35 millió a helyi rádióknak, tévéknek
Ezen a héten összesen 35 millió forinttal járult hozzá a helyi rádiók és televíziók fenntartási és üzemeltetési költségeihez, valamint műszaki fejlesztései kiadásaihoz a Médiatanács. Ősztől egy újabb keretösszegből pályázati lehetőségek nyílnak meg a filmes szakma alkotói számára, és folytatódik a közösségi médiaszolgáltatók támogatása is.
A fenntartási és üzemeltetési költségek támogatási keretéből tíz pályázó médiaszolgáltató közül három helyi közösségi rádió jutott összesen 3 millió forinthoz, a műszaki fejlesztések támogatási keretéből pedig 26 pályázó közül 12 televízió és rádió kapott összesen közel 32 milliós forintot, vagyis ezen a héten összesen 35 millió forintot ítélt oda a Médiatanács közösségi médiaszolgáltatóknak.
A pályázattal elnyerhető összegek elosztása még nem zárult le. Az év hátralevő részében a rezsiköltségek támogatására még 134 millió, technikai fejlesztésekre pedig 43 millió forint áll rendelkezésre, tehát összesen még mintegy 177 millió forint maradt a pályázati kasszában az idei évre. A pályáztatási eljárás lebonyolítójaként a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap a pályázati fordulók részletes eredményeit közlemény formában saját honlapján (http://www.mtva.hu/) teszi közzé, és itt találhatók meg pályázatok benyújtásához szükséges információk is.
A Médiatanács támogatási rendszerében eddig a műszaki és rezsitámogatáson túl elsősorban hírműsor- és magazinműsor-készítés kapott helyet. A helyi tévék és rádiók műsorkészítési költségei egy részének átvállalásával a testület az ott megjelenő tartalmak minél magasabb színvonalát kívánta előmozdítani. Erre a célra a helyi vagy körzeti televíziók számára 420 millió, a közösségi státuszú szolgáltatóknak pedig 270 millió forint állt rendelkezésre 2011-ben.
Mindez az idén – az összesen 600 millió forintot elérő műszaki és rezsitámogatásokkal együtt – mintegy 1,3 milliárd forint lehívását tette lehetővé a helyi és körzeti közösségi, illetve a kereskedelmi rádiók számára.
Ősztől azonban a már ismert támogatási formákon túl a Médiatanács külön keretösszegből a televíziós filmes műfajok pályázati támogatását is elindítja. A Médiatanács a jövőben a filmes támogatásokkal a négy közszolgálati csatornán bemutatandó tudományos-ismeretterjesztő, dokumentum-, animációs és kisjátékfilmek készítését segíti azért, hogy egyre több színvonalas, friss, értékes és érdekes műsor jusson el a nézőkhöz.
Kapcsolódó cikkek
- Szélsőséges internet-tartalmakat kereső rendszer készül Oroszországban
- Editions – új iPad magazin
- Mintegy ezerhétszáz internetes sajtótermék nyilvántartásba vételét kérték
- Koltay András: a kommentekre nem vonatkozik a médiatörvény
- NMHH: csütörtökig kell regisztráltatni az internetes sajtótermékeket
- Egyre több újság a Digitalstand kínálatában - immár okostelefonokon is
- Sikeres az interneten fizetőssé tett szlovák média
- Újra átadják a VOLTfolió Kulturális Médiadíjat
- A MATISZ-szal tárgyal az NMHH az internetes forródrót szolgáltatásról
- Még egy hónap van az internetes sajtótermékek bejelentésére
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Galaxy S25: AI támogatás és prémium élmények
A Samsung Galaxy S25 széria február 7-től Magyarországon is megvásárolható. Az új készülékekkel a Samsung egy multimodális korszakba lép, lehetővé téve a felhasználóknak, hogy a Galaxy S25 okostelefonokkal és környezetükkel sokféleképpen lépjenek kapcsolatba, és AI partnerként támogassák őket a mindennapi életben. A Galaxy S25, S25+ és S25 Ultra modellek tulajdonosai olyan partnercégekkel való együttműködésnek köszönhetően, mint a Google, az Adobe vagy a YouTube, még teljesebb élményt élvezhetnek a kommunikáció, az információszerzés, a kreativitás és a szórakozás területén. Ráadásul, február végéig különleges kedvezmények várják a vásárlókat.
Csendes félév a mobilpiacon, kizárólag mobilnetet kínáló díjcsomaggal indult a nyár
A Yettel új, korlátlan internetelérést biztosító csomagot vezetett be a nyaralási szezon kezdetén, amely nem tartalmaz SMS-t és hívást. Ezt közli a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb, mobilpiaci díjcsomagokat elemző jelentése, mely szerint 2024 második fele egyébként nem volt mozgalmas. A félévente megjelenő jelentés bemutatja a nagy szolgáltatók díjcsomag- és tarifamódosításait, valamint ismerteti a megszűnő szolgáltatásokat és az újonnan bevezetett opciókat is.
Fiatalok a valós projektek világában
Az idei tanévben indította útjára a Hallgatói Projekttámogató Programot a győri Széchenyi István Egyetem, melynek keretében egy szemeszter alatt mintegy 250-en vettek részt órarenden kívüli gyakorlati projektekben. A 12 szakról összegyűjtött tapasztalatok szerint a fiatalok hasznosnak látják a kezdeményezést.
A Samsung tovább mélyíti elkötelezettségét az óceánok védelmében
A Samsung tovább erősíti elkötelezettségét az óceánok védelme iránt, és a jövőben olyan partnerekkel dolgozik együtt, akik szintén elhivatottak a természet megóvása mellett. A vállalat már eddig is hozzájárult a műanyaghulladék problémájának enyhítéséhez azáltal, hogy újrahasznosított halászhálókból készítette el a Galaxy eszközeihez szükséges alapanyagokat.
Újabb elismerés a Schneider Electricnek a Világgazdasági Fórumtól
Sokszínűségi, Egyenlőségi és Befogadási Példaképnek nyilvánította a Világgazdasági Fórum a Schneider Electric és a Plan International közös programját, amely a nők gazdasági és társadalmi fejlődését támogatja a Száhel-övezetben. A kezdeményezés célja, hogy a megfelelő ismeretek átadásával, az iskolák fejlesztésével és a vállalkozói kedv erősítésével segítse a női vállalkozók szerepvállalását a folyamatosan növekvő megújulóenergia-ágazatban.