A jövő magyar hightech világsikereire vadásznak
Ötödik alkalommal rendezi meg az MMKlaszter a Magyar Innovációs TechShow-t
2013. június 11-én a Mobilitás és Multimédia Klaszter ötödik alkalommal rendezi meg az ország egyik legfontosabb IT eseményét, a Magyar Innovációs TechShow-t. A rendezvény célja a magyarországi digitális ipar legújabb, legizgalmasabb, már kézzelfogható eredményeinek felvonultatása a szakmai és laikus közönség, illetve a hazai és nemzetközi befektetők előtt.
A korábbi évek hagyományait követve az MMKlaszter 2013-ban is nyílt pályázatot hirdet Magyarország leginnovatívabb IT vállalkozásai számára. A független szakmai zsűri által legjobbnak ítélt 18 pályázó az ország egyik legrangosabb eseményén, az idén jubiláló Magyar Innovációs TechShow-n (illetve angol nevének rövidítésével a HITS-en) mutathatja be fejlesztését június 11-én Budapesten, az Akvárium Klubban.
A közép-magyarországi startup és IKT ökoszisztémát összefogó MMKlaszter által szervezett pályázatra 2013. május 13-ig lehet nevezni. Olyan vállalkozások jelentkezését várják, amelyek nemzetközi szintű infokommunikációs technológiára épülő projektjüket az elmúlt 3 éven belül fejlesztették ki. A TechShow a nemzetközi trendekhez illeszkedve többek között a 3D nyomtatásra, M2M (machine to machine) kommunikációra, az adatkezelés-adatbiztonság területére, a mobil alkalmazásfejlesztésben rejlő lehetőségekre, valamint az IT a biotechnológiában betöltött szerepére fókuszál – emiatt a pályázaton induló cégeknek is érdemes ezekre a területekre koncentrálniuk.
“Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a hazai IKT szcéna azon kevés szektor egyike, amely a makroszintű nehézségek ellenére képes volt nemzetközi sikertörténeteket is generálni. Ahhoz azonban, hogy ne egyedi sztorikról, hanem masszív tendenciáról beszélhessünk, folyamatos utánpótlásra van szükség – ennek elősegítése a TechShow elsőszámú küldetése. – mondta el Málnay Barnabás, az MMKlaszter vezetője.
Az idei TechShow különlegessége, hogy az esemény egyben a Design Terminal és a FreeDee Printing Solutions által szervezett több napos 3D Printing Show szakmai nyitónapja lesz, illetve a Magyar Innovációs Szövetség éves Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyének zárórendezvényének második napjával is összekapcsolódik. Emellett a helyszín tőszomszédságában egyidőben zajlik majd a világ legrangosabb mérnök-konferenciájaként számon tartott IEEE ICC, amelynek köszönhetően számottevő nemzetközi érdeklődésre számítanak eseményükön a TechShow szervezők.
A hivatalos versenyfelhívás az MMKlaszter honlapján olvasható el, a nevezési űrlap ugyanerről az oldalról tölthető le.
Kapcsolódó cikkek
- Mobil szegmensre fókuszáló startup seregszemle a Smartmobil ’13-on
- Fedezd fel ma a holnap megoldásait! - a legjobb M2M megoldásokat díjazta a Telenor
- 45 ország 444 ötlete verseng a Telekom Innovációs Versenyén
- Híres ex-eBay vezető a Startup Undergroundon
- Popkulturális játék lett a legjobb magyar diák startup vállalkozás!
- Magyar projekt is bekerült az amerikai innovációs verseny döntőjébe
- Nem csak startupokról szól az idei Startup Underground
- Vizuális étlap nyerte a startup versenyt
- Honlapátalakító pályázatot hirdet a SAKKOM
- A BalaBit kapta a Nemzetgazdasági Minisztérium Ipari Innovációs Díját
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jelentős szakmai sikerrel zárult az ELTE pályaorientációs és tehetséggondozó programja
A Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő, „STEMpont” komplex pályaorientációs és tehetséggondozó program (NTP-STEM-23) megvalósítására kiírt pályázatán az ELTE Informatikai Kar 20 millió forint, a Természettudományi Kar pedig csaknem 18 millió forint támogatási összeget nyert el.
24. alkalommal lehet jelölni a reáltárgyak legjobb oktatóit a Rátz Tanár Úr Életműdíjra
Az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért 2024-ben is várja a jelöléseket a Rátz Tanár Úr Életműdíjra, amelyet immáron 24. alkalommal ítélnek oda olyan tanároknak, akik különösen sokat tettek a hazai reáloktatásért.
Új szelek fújnak a nagyvállalatoknál IT fronton
Habár az utóbbi években csökken a keresleti nyomás az IT munkaerőpiacon, a jó technológiai szakemberekre továbbra is egyre nagyobb szükség van. Ozorai Dénes, a K&H IT vezetője szerint ugyanis ma már szinte minden üzleti igény valamilyen IT megoldást kíván.
A 2024-es év legjobb videós hirdetéseit keresi az IAB Hungary
Második alkalommal hirdeti meg pályázatát az IAB Hungary Digitális videó Munkacsoportja, amelyen a 2024-es év legkiemelkedőbb videós hirdetéseit díjazza több kategóriában is.
50 millió forint értékben jutott digitális eszközökhöz 255 rászoruló család és közintézmény
Több mint hatszáz pályázó, 255 nyertes pályázat és többszáz digitális eszköz. Ez a mérlege a Magyar Vöröskereszt és a Yettel 3 évvel ezelőtt indított közös programjának, amely a szociálisan rászorulók digitális felzárkóztatásának támogatására indult. Az elmúlt három évben mobiltelefonra, tabletre, laptopra, perifériás eszközökre és szoftverekre lehetett pályázni. Iskolakezdéskor ezek az eszközök különösen nagy segítséget jelentenek a tanulási nehézséggel küzdő vagy súlyosan mozgáskorlátozott gyerekeknek és az őket nevelő családok számára, a legtöbb nyertesnek ugyanis korábban még soha nem volt hasonló eszköze.