Győrből a Forma–1-be: magyar mérnökök az Audi új csapatában

forrás: Prím Online, 2026. március 7. 10:21

A Forma–1 rajongói számára nem újdonság, hogy a március 8-i Ausztrál Nagydíjjal kezdődő idényben először láthatjuk a versenypályákon az Audit. Az viszont talán kevésbé köztudott, hogy az új csapatban több magyar, a Széchenyi István Egyetemen végzett szakember, illetve jelenlegi hallgató dolgozik. Győr tehát nemcsak a négykarikás márka egyik fontos bázisa, de a város egyeteme a világ legnépszerűbb technikai versenysport-sorozatának mérnöki utánpótlása szempontjából is kiemelkedő helyszín.

 

Az Audi Revolut F1 Team a március 8-i Ausztrál Nagydíjon debütál a Forma–1-ben, a pilóták mögött pedig rengeteg mérnök dolgozik a siker érdekében. Soraikban több olyan szakembert is találunk, akik a győri Széchenyi István Egyetemen szerezték diplomájukat, vagy jelenleg is az intézmény hallgatói. 

 

Sipos Beatrix

Sipos Beatrix a veszprémi Vetési Albert Gimnázium elvégzése után érkezett a győri egyetemre. Állítja, sokat köszönhet itteni tanulmányainak, a mechatronikai mérnöki alap- és a gépészmérnöki mesterképzésnek, valamint az alkalmazott mechanika specializációnak. Mint mondta, gyermekkorától fogva nagy álma volt, hogy egy napon a Forma–1-ben dolgozhasson, ezért már tanulmányai alatt teljes munkaidőben fejlesztőmérnökként tevékenykedett. Célját fiatalon sikerült elérnie, hiszen ma már az Audi Forma–1-es csapatának szimulációs mérnöke.

 

„Munkatársaimmal azért felelünk, hogy az alkatrészeink a fellépő terheléseket károsodás nélkül kibírják, vagyis olyan mechanikai viselkedést – például rezgés során történő elmozdulásokat, hőtágulást vagy éppen szerelés utáni alakváltozást – mutassanak a működésük során, amely az elvárt szempontokat teljesíti. FEM-, azaz végeselem-szimulációt használunk arra, hogy a szükséges vizsgálatokat virtuálisan, még az első konkrét darab legyártása előtt, számítások segítségével végezzük el” – foglalta össze szakterületét. Hozzátette, nagyon élvezi munkáját, amely szélesre nyitja a technikai világot számára. 

 

 

A Békés megyei Mezőberényből származó Matuska Máté ugyancsak a Széchenyi-egyetemen szerezte alap- és mesterdiplomáját, járműmérnöki szakon. „A tanultakat ma is nap mint nap hasznosítom. A matematikát és a fizikát főleg szimulációk kiértékeléséhez használom, míg a hajtásokkal kapcsolatos ismereteim az autó teljesítményének megértésében és fejlesztésében segítenek” – fogalmazott. Megjegyezte, tanulmányai alatt a Formula Student-versenysorozatban szereplő Arrabona Racing Team tagjaként a kompozit elemek gyártása mellett a köridő-szimuláció területén végezte feladatait. „Itt fogott meg ez a szakmai irány, és azóta is ez utóbbival foglalkozom” – húzta alá.

 

Matuska Máté

Az Audi Hungaria győri gyárában előbb gyakornokként, majd főállásban dolgozott, később egy bécsi motorsportcég teljesítményszimulációs mérnökeként tevékenykedett. „Ott az amerikai Pikes Peak hegyi versenyre készítettünk járműveket, de elektromos Nascar-autó fejlesztésében is részt vettem, és versenymérnökként támogattam az egyik, rali-Európa-bajnokságon részt vevő junior csapatot. Tavaly nyáron érkeztem Németországba, ahol az Audi hajtásrészlegén vagyok teljesítményszimulációs mérnök” – vázolta útját a fiatal szakember, aki a Széchenyi-egyetem motorsportmérnök mesterszakának is oktatója. Kiemelte, munkaköre a korábbiakhoz képest annyiban változott, hogy a Forma–1-ben már hibrid hajtásláncokkal dolgozik és nem tisztán villamossal. Azoknak a hallgatóknak, akik a technikai sportok világában szeretnének állást kapni, Matuska Máté szerint célszerű gyakornokként csatlakozniuk valamelyik neves márkához, mert ott bizonyíthatják rátermettségüket akár egy teljes állás megszerzéséhez is.

 

Szakonyi Anna

Utóbbira tökéletes példa Szakonyi Anna, aki járműmérnöknek tanul a Széchenyi-egyetemen, és aki 2024-ben a nagy múltú Sauber-istálló projektmenedzser-gyakornokaként került a Forma–1 világába. A csapat azóta átalakult, hiszen az új évadban már Audiként szerepel az autósport csúcskategóriájában, míg a győri hallgató gyakornokból főállású munkatárssá vált.

