Nyílt levélben kéri IKT tervei újragondolására a kormányt az IVSZ
Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége üdvözli az Európai Tanács (European Council) október 25-i állásfoglalását, amelyben kiáll a Digitális Ütemterv felgyorsítása mellett. A Tanács állásfoglalása kiemeli, hogy az előző 5 év makrogazdasági adatai alapján világos az összefüggés az IKT ágazatba történő befektetések nagysága és az egyes tagországok gazdasági versenyképessége között.
A fenti tényekre hivatkozva valamint a brüsszeli elvárásokkal szinkronban, az IVSZ a mai napon nyílt levélben kéri Magyarország Kormányát, ezen belül a Nemzetgazdasági Minisztériumot, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot és a Miniszterelnökséget, hogy vizsgálja felül a 2014-2020-as tervezési időszak tervezési logikáját annak érdekében, hogy az IKT ágazat az Európai Tanács által támogatott és a közösségi gazdaságélénkítési terveknek megfelelő helyre kerüljön.
A társadalmi egyeztetés keretében az IVSZ azt javasolja, hogy - preferáltan egységes tervezési rendben- az IKT szektor önálló, GDP-arányos súlyának megfelelően legalább 600 milliárd forintos közvetlen támogatásban részesüljön az EU-s társfinanszírozás keretében. A sikeres végrehajtás szempontjából fontosnak tartjuk ezen források egy végrehajtási szervezeten belüli felügyeletét. Ez biztosíthatja a hivatkozott közösségi munkaterv (Digital Agenda) teljesülését és Magyarország hosszú távú versenyképességét.
Kapcsolódó cikkek
- Az internetes oldalaknak csak három típusát látogatjuk rendszeresen
- Katasztrófaelhárítás számokban
- A webáruházak térhódításának következménye
- Az IT és a telekommunikáció uralja a felvásárlások piacát Magyarországon
- IVSZ: Közérthetően a felhőről kis- és középvállalatoknak
- Képzéssel, piacbővítéssel és startup cégekkel megduplázható a szoftverexport
- Elavult irodagépeket használnak a vállalkozások, de van megoldás
- Dél-Koreában a phabletek a menők
- 2017-re 5 milliárd mobiltulajdonos lesz
- Az online vásárlás európai trendje
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Stratégiai megoldások és kihívások a KKV Summit 2025 konferencián
Május 7-én ismét megrendezésre kerül a magyar középvállalkozások egyik legfontosabb éves eseménye, a KKV Summit 2025 konferencia. A rendezvény a budapesti Mol Campusból kerül megrendezésre, ahol a hazai gazdaság vezető szereplői, sikeres vállalatvezetők és szakértők osztják meg tapasztalataikat a vállalkozásokat érintő legnagyobb kihívásokról és azok lehetséges megoldásairól.
Itt van Magyarország 50 legjobb munkáltatója
Magyarországon új digitális kiadvány jelenik meg, amely a munkaerőpiacra fókuszálva évente bemutatja az ország 50 legjobban értékelt vállalatát. A rangsor olyan cégeket sorol fel, amelyek munkakultúrájuk, juttatásaik és karrierlehetőségeik terén a legkiemelkedőbbek a dolgozók szerint.