Osztrák–magyar projektekben erősít a Széchenyi-egyetem

forrás: Prím Online, 2026. január 4. 10:26

Mintegy 300 millió forint összértékű támogatást nyert el nemzetközi kutatási pályázatokon a győri Széchenyi István Egyetem. Az intézmény az Európai Unió Interreg Ausztria–Magyarország Együttműködési Programjának keretében kapcsolódik be környezetvédelmi, klímavédelmi, valamint fenntartható mezőgazdasági kutatásokba, olyan elismert partnerekkel együttműködve, mint a bécsi Evologic Technologies, a kismartoni Esterhazy Betriebe AG vagy Graz város önkormányzata.

 

Az egyetem hosszú távú stratégiájában kiemelt szerepet kap a nemzetközi szinten is elismert intézményekkel folytatott tudományos együttműködések bővítése. Ennek jegyében az elmúlt időszakban több, a fenntarthatóságot és a környezet védelmét célzó kutatási projektben nyert támogatást. A programok megvalósítását az Európai Unió és a Magyar Állam által finanszírozott Interreg Ausztria–Magyarország Együttműködési Program segíti, konzorciumi formában, hazai és osztrák vállalatok, szervezetek és intézmények részvételével.

 

A Széchenyi István Egyetem résztvevője a „Mikrobiális megoldások fejlesztése a fenntartható és az éghajlatváltozás hatásaival szemben ellenálló mezőgazdaság és agroerdészet számára” című, hároméves nemzetközi kutatásnak. A projekt célja olyan mikrobiális alapú termékek – biotrágyák és biopeszticidek – mezőgazdasági alkalmazásának ösztönzése, amelyek környezetbarát alternatívát kínálnak a hagyományos, szintetikus készítményekkel szemben. A kezdeményezést az osztrák Evologic Technologies GmbH koordinálja, a konzorcium további tagjai a MAVAD Nonprofit Kft. és a Lajtamag Kft. Az egyetem közel 200 ezer euró, vagyis mintegy 77 millió forint támogatásból elsősorban kisparcellás kísérletek megvalósítását, mérések elvégzését és azok értékelését végzi.

 

A Széchenyi István Egyetem három fenntarthatósági projektre nyert el európai uniós támogatást osztrák partnerekkel közösen. (Fotó: Májer Csaba József/Széchenyi István Egyetem)

 

A „Klímaváltozáshoz alkalmazkodó (hőségtűrő) városok” elnevezésű projekt egy 30 hónapon át tartó, határon átnyúló győri–grazi együttműködés. A program a klímaváltozásból és a hőhullámokból eredő egészségügyi kockázatok mérséklését, valamint a városi alkalmazkodóképesség növelését tűzte ki célul. A konzorcium vezetője Graz önkormányzata, míg a tudományos kutatásért, a monitoringért és a hatásvizsgálatokért a Széchenyi István Egyetem Egészség- és Sporttudományi Kara felel a győri Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézménnyel közösen. A munkába bekapcsolódik a Hévízi Szent András Reumakórház és Gyógyfürdő, valamint a Család- és Gyermekjóléti Központ Győr is. A projekt keretében helyzetelemzések készülnek, városspecifikus beavatkozások valósulnak meg, egységes indikátorrendszerre épülő értékelések zajlanak, továbbá szakértői hálózat és képzések jönnek létre, valamint nemzetközi konferenciát is rendeznek Győrben. A Széchenyi-egyetem több mint 240 ezer euró, azaz mintegy 94 millió forint támogatással vesz részt a programban.

 

A „Green Connections – Természetalapú megoldások és fenntartható gazdálkodás az osztrák–magyar határtérségben” című projekt a biodiverzitás hosszú távú megőrzését szolgálja kutatási, oktatási és gyakorlati intézkedések révén. A Széchenyi István Egyetem vezetésével megvalósuló, 33 hónapos program során 80 szántóföldi területen indulnak vizsgálatok, amelyek első alkalommal teszik lehetővé az ökológiai és a hagyományos gazdálkodási módszerek biodiverzitásra gyakorolt hatásainak összehasonlítható elemzését. Az eredmények alapján gyakorlati útmutatók készülnek a gazdálkodók számára, egy kétnyelvű kiadvány formájában. A projekt részeként Ausztriában és Magyarországon egyaránt létrejönnek veszélyeztetett vadvirágfajokat bemutató mintaterületek, a lakosság bevonásával megvalósuló tudományos programok kíséretében. A Biosphere Reserve Wienerwald Management, a kismartoni Esterhazy Betriebe AG és a Pisztráng Kör Waldorf Természetvédő és Természetjáró Egyesület közreműködésével zajló projekthez az egyetem mintegy 340 ezer euró, vagyis több mint 130 millió forint támogatást nyert el.

