Három hét múlva: parlamenti végszavazás az e-szignóról
Kerekes Pál, 2001. május 9. 06:42
Kedd délelőtt a napirendnek megfelelően szavazott az Országgyűlés plenáris ülése a digitális aláírást bevezető törvényjavaslat módosító indítványairól.
A törvénytervezethez 72 módosítást nyújtottak be, ebből a bizottsági ülésen többet összekapcsoltak, közel tízet pedig visszavontak. A bizottság végül tizenhárom módosító indítványt, ebből három ellenzékit fogadott el. Tizennyolc módosító javaslatot mivel legalább egyharmados támogatottsággal rendelkeztek - szintén a parlament elé terjesztettek. A parlamenti rituálénak megfelelően a többséget csak a bizottságban is teljes támogatottsággal bíró indítványok kapták meg.
A bizottsági javaslatok szavazását követően lezárták a napirendet: az Országgyűlés három hét múlva a következő ülésszakon szavaz véglegesen a digitális aláírásról. Ez azt jelenti, hogy májusban megszülethet az informatikai szektorban régóta várt, minden bizonnyal jelentős fejlődést hozó szabályozás.
Kapcsolódó cikkek
- Hiteles elektronikus cégeljárás a NetLock-kal
- Készen állnak a közjegyzők az e-dokumentumok fogadására
- Jogbiztonságot veszélyeztető technológiai visszalépéstől tart a MELASZ
- Nyílt levél az elektronikus aláírás használata érdekében
- Országgyűlési igen az elektronikus adóbevallás kiterjesztésére
- Az elektronikus aláírás ügyében PM állás foglalásra vár az APEH
- Újfajta díjmodell a hitelesítésszolgáltatásban
- A szolgáltató felelős a hamis e-mailért
- Csoportos bírósági perek indulnak a Vodafone (VRAM Rt.) ellen
- 1 milliárd dollárra perelik az AOL-t bennfentes kereskedelem miatt
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül
2024. szeptember 29. 15:24