Design, tech és üzlet egy kétnapos fesztiválon
Október 9–10-én Budapesten rendezik meg a Service Design Day-t, immár kilencedik alkalommal. A konferencia idén először két napos programmal várja a látogatókat, és mára a hazai üzleti és design szakma egyik legfontosabb találkozóhelyévé nőtte ki magát. Közel 300 előadó, 20 workshop és több mint 160 órányi szakmai tartalom segíti a résztvevőket abban, hogy újragondolják, miként lehet a termékeket és szolgáltatásokat ügyfélközpontúan tervezni.
A vásárlói élmény ma már nem luxus, hanem a sikeres üzlet alapfeltétele: a Netflixhez és Spotify-hoz szokott fogyasztók minden iparágban gyors, egyszerű és élményszerű szolgáltatásokat várnak. A Service Design Day célja, hogy bemutassa, miként reagálnak a hazai és nemzetközi vállalatok ezekre a kihívásokra.
A 2025-ös program kiemelt témái:
• AI és üzlet – több mint 60 előadás vizsgálja, hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia a kutatást, tervezést és szolgáltatásokat.
• Ügyfélélmény esettanulmányok – a Decathlon a vásárlói útvonalak újragondolását, az E.ON és az Itaka pedig konkrét tapasztalatokat mutat be az ügyfélélmény stratégiai és taktikai kialakításáról.
• Közszolgálati design – a BKK, a Városháza és a Digitális Állampolgárság Program képviselői arról beszélnek, hogyan lehet hatékonyabb közszolgáltatásokat tervezni.
• UX trendek és akadálymentesség – a felhasználói élmény demokratizálása és az inkluzív digitális megoldások állnak a középpontban.
• Marketing és márkaépítés – bemutatják többek között a Telekom friss márkaökoszisztéma-fejlesztéseit.
• Vállalati kultúra és vezetés – HR-stratégiák és leadership tapasztalatok a gyorsan változó üzleti környezetben.
Miért érdemes részt venni?
„A Service Design Day idén is azt a célt szolgálja, hogy a design, az üzlet és a technológia képviselőit egy helyre hozza. A kétnapos program lehetőséget ad arra, hogy a szakma minden fontos szereplője bemutassa aktuális projektjeit, és hogy a látogatók valós esettanulmányokon keresztül tanulhassanak egymástól. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy a mesterséges intelligencia mellett a közszolgálati design, a HR és a vállalati kultúra is fókuszba kerül – hiszen a design nemcsak szolgáltatásokról és termékekről, hanem emberekről és rendszerekről is szól.” – mondta Káli György, a Service Design Day főszervezője.
Gyakorlati tapasztalatok workshopokon
A konferencia során 20 workshopon lehetőség nyílik az elmélet gyakorlati kipróbálására UX-tervezés, design leadership, viselkedéselemzés, szervezeti kultúra és szociális innováció témákban.
English Summary
The Service Design Day returns to Budapest on October 9–10, 2025, now for the first time as a two-day event. With nearly 300 speakers, 20 workshops, and over 160 hours of content, the conference brings together the best of business, design, and technology to explore customer-centered product and service design. Key topics include AI in business, UX trends, inclusive design, marketing, brand building, and corporate culture. Attendees can learn from real-life case studies and participate in hands-on workshops covering design leadership, behavioral analysis, and social innovation. The event highlights how companies are adapting to evolving customer expectations and the role of design in shaping both services and organizations.
Kapcsolódó cikkek
- 1,3 millió készüléket érinthet a 2G lekapcsolása Magyarországon
- MENTA ’25: A technológia alakítja a jövőt, vagy a jövő alakítja a technológiát?
- Ősszel Skopje és Bukarest lesz a biztonságipar fővárosa
- Megnyilt a régió legnagyobb mesterségesintelligencia-konferenciája
- A márka nem marketing – hanem stratégia
- A kvantumkor küszöbén – Magyarország felkészülése a technológiai áttörésre
- BoschxRichter Innovátorok Napja – ahol a jövő formát ölt
- Két nap, amikor Budapest a mesterséges intelligencia fővárosává válik
- Social Media Future 2026. Jön az AI-uralom!
- Stratégiai kérdés lett a logisztika és a telephelyválasztás az e-kereskedelemben
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Túl sok az üzenet, túl kevés az idő? A Viber AI-ja összefoglalja, amit kihagytál
A Rakuten Viber két új, ChatGPT-alapú funkciót vezet be Magyarországon. A személyre szabott Hírek (Your News) és az Olvasatlan csevegések összefoglalása (Unread Recap) célja, hogy a felhasználók már az alkalmazás megnyitásakor gyorsan képbe kerülhessenek a számukra fontos hírekkel és az olvasatlan beszélgetésekkel.
A Telekom beköltözteti a nézőket egy raliversenyautóba
A Magyar Telekom együttműködést kötött Viszló Csaba magyar raliversenyzővel, aki a 2026-os szezonban a Magyar Országos Rally Bajnokság első osztályában (ORB) áll rajthoz egy Renault Clio Rally3 versenyautóval. A partnerség célja, hogy a modern telekommunikációs és adatelemzési technológiák segítségével közelebb hozza a motorsport világát a rajongókhoz, miközben új lehetőségeket teremt a versenyek élményszerű bemutatására.
Új humanoid robot érkezett Magyarországra: bemutatkozott a Unitree R1
Újabb humanoid robottal bővült a magyarországi robotikai kínálat: megérkezett a Unitree Robotics legújabb fejlesztése, a Unitree R1, amelyet Közép-Európában az INFUZE Robotics képvisel. A mindössze 29 kilogrammos, kompakt humanoid robot a kutatás és fejlesztés mellett oktatási célokra, valamint rendezvényeken és kiállításokon is izgalmas lehetőségeket kínál. Segítségével a humanoid robotika a nagyközönség számára is közelebb hozható és testközelből megtapasztalható.
Megugrott a kereslet a Samsung új hajlítható csúcsmobiljai iránt
A Samsung legújabb hajlítható okostelefonjai jelentős sikert értek el Európában: a Galaxy Z Fold8 és a Galaxy Z Fold8 Ultra együttes értékesítése 50 százalékkal haladja meg a Galaxy Z Fold7 eladásait a piaci bevezetés óta.
Független tanúsítvány igazolja az LG Micro RGB evo kiemelkedő színtisztaságát
Az LG Electronics (LG) az IFA 2026 kiállításon is bemutatta prémium kategóriás, ultranagy képernyős LCD-televízióját, az LG Micro RGB evo (MRGB95) modellt. A készülék az LG saját fejlesztésű Micro RGB technológiáját, valamint a vállalat legfejlettebb televíziós processzorát, az α (Alpha) 11 3. generációs AI processzort alkalmazza. A fejlett technológia a vörös, zöld és kék alapszínek rendkívül pontos elkülönítését teszi lehetővé, amelynek eredményeként a modell elnyerte a TÜV Rheinland „High Purity RGB Spectrum Display” tanúsítványát.