 

 

English Summary

The Széchenyi István University in Győr has secured nearly HUF 300 million in funding through international research projects supported by the EU-funded Interreg Austria–Hungary Cooperation Programme. The university is participating in cross-border initiatives focusing on environmental protection, climate change adaptation, and sustainable agriculture, in collaboration with leading Austrian and Hungarian partners. The projects address key challenges such as climate-resilient cities, biodiversity conservation, and the development of microbial-based agricultural solutions as sustainable alternatives to synthetic products. Research activities include field experiments, health impact assessments, biodiversity monitoring, and the development of practical recommendations for stakeholders. Through these collaborations, the university strengthens its international research presence and contributes to sustainable development in the region.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nem dobjuk ki, inkább elfelejtjük – így gyűlik az e-hulladék

Bár a vásárlói tudatosság folyamatosan növekszik, a magyarok továbbra sem szívesen válnak meg régi elektronikai eszközeiktől. A MediaMarkt legfrissebb kutatása szerint az e-hulladék otthoni „felhalmozása” továbbra is széles körben elterjedt jelenség: a háztartások 83%-ában található legalább egy használaton kívüli készülék. Ugyanakkor a felújított termékek piaca egyre érettebbé válik, a lakosság egyharmada már vásárolt is ilyen eszközt.

2026. április 20. 17:05

Hibrid munka: a csendes fegyver a legjobb IT-szakemberekért vívott harcban

A rugalmas munkavégzés mára kulcsfontosságú tényezővé vált a technológiai tehetségekért folytatott versenyben. A vállalatok egyre inkább felismerik, hogy a versenyképes fizetés önmagában már nem elegendő a kiemelkedő digitális és mesterséges intelligencia készségekkel rendelkező szakemberek megszerzéséhez és megtartásához.

2026. április 20. 15:19

IVSZ: A tudásalapú gazdaság az egyetlen út a fenntartható növekedéshez

Annak érdekében, hogy Magyarország ne veszítse el végleg versenyképességét, gyors technológiai és tudásalapú fordulatra van szükség – erre hívja fel a figyelmet az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az új kormányzati ciklus kezdetére időzített állásfoglalásában. 

2026. április 20. 13:37

A hangzás új korszaka: valós idejű zajszűrés a Galaxy S26-tal

A Galaxy készülékek Hangsávszerkesztő funkciója hatékonyan kiszűri a zavaró zajokat a videókból, miközben kiemeli a fontos hangokat, így a felhasználók még jobban elmerülhetnek az élményben. A technológia a Galaxy S25 szériával jelent meg, akkor még elsősorban a már elkészült felvételek utólagos finomhangolására. 

2026. április 20. 11:45

Kriptovaluták: Magyarország optimistább, mint a régió

A magyar lakosság a környező országokhoz képest jóval nagyobb bizalmat tanúsít a kriptovaluták iránt, különösen azok inflációval szembeni ellenálló képessége miatt. Míg Csehországban és Szlovákiában visszafogottan fogadják a hagyományos pénzek kriptóra történő teljes lecserélésének gondolatát, addig Magyarországon a megkérdezettek közel 22%-a el tudja képzelni a jövőt forint vagy euró nélkül. Ugyanakkor továbbra is a konzervatív szemlélet a meghatározó: a válaszadók 71%-a nem támogatná ezt a változást.

2026. április 20. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Lányok Napja az ELTE-n: Merülj el az informatika jövőjében!

2026. április 14. 19:55

Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni

2026. április 8. 10:27

Érintéses fizetés érkezett a Huawei okosórákra Európában

2026. április 7. 15:47

Innovációban a világ élvonalában: magyar éremeső az I-FEST2 versenyen

2026. március 30. 13:19