagos memóriával bővült. Ez a memória 1024 szó (1K) tárolását tette lehetővé.
Sebessége: 30.000 művelet/másodperc.
 
Harmincadik születésnapját ünnepelhette az ENIAC-kal létrejött számítástechnika akkor, amikor megjelenik az első személyi számítógépnek tekintett mikroprocesszoros (Intel 8080) komputer, az Altair 8800. Még kapcsolósorral programozták, a Basic később születik meg. Alapmemóriája 256 bájt, de bővíthető.
Sebessége: 300.000 művelet/másodperc.
 
Azután jöttek azok a számítógépek, amiket akár haza is vihettünk, egy TV-vel összedugva installáltuk annak a számítási kapacitásnak a sokszorosát, amihez korábban álpadlós, álmennyezetes klimatizált géptermek kellettek. És akkor most, pusztán azért, hogy érzékeltessük ezeknek az egyre nagyobb számítási sebességeknek a valódi mértékét, ugorjunk napjainkhoz. Az Apple épp az iPhone 17 bejelentésére készül. Processzora A19 Bionic, 6 CPU-mag, 6 GPU-mag plusz neurális motor (a mesterséges intelligenciához és a gépi tanuláshoz). Zsebre rakható, akkumulátorról működik. 
Sebessége 20.000.000.000.000 (!) művelet/sec.
 
 
Néhány ezertől a 20 billióig. Lineáris grafikonon egyszerűen ábrázolhatatlan, még logaritmikus skálán is nehéz... Ilyen mértékű változást, fejlődést az emberiség történetében még egyetlen generáció sem élt meg. Ki az, aki a mi életünket le meri sajnálni? Aki ma születik, az készen kapja azt, amihez bennünket ez a - csak logaritmikus skálán bemutatható - fejlődés vezetett el.
 
 
Tudom, hogy a felvázolt 7-8 évtizedben az informatika fejlődésén kívül történt még egy s más, sok egyéb mellett egy "picikét" más ma a közlekedés, egy "picikét" más ma a kommunikáció, a kapcsolattartás, de szinte minden forradalmi változás forrása az informatikában keresendő.
Higgyétek el: jó korban éltünk (és élünk) ezen a Földön... Nyugodtan irigyeljetek minket!

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A jövő járművei a láthatatlan veszélyeket is felismerik – új BME-technológia

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Gépjárműtechnológia Tanszékének Biztonságtechnológia Kutatócsoportja bemutatta legújabb, nemzetközi szinten is egyedülálló technológiai fejlesztését, amely forradalmasíthatja az automatizált közlekedés biztonságát.

2025. október 31. 09:57

Építs, programozz, nyerj! – Indul a 2026-os ProSuli robotikaverseny

A digitalizáció korában egyre nagyobb kihívás lekötni a diákok figyelmét. A ProSuli robotikaverseny célja, hogy a tanulók olyan tudással és élményekkel gazdagodjanak, amelyek kiegészítik a hagyományos tantárgyakat, miközben fejlesztik digitális és problémamegoldó készségeiket. Ingyenes robotkészletek, új kategóriák és értékes nyeremények várják a 2026-os verseny résztvevőit.

2025. október 28. 19:19

Megnyílt a nevezés a Marketing Diamond Awardsra – 4 új kategóriával

Megnyílt a nevezés a hazai marketingszakma egyik legelismertebb díjára, a Marketing Diamond Awardsra. A verseny idén négy új kategóriával bővült, miközben továbbra is kiemelt figyelmet fordít a kisebb költségvetésből megvalósított, mégis kiemelkedő marketingmegoldások bemutatására.

2025. október 21. 14:53

Valósághű színek, páratlan részletesség – fedezd fel az LG 6K világát

Az LG Electronics (LG) leleplezte a világ első 6K felbontású kijelzőjét, az UltraFine evo 6K (32U990A) modellt, amely a legújabb Thunderbolt 5 technológiát is támogatja. Az LG prémium kategóriás, professzionális alkotóknak szánt UltraFine evo termékcsalád első tagja kimagasló képminőséget, rendkívüli színhűséget és villámgyors adatátvitelt kínál, ezzel új szintre emelve a hatékony munkavégzést.

2025. október 16. 18:18

Szűk élmezőny diktálja a tempót a magyar e-kereskedelemben

Második alkalommal adták át a HungarEcomm Stars Díjat azoknak a vállalatoknak, amelyek nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi porondon is versenyképesek. A magyar e-kereskedelmi piacot ma a Vörös Királynő-hatás mozgatja: a cégeknek folyamatosan fejleszteniük kell, hogy egyáltalán megőrizzék pozíciójukat.

2025. október 9. 19:23

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Ericsson Budapesten építi a jövő hálózatait

2025. november 12. 16:37

Újra a csúcson: MagyarBrands díjat kapott a Magyar Logisztikai Egyesület

2025. november 10. 09:59

Túlélni a zsarolóvírust – hogyan lehet a kiberreziliencia versenyelőny?

2025. november 4. 13:35

Még van idő! Újra nyitva a nevezés Az Év Honlapja díjra!

2025. november 1. 12:01