 

A fiatal szakember a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumban érettségizett, majd a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen nemzetközi gazdálkodás szakon szerezte első diplomáját. Ott került kapcsolatba a technikai sportok világával, amikor bekapcsolódott a Formula Studentes TU Vienna Racing Team munkájába. Élményei nagy szerepet játszottak abban, hogy tanulmányait műszaki irányban folytatta tovább. A hallgató elmondta: jól döntött, amikor a győri intézményt választotta, ahol sok segítséget kap, hogy a képzést és a Forma–1-es munkáját össze tudja egyeztetni.

 

„Hamarosan végzek valamennyi vizsgámmal, és a tavalyi Országos Tudományos Diákköri Konferencián bemutatott kutatásom továbbfejlesztésével készül a szakdolgozatom is. Emellett természetesen a munkámra koncentrálok, hiszen a Forma–1-ben debütáló Audi junior projektmenedzsereként a padlólemezzel foglalkozom, koordinálva a folyamatokat a dizájn tervezésétől egészen az alkatrész versenypályára jutásáig. Összetett és speciális feladatról van szó, amelyben számos más részleggel kell együttműködnöm annak érdekében, hogy minden időben elkészüljön” – adott betekintést mindennapjaiba. Hallgatótársainak azt javasolta, akit ez a világ érdekel, kezdésnek csatlakozzon hallgatói csapatokhoz, amire a Széchenyi-egyetem kiemelkedő lehetőségeket biztosít, akár a SZEnergy-re, a SZEngine-re, vagy az Arrabona Racing Teamre gondolunk.

 

Fotók: Audi Revolut F1 Team 

 

 

English Summary

The Formula One season beginning with the Australian Grand Prix on March 8 will mark the debut of Audi’s new team in the championship. Behind the scenes, several Hungarian engineers connected to Széchenyi István University in Győr are contributing to the project, highlighting the institution’s growing role in motorsport engineering. Among them is simulation engineer Sipos Beatrix, who uses advanced finite element simulations to test components virtually before production. Another alumnus, Máté Matuska, works on performance simulations within Audi’s powertrain division, focusing on hybrid systems used in Formula One. Current student Anna Szakonyi also joined the team, progressing from an intern role to junior project manager responsible for coordinating the development of the car’s floor from design to track delivery. Their careers demonstrate how university programs, student racing teams, and industry experience can open pathways for young engineers into the world’s premier motorsport series.

 

Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elektromos autók, árérzékeny vásárlók: új korszakba lép a gumiabroncspiac

Az elektromos járművek térnyerése, a négyévszakos abroncsok erősödése és a növekvő árérzékenység egyszerre alakítja át a magyar és a regionális gumiabroncspiacot. A Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) sorozatában – amelyben a tagvállalatok vezetőit kérdezzük – ezúttal Janicsek Árpád, az Apollo Tyres (Hungary) Sales Kft. country sales managere beszélt a legfontosabb trendekről. Szerinte a következő években a technológiai alkalmazkodás és a teljes élettartamköltség határozza meg a döntéseket.

2026. március 31. 11:40

Parkolás stressz nélkül: a Simple új Android Auto funkciója segít

A Simple felhasználói körében végzett felmérés szerint a parkolóhely keresése okozza a legtöbb stresszt az autósoknak a vezetés során. A digitális megoldások azonban jelentősen csökkenthetik a mindennapi bosszúságokat: a Simple új Android Auto fejlesztésével a parkolás indítása vagy az e-matrica vásárlása már közvetlenül az autó kijelzőjén is elvégezhető.

2026. március 23. 16:47

A Bridgestone új csúcsgumija nedvesen és szárazon is verhetetlen

A Bridgestone Potenza Sport EVO, amely az innovatív ENLITEN technológiával készült, magabiztos győzelmet aratott a rangos német sportautós magazin 2026-os nyári gumiabroncs-tesztjén. Az ultranagy teljesítményű abroncs mind nedves, mind száraz körülmények között kiemelkedő eredményeket ért el.

2026. március 17. 13:25

AutoWallis néven nyílt meg a megújult BMW szalon a Hungária körúton

Az AutoWallis Kiskereskedelmi Üzletága Magyarországon, Csehországban és Szlovéniában is megkezdte az egységes AutoWallis márka bevezetését. A változás a hazai BMW-piac egyik meghatározó szereplőjét, a Wallis Motort is érinti: a vállalat mostantól AutoWallis néven fogadja ügyfeleit.

2026. március 14. 11:49

CEE AutoHUB: öt ország közös fellépése az európai autóipar jövőjéért

A Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) hivatalosan is csatlakozott a CEE AutoHUB kezdeményezéshez. Az egyetértési megállapodás aláírásával Magyarország immár a régiós együttműködés része, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Románia mellett.

2026. március 9. 19:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni

2026. április 8. 10:27

Érintéses fizetés érkezett a Huawei okosórákra Európában

2026. április 7. 15:47

Innovációban a világ élvonalában: magyar éremeső az I-FEST2 versenyen

2026. március 30. 13:19

AI, robotika és jövőformáló trendek a Craft Conference-en

2026. március 24. 09:58