Immendingen – ahol a Mercedes-Benz a jövő technológiáit teszteli
A baden–württembergi Immendingenben működik immár tíz éve a Mercedes-Benz egyik legfontosabb fejlesztési és tesztközpontja. Az 530 hektáros létesítmény most egy új, különleges fényteszt-pályával bővült, amelyet két év alatt, 10,5 millió euróból építettek meg. Az új központ szinte minden közlekedési helyzetet és látási viszonyt képes szimulálni, így ideális környezetet biztosít a jövő fényszóróinak tervezéséhez és vizsgálatához. A fenntarthatóság sem maradt háttérben: a területet birkák tartják rendben, a nyájat pedig lámák őrzik.
A stuttgarti központtól alig egyórányira fekvő Immendingen a Mercedes-Benz innovációinak egyik központi helyszíne. A bővítés révén mostantól a fényszórókat a valós körülmények teljes skáláján – a napsütötte délutánoktól a vizes aszfalton csillogó éjszakákig – vizsgálhatják. A 135 méteres, élethű országúti szakaszon egyszerre akár öt jármű is tesztelhető, miközben a szembejövő és az elöl haladó forgalom is modellezhető. Az aszfalt különleges keveréke a kopott útburkolatok fényvisszaverését is hűen utánozza, a jelzőoszlopok és gyalogosfigurák pedig rugalmasan áthelyezhetők.
A „mesterséges nap” segítségével a mérnökök extrém fényviszonyokat is előidézhetnek – az ehhez használt, nagy teljesítményű fényforrásokat eredetileg sarkvidéki hajókon alkalmazzák jéghegyek észlelésére. Speciális rendszerek heves esőt és vízpermetet is képesek generálni, így a világítási és szenzortechnológiák minden helyzetben tesztelhetők.
A fejlesztés és fenntarthatóság központja
A Mercedes-Benz tíz éve kezdte kiépíteni az egykori katonai bázis helyén a tesztkomplexumot, amelybe eddig összesen mintegy 400 millió eurót fektetett. A központot a hatékonyság, a reprodukálhatóság és a fenntarthatóság elvei mentén tervezték. Az elmúlt évtizedben több mint 30 000 jármű futott itt összesen 100 millió kilométert – ez nagyjából 2500 Föld körüli utat jelent.
A korábban közutakon végzett tesztek 80%-át ma már a zárt létesítményben végzik. Ennek köszönhetően a fejlesztés gyorsabb, biztonságosabb és környezetkímélőbb lett. Az 520 hektáros területen több mint 30 modul, 86 kilométernyi tesztpálya és 286 csomópont található, amelyek a valós közlekedést modellezik – városi kereszteződésekkel, hegyi szerpentinekkel, macskaköves utakkal és autópályákkal. A pályák különböző régiók – Európa, Amerika, Kína és Japán – útviszonyait és felfestéseit is leképezik.
A csaknem 100 000 m²-es „BERTHA” zónában városi szimulációk, meredek hágóutak, döntött kanyarok és extrém emelkedők várják a járműveket. Egyszerre akár 400 autó is futtatható a különféle programokban. A csúcsidőszakokban a 250 fős törzsgárdához további mintegy 2100 munkatárs csatlakozik a különböző üzemekből. A létesítmény infrastruktúrája ennek megfelelően fejlett: több mint 100 elektromos töltőpont, 12 hagyományos üzemanyagkút, LTE-alapú forgalomirányítás, saját tűzoltóság és mentőszolgálat működik a területen.
A „Heide” nevű tesztkörön a járműveket vezetőrobotok irányítják, így teljesen automatizált vizsgálatok végezhetők rossz minőségű útfelületeken. Egy ilyen kör akár 6000 tesztkilométert is jelenthet, ami a valós közúti használatban 300 000 kilométernek felel meg. A név a Lüneburgi-puszta legendásan rossz útjaira utal.
A valós és a virtuális világ találkozása
Immendingenben minden fontos tesztmodul rendelkezik digitális ikerrel. A pályáról rendkívül részletes, szubmilliméteres pontosságú 3D-térkép készült, amely lehetővé teszi a virtuális előszimulációkat és a próbapadi tesztek pontos reprodukcióját. Sok esetben több ezer virtuális kilométert futnak le a modellek, mielőtt a prototípusok valóban pályára kerülnének.
Egy új modellsorozat futóműhangolásánál például több mint száz konfigurációt vizsgálnak digitálisan, és csak a legjobbak jutnak el a fizikai tesztig. „Az Immendingeni Teszt- és Technológiai Központ az első digitalizált Mercedes-Benz tesztpálya, ahol a valós és a virtuális világ tökéletesen összekapcsolódik” – hangsúlyozta Markus Schäfer, a Mercedes-Benz Group AG technológiai igazgatója.
