Már a levegőben a 4G jelei
„Küldetésünk, hogy a mobiltechnológia legújabb fejlesztési eredményeit és a valódi szélessávot ne csak hozzáférhetővé, hanem élvezhetővé is tegyük” – hangsúlyozat Christopher Mattheisen a 4G próbaüzemének elindításakor. Ezzel arra utalt a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója, hogy bár a mobilinternet már régóta nem ismeretlen fogalom, sőt a modernizáció eredményeképpen jelenleg 380 helyen elérhetővé vált a 21 Mbps névleges letöltési sebességű HSPA+ alapú szolgáltatás is, ám a most debütáló 4G/LTE technológia a nagy le- és feltöltési sebességével, valamint a lecsökkent késleltetési idővel a mobilkommunikáció új korszakát nyitja meg.
Az online alkalmazások és játékok könnyebb használatának, a nagy felbontású, akár HD minőségű videofilmek gyorsabb letöltésének, valamint több program egyidejű, problémamentes futtatásának élményét már most megtapasztalhatják azok az ügyfelek, akiknek lakó-, illetve munkahelyén elérhető a 4G/LTE képes hálózat. Az új technológia valós körülmények közötti működésének tesztelésére jelenleg Budapest III., IV., V., VI. VII., XII. és XIII. kerületének bizonyos részein van lehetőség, de a mostani 80db állomás számát a tervek szerint az év végére nagyjából megháromszorozza a Telekom, 2012-ben Budapest egész területére kiterjesztik a lefedettséget, a későbbiekben pedig a fogyasztói igények határozzák majd meg a bővítés ütemét.
Az első LTE teszteket a 2009 októberében kezdték meg a T-Mobile és az Ericsson szakemberei a szolgáltató Szerémi úti központjában. Az ún. maghálózat (Core Network) elemeit már 2009 decemberében beüzemelték, majd 2010 tavaszán egy, a XI. kerület egy részét lefedő LTE hálózatot építettek ki, ősszel pedig a teszthálózat lefedettségét kiterjesztették az V. kerület egy részére is. A tapasztalatok azt igazolták, hogy az LTE a sűrűbben lakott és a kevésbé beépített területeken egyaránt képes megfelelni a mobil adatátvitel terén mutatkozó rohamosan növekvő igényeknek.
A Telekom nem kíván zsákbamacskát árulni. A következő szűk három hónapban a szolgáltató és partnervbállalatai, az Ereicsson és a Cisco mérnökei saját valamint az ügyfelek tényleges tapasztalataira és visszajelzéseire építve tökéletesítik a technológiát, finomítják a rendszer működését. Ám a szolgáltatási palettán 2012. január 1-jén újonnan megjelenő Net&Roll 4G elnevezésű díjcsomag fő paramétereit már most elárulták. Eszerint a Net&Roll korábbi változataihoz képest az új, havi 11990 forintos ajánlatban mintegy duplájára nő az adatmennyiség (40 GB) és a garantált letöltési sebesség (4 Mbps). (Az elérhető maximális sebesség akár 21 Mbps is lehet, de ez függ a használt készülék képességétől, illetve a rádiós és forgalmi körülményektől.)
A T-Mobile Net&Roll díjcsomag-családja
Kapcsolódó cikkek
- Szupergyors, 4G-s mobilinternet szolgáltatást indított a T-Mobile
- Megjelent az első 4G/LTE képes táblagép a T-Mobile kínálatában
- Ötödével nőhet a mobilnetezők száma Magyarországon az idén
- Tavaly év végén 2 millió 155 ezer mobilinternet-előfizető volt hazánkban
- Nőtt a mobilinternet-előfizetők száma Magyarországon novemberben
- Hipernet országszerte – idő előtt elkészült a Telenor új hálózata
- További kerületeket ért el a T-Mobile 4G/LTE hálózata
- Októberben 1 millió 946 ezer mobilinternet-előfizető volt hazánkban
- Már a teljes Dunántúlt lefedi a Telenor Hipernet
- A P3 szerint a T-Mobile-é a leggyorsabb letöltés a mobilinterneten
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Mesterséges intelligencia a reflektorfényben: díjazták a legjobb tech-tartalmakat
Már tavaly is kiemelt szerepet kapott, idén pedig szinte minden pályázat középpontjában a mesterséges intelligencia (AI) állt a Siemens Media Awardra nevezett anyagok között. Ez jól mutatja, milyen gyors ütemben terjed az AI az élet szinte valamennyi területén. A beérkezett cikkek, videók és podcastok széles spektrumot öleltek fel az oktatástól a mezőgazdaságon át egészen a humanoid robotokig és a vallásig, ugyanakkor leggyakrabban az AI egészségügyi, diagnosztikai és gyógyászati alkalmazásai kerültek fókuszba.
Alumínium elegancia és AI‑erő – ilyen lett a HONOR legújabb mobilja
A HONOR bemutatta legújabb okostelefonját, a HONOR 600 Lite-ot, amely Magyarországon is elérhetővé válik. Ez az elegáns, mégis megfizethető készülék új mércét állít a mobilpiacon. Az alumínium unibody ház kiemelkedő tartósságot biztosít, a dedikált AI kameragomb és a 108 megapixeles főkamera pedig lehetővé teszi, hogy minden pillanatot mesterműként örökítsünk meg.
AI és kreativitás találkozása: díjazták a leginnovatívabb videós hirdetéseket
Az IAB Hungary március 30-án az Irányi Palota báltermében adta át a 2025-ös Év videós hirdetése verseny legjobbjainak járó elismeréseket. Ezúttal három fő- és egy extra kategóriában összesen tizenkét díjat osztott ki a szakmai zsűri, In-stream és Egyéb kategóriában két-két győztest is hirdetett.
Életeket menthet: díjnyertes egyetemi innováció a K&H STEM-en
A mesterséges intelligencia és a legmodernebb orvosi képalkotó technológiák kombinációja új lehetőségeket nyithat a szív- és érrendszeri betegségek korai felismerésében. Egy fiatal magyar mérnökinformatikus hallgató kutatása olyan automatizált képfeldolgozási módszert mutat be, amely képes az érfalak finom gyulladásos elváltozásainak kimutatására CT-felvételeken. A fejlesztés a K&H STEM pályázatának idei nyertes projektje lett.
Most van itt a te pillanatod: elindult a 10. Huawei XMAGE Awards
A Huawei hivatalosan is elindította a 10. XMAGE Awards mobilfotós pályázat nevezési időszakát, amelyre a világ minden tájáról várják az alkotók jelentkezését. Az idei év mottója, a „Now is Your Shot”, arra ösztönzi a résztvevőket, hogy ragadják meg a pillanatot, és egyedi perspektívájukon keresztül mutassák be a világot.

