NMHH Podcast: hogyan készítsük fel a gyerekeket a digitális jövőre?

forrás: Prím Online, 2025. december 9. 20:59

A szülőknek nemcsak azért érdemes beszélgetniük gyerekeikkel a médiatudatosságról, hogy elkerüljék az online átveréseket, hanem azért is, mert felnőttként okoseszközök által vezérelt környezetben, a virtuális térben fognak élni – hangsúlyozza Rab Árpád jövőkutató az NMHH deepfake-ekkel foglalkozó podcastsorozatának záróepizódjában. A beszélgetés másik szakértője, Pelle Veronika médiatudatosság-specialista az otthonról hozott értékek meghatározó szerepét emeli ki.

Rab Árpád szerint a jövőben egyre inkább az úgynevezett „emberi kód” – a háttértudás, a kontextus teremtése és a kritikus gondolkodás – lesz a médiatudatosság alapja, miközben a felügyeleti szoftverek jelentősége csökken. Felhívja a figyelmet arra is, hogy a deepfake már elnevezésében is hamisítást jelent, és az ártó szándékú manipulációk felismerése továbbra is az emberi intelligencián múlik. „Nem a technológiával van a gond” – mondja –, „hiszen nagyszerű, hogy könnyebben készíthetünk filmeket, bemutathatjuk a világot vagy kibontakoztathatjuk a kreativitásunkat. A probléma akkor kezdődik, amikor valakit meg akarunk alázni, lejáratni vagy kigúnyolni. Az emberi szándék felismerése azonban nem a gépek, hanem az emberek feladata.”

 

Pelle Veronika az epizódban a családi értékek hatására hívja fel a figyelmet. Szerinte az, hogy egy gyerek részt vesz-e az online zaklatásban, beáll-e a bántalmazók közé, hallgató marad, vagy éppen kiáll áldozattá váló társa mellett, leginkább a hozott mintáktól függ. „Aki olyan közegből jön, ahol alapvető emberi értékeket tanul, ahol nem bántják a másikat, és ismeri az etika aranyszabályát – úgy bánj másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak –, az az online térben is nagyobb eséllyel így fog viselkedni” – mondja.

 

 

A műsorban szó esik arról is, hogy az NMHH kutatásai szerint a gyerekek többségének már tízévesen van saját okoseszköze, sőt az óvodások hét százaléka is rendelkezik ilyennel. A közösségi média használata is egyre korábbra tolódik: a 7–12 évesek egyharmada már regisztrált valamilyen platformon, holott ezt életkoruk miatt még nem tehetnék meg. Eközben a magyar családokban a szülők átlagosan mindössze napi 6–7 percet beszélgetnek a gyerekekkel – ebbe sokszor még az iskolai történések sem férnek bele, az online világ és a médiahasználat pedig még ritkábban kerül szóba. Így miközben eszközöket adunk a gyerekek kezébe, gyakran nem készítjük fel őket azok biztonságos és tudatos használatára – mintha jogosítvány és KRESZ-ismeret nélkül engednénk őket a forgalomba.

 

Az NMHH deepfake-et bemutató podcastsorozatának korábbi részei több szemszögből is megvilágították a technológia szórakoztató és veszélyeket rejtő oldalát.

 

A sorozat összes része elérhető a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság YouTube-, Spotify- és Apple Podcasts-felületein.

 

 

English Summary

In the final episode of NMHH’s podcast series on deepfakes, futurologist Árpád Rab emphasizes that parents should talk to their children about media literacy—not only to protect them from online deception, but also to prepare them for a life surrounded by digital devices. He argues that in the future, critical thinking, contextual understanding, and background knowledge—what he calls the “human code”—will be more important than monitoring software. Media literacy expert Veronika Pelle highlights the crucial role of family values, noting that children who grow up with empathy and ethical guidance are more likely to act responsibly online. Research shows that many children have smart devices from an early age, yet parents rarely discuss online safety or media use, leaving them unprepared. The podcast underscores that while technology itself is neutral, human intent determines whether it is used for harm or creativity.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Őslakos nők története tarolt a Sony World Photography Awards-on

A Sony World Photography Awards ma londoni gálaműsor keretében hirdette ki a 2026-os versenyek abszolút győzteseit, amelyen a kortárs fotográfia világának vezető személyiségei gyűltek össze, hogy tisztelegjenek az idei nyertesek és eredményeik előtt.

2026. április 22. 21:00

A telefon, ami túléli a munkanapot – és még kettőt mellé

Az érintőképernyős okostelefonok közel két évtizede uralják a mobilpiacot, ennek ellenére sokan még mindig nosztalgiával gondolnak a régi, nyomógombos készülékekre. Különösen igaz ez azokra, akik munkájuk során egy kimondottan strapabíró telefonra támaszkodnak, amely nem merül le fél nap alatt, és akár egy 12+ órás műszakot is kibír folyamatos használat mellett, szélsőséges körülmények között is.

2026. április 22. 19:46

A Samsung bizonyítja: a prémium technológia és a kisebb kibocsátás kéz a kézben jár

A Samsung Electronics bejelentette, hogy a 2026-os tévé- és hangprojektor-portfóliójának 34 modellje megszerezte a németországi, nemzetközileg elismert TÜV Rheinland tanúsító szervezet két környezetvédelmi minősítését: a Product Carbon Footprint (Termék karbonlábnyom) és a Product Carbon Reduction (Csökkentett szén-dioxid-kibocsátású termék) tanúsítványokat. Az elismerés újfent igazolja a vállalat azon törekvését, hogy csúcskategóriás eszközeinek szén-dioxid-kibocsátását folyamatosan csökkentse.

2026. április 22. 18:19

Profiknak és gamereknek egyaránt: az AGON PRO új csúcsmonitora mindent visz

Az AGON by AOC, a világ egyik vezető gaming monitor márkája bemutatja az AGON PRO AG326UZD2 modellt, a vállalat eddigi legfejlettebb 32 hüvelykes (31,5 hüvelyk / 80 cm) 4K kijelzőjét. A 4. generációs QD-OLED panelre épülő AG326UZD2 új szintre emeli az egyetlen monitor által kínált teljesítményt, legyen szó kompetitív játékokról, konzolos élményekről, tartalomgyártásról vagy filmnézésről.

2026. április 22. 16:40

A fenntarthatóság új arca: csomagautomaták a tisztább levegőért

A Föld napja (április 22.) alkalmából egy különleges kísérleti projekt mutat rá arra, hogy a fenntarthatóság nem kizárólag nagyszabású, látványos beruházásokon múlik. Időnként a megoldások egészen váratlan helyeken bukkannak fel – akár egy csomagautomata felületén. Ki gondolná, hogy egyetlen automata hatása a levegőminőségre akár egy kisebb városi parkéhoz is hasonlítható?

2026. április 22. 14:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

NiQA: a virtuális asszisztens, amely meggyorsítja a kártérítést

2026. április 21. 09:56

Lányok Napja az ELTE-n: Merülj el az informatika jövőjében!

2026. április 14. 19:55

Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni

2026. április 8. 10:27

Érintéses fizetés érkezett a Huawei okosórákra Európában

2026. április 7. 15:47