Fenntartható tesztelés a természet szolgálatában
A tesztpálya területén és a környező kompenzációs zónákban veszélyeztetett állat- és növényfajok találnak menedéket – köztük vadméhek, sáskák, madarak, hódok és kétéltűek. A természetes tájfenntartást birkák végzik, a nyájat lámák, muflonok és jakok segítik.
A Mercedes-Benz több száz hektárnyi területen valósított meg ökológiai helyreállítási programokat: új erdőket telepítettek, természetes élőhelyeket hoztak létre, valamint tavakat, kőrakásokat és odúkat alakítottak ki a védett fajok számára. Mindez természetvédelmi szervezetekkel együttműködésben zajlik, bizonyítva, hogy a technológiai fejlődés és a környezettudatosság kéz a kézben járhat.
English Summary
The Mercedes-Benz Test and Technology Center in Immendingen, Baden-Württemberg, has been operating for ten years and is one of the brand’s most advanced testing facilities. Recently expanded with a unique €10.5 million light testing center, it allows engineers to simulate virtually every driving and lighting condition to develop next-generation headlamps. Built on the principles of efficiency, reproducibility, and sustainability, the 530-hectare complex features over 80 kilometers of test tracks and digital “twins” for virtual simulations. Environmental stewardship is integral to the site — sheep maintain the grasslands, llamas guard the herds, and extensive ecological restoration programs protect local wildlife. Immendingen exemplifies how Mercedes-Benz combines cutting-edge innovation with a deep commitment to sustainability.
Kapcsolódó cikkek
- Egy projekt, két díj a Mercedes-Benz Kecskeméti Gyárának
- Új kutatásokat és kezdeményezést jelentett be a Schneider Electric
- Münchenben nyitja meg első európai K+F központját a Xiaomi
- Az Etele Plaza hivatalosan is a legfenntarthatóbb bevásárlóközpont Magyarországon
- Zöldebb jövő az elosztóhálózatokban
- Az elektromos jövő Budapestre érkezett – XPENG bemutató a Millenárison
- Bridgestone abroncsokon száguld a Lamborghini új szupersportautója
- Xbox és Zoom az autóban – az LG megmutatja a jövőt
- Prémium kishaszongépjárművekhez prémium töltési megoldások
- 1050 lóerő a jövőből: a Ferrari új hibrid csúcsmodelljei
Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újabb rangos elismeréseket zsebelt be a Bridgestone
A rangos német Auto Bild magazin 2025-ben „Az év gyártója” díjjal jutalmazta a Bridgestone-t, miután a Blizzak 6 prémium téli abroncs az idei teszteken kimagasló teljesítménnyel bizonyított.
Fenntartható abroncsok: újrahasznosított anyagokkal erősít a Continental
A Continental tovább növeli a gumiabroncs-gyártás során felhasznált megújuló és újrahasznosított anyagok mennyiségét. A körforgásos gazdaság szemléletéhez igazodva a vállalat partnereit is ösztönzi fenntarthatóbb alapanyagok fejlesztésére és szállítására. 2024-ben az abroncsok átlagos anyagösszetételében 26 százalékot tettek ki a megújuló és újrahasznosított összetevők, ezt az arányt pedig öt éven belül legalább 40 százalékra kívánják emelni.
A Bridgestone ikonikus abroncsai sorra nyerik a teszteket
A prémium abroncsok és a fenntartható mobilitási megoldások terén globális éllovas Bridgestone kiemelkedő eredményeket ért el a 2025-ös abroncsteszteken: összesen 23 elsőrangú minősítést szerzett. A vállalat három zászlóshajó terméke – a Blizzak 6, a Turanza All Season 6 és a Potenza Sport – egyaránt vezető helyen végzett Európa meghatározó autós szaklapjainak vizsgálataiban.
AI a volán mögött: HONOR és BYD összefog a jövő autóiért
A mesterséges intelligencia által vezérelt okoseszközök globális élvonalában járó HONOR nemrégiben stratégiai partnerséget jelentett be Kínában a világ egyik legnagyobb elektromosautó-gyártójával, a BYD-val. A cél, hogy a HONOR járműcsatlakozási megoldásait a BYD következő generációs DiLink intelligens ökoszisztémájába integrálva olyan emberközpontú, AI-alapú mobilitási élményt nyújtsanak, amely a felhasználók számára valóban zökkenőmentes és innovatív.
EY előrejelzés: így alakul a következő évtized autópiaca
Az EY globális előrejelzése szerint a hibrid technológiák kulcsszerepet játszanak majd a következő évtizedben. A tanácsadó cég modellje alapján 2034-re a tisztán elektromos járművek értékesítése meghaladhatja az 50%-ot a három legnagyobb piacon, miközben a hibridek és plug-in hibridek 2036-ig 30% feletti piaci részesedést érhetnek el.

