A Facebook megvette a WhatsAppot
A Facebook eddigi legnagyobb felvásárlását hajtotta végre: megvette a WhatsAppot. Az Instagramhoz képest 16-szor nagyobb összeget fizetett a szolgáltatásért.
19 milliárd dollárért vásárolta meg a Zuckerberg-birodalom a WhatsApp üzenetküldő szolgáltatást, melyből 4 millió dollárt készpénzben, 12 milliárdot részvényekben fizettek ki. A további 3 milliárd egy részvénycsomagot takar, melyhez a korábbi tulajdonosok a felvásárlás befejeztével jutnak majd hozzá.
Mark Zuckerberg elmondta, hogy a WhatsApp az egyetlen olyan széles körben használt alkalmazás, ahol nagyobb az elköteleződés, mint saját szolgáltatásában, és az emberek nagyobb százaléka használja naponta, mint a Facebookot. Ezért érdemes volt inkább kiiktatni a konkurenciát, és előnyükre kovácsolni az app népszerűségét.
Jelenleg a WhatsAppnak 450 millió aktív felhasználója van (havi szinten), Zuckerberg azonban reméli, hogy a következő néhány évben ezt sikerült 1 milliárdra feltornászniuk.
A szolgáltatásnak többféle változata van régiókat tekintve is. Indiában például hagyományos (feauture) telefonokra is elérhető, mint például a Nokia Asha készülékekre. A szolgáltatás első körben ingyenesen használható, egy év után kell csak fizetni 99 centet évente. Ám az sem egy hatalmas összeg, tekintve, hogy bárkivel ingyen kapcsolatba léphetünk, aki szintén használja az appot.
Zuckerberg úgy nyilatkozott a felvásárlással kapcsolatban még, hogy a mostani beruházás illeszkedik a Facebook küldetéséhez az internet.org kampány kapcsán. A Facebook feje arra törekszik, hogy a világ nagy részén biztosított legyen az internet-ellátottság, mert a kapcsolattartás mindenkit megillető jog.
Azt is hozzátette, hogy a WhatsAppal nem a Facebook Messengert kívánják helyettesíteni, hiszen mindkét szolgáltatás másfajta helyzetekben használják az emberek.
Forrás: Mashable.com
Kapcsