Több mint 120 diák versenyzett a budapesti OTIO válogatón

forrás: Prím Online, 2025. november 28. 21:16

A Magyar Innovációs Szövetség 2025. november 27-én rendezte meg az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) budapesti válogatóversenyét, amelynek az Óbudai Egyetem adott otthont. A pályamunkák között a legnépszerűbb témák a környezetvédelem, az energiagazdálkodás és az egészségügy voltak, de a fiatal tudósok érdeklődését számos más tudományterület is felkeltette. 

Akik nem készítették el pályázatukat a regionális válogatóra, december 8-ig még benevezhetnek, ahol már az egész ország tehetségeivel kell megmérettetniük magukat a továbbjutásért.

 

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) szeptember elején hirdette meg a 35. OTIO-t, amelyen 14–20 éves kreatív fiatalok egyénileg vagy kétfős csapatban indulhatnak önálló projektekkel. A verseny célja, hogy felfedezze és támogassa a tudományos és innovációs tehetségeket, ösztönözze a fiatalokat a kreatív és újító gondolkodásra, valamint népszerűsítse a természettudományos, műszaki, technológiai és informatikai pályákat. Az idei verseny újdonsága, hogy az országos nevezés mellett Budapesten és további hat vidéki nagyvárosban is regionális válogatókat szerveztek az innováció iránt érdeklődő fiatalok számára, így zajlott a fővárosi válogató is.

 

A budapesti versenyen közel 80 projektet mutattak be több mint 120 diák részvételével, nemcsak Budapestről, hanem Pest megye különböző településeiről is. A pályázatokat neves szakemberekből álló zsűri értékelte, Prof. Dr. Birkner Zoltán, a MISZ társelnökének vezetésével. A válogatón négy kategóriában (1. Gépész, műszaki-villamos; 2. Matematika, fizika, környezetvédelem; 3. Orvostudomány, biológia, kémia, egyéb; 4. Informatika) összesen 13 dobogós és további 24 különdíjas pályázat jutott tovább az OTIO második fordulójába.

 

 

„A tavalyi regionális rendezvény sikere ösztönzött minket arra, hogy az idei évtől országosan hét helyszínen tartsunk válogatókat. Örömmel mondhatjuk, hogy a sorozat nagy sikert aratott: több mint 250 pályázat érkezett be, közel 350 diák részvételével. Ez a rendszer lehetővé tette, hogy még több fiatalhoz jusson el az OTIO híre, és még többen kedvet kapjanak a tudományos munkához és a versenyzéshez. Mindez megerősít bennünket abban, hogy az idei újítás jól működik, és érdemes a jövőben is ebben a formában meghirdetni a versenyt” – mondta Prof. Dr. Birkner Zoltán, a MISZ társelnöke és a szervezőbizottság elnöke.

 

A válogatókon díjat nyert diákok továbbjutottak az OTIO második fordulójába, és bekerültek a több hónapos mentorálással kísért felkészítő programba. Ezt követi a 2026. májusában megrendezésre kerülő országos döntő, ahol a legjobb pályázatok pénzjutalmat kapnak, valamint különdíjat kap a legsikeresebb határon túli fiatal is. A díjazottak pályázatai plusz pontot érnek a hazai felsőoktatási intézmények felvételi eljárásában. Az országos döntő három első helyezettje részt vehet az EU Fiatal Tudósok 2026. szeptemberi európai döntőjén, továbbá a legjobbak nemzetközi versenyeken is megmérettethetik magukat, többek között az Egyesült Államokban rendezett Regeneron ISEF-en, valamint a Nobel-díj átadási ünnepségén. A résztvevők emellett a Taiwan International Science Fairen, a London International Youth Science Forumon, a svájci International Wildlife Research Weeken és Swiss Talent Forumon, valamint a The Stockholm International Youth Science Seminen is bemutathatják projektjeiket.

 

A budapesti válogatón a Selye János Diáklabor hálózat is jelen volt, ahol a diákok interaktív bemutatókon keresztül ismerhették meg a modern diáklaborok eszközeit és módszereit, valamint a hálózat országos tevékenységét és céljait.

 

Azok számára, akik lemaradtak a regionális válogatókról, még mindig van lehetőség jelentkezni a 35. OTIO-ra. A pályázatokat a szervezők 2025. december 8-ig várják az OTIO hivatalos honlapján.

 

 

English Summary

The Hungarian Innovation Association hosted the Budapest regional selection of the 35th National Scientific and Innovation Olympiad (OTIO) on November 27, 2025, at Óbuda University. Nearly 80 projects from over 120 students, covering topics such as environmental protection, energy management, and healthcare, were evaluated by a jury of experts. Winners from the regional rounds advance to the second stage of the OTIO, where they receive mentorship and preparation for the national final in May 2026. Top projects are eligible for cash prizes, extra points in university admissions, and participation in prestigious international competitions, including the EU Young Scientists Contest and Regeneron ISEF. The event also featured interactive demonstrations by the Selye János Student Laboratory Network, showcasing modern lab techniques and inspiring young innovators.

 

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mesterséges intelligencia a reflektorfényben: díjazták a legjobb tech-tartalmakat

Már tavaly is kiemelt szerepet kapott, idén pedig szinte minden pályázat középpontjában a mesterséges intelligencia (AI) állt a Siemens Media Awardra nevezett anyagok között. Ez jól mutatja, milyen gyors ütemben terjed az AI az élet szinte valamennyi területén. A beérkezett cikkek, videók és podcastok széles spektrumot öleltek fel az oktatástól a mezőgazdaságon át egészen a humanoid robotokig és a vallásig, ugyanakkor leggyakrabban az AI egészségügyi, diagnosztikai és gyógyászati alkalmazásai kerültek fókuszba.

2026. április 8. 11:58

AI és kreativitás találkozása: díjazták a leginnovatívabb videós hirdetéseket

Az IAB Hungary március 30-án az Irányi Palota báltermében adta át a 2025-ös Év videós hirdetése verseny legjobbjainak járó elismeréseket. Ezúttal három fő- és egy extra kategóriában összesen tizenkét díjat osztott ki a szakmai zsűri, In-stream és Egyéb kategóriában két-két győztest is hirdetett. 

2026. április 1. 19:44

Díjazták a fintech edukáció élharcosait – átadták a Felelős Fintech díjakat

Négy újságíró vehette át a Felelős Fintech Tartalmakért pályázat díját a 2025-ös évadban írt cikkeikért. A Számlázz.hu és a PastPay kezdeményezésére létrejött elismerést olyan cikkekkel lehet elnyerni, amelyek hozzájárulnak a fintech ismeretek bővítéséhez és növelik a felhasználók pénzügyi tudatosságát.

2026. március 26. 21:22

Innovációval a jövőért: rangos díjat nyert a Budapest Bike Maffia programja

A Morgan Stanley bejelentette első alkalommal meghirdetett innovációs pályázatának, az EMEA Impact Through Innovation programnak a nyerteseit. A kezdeményezés célja, hogy kezdőtámogatással segítse azokat az úttörő közhasznú szervezeteket, amelyek innovatív megoldásokkal támogatják a gyermekek és fiatalok boldogulását a régióban.

2026. március 25. 09:58

IAB Hungary díjátadó: Innováció és kreativitás a digitális marketingben

Az IAB Hungary március 20-án hirdette ki a Legjobb szakdolgozat a digitális marketingről 2025 című pályázatának nyerteseit, akiket konzulenseikkel együtt díjazott. Az Atmedia, az OMD és a WPP Media által támogatott verseny ünnepélyes díjátadójára a WPP Media Hungary bázisán került sor.

2026. március 24. 11:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Lányok Napja az ELTE-n: Merülj el az informatika jövőjében!

2026. április 14. 19:55

Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni

2026. április 8. 10:27

Érintéses fizetés érkezett a Huawei okosórákra Európában

2026. április 7. 15:47

Innovációban a világ élvonalában: magyar éremeső az I-FEST2 versenyen

2026. március 30. 13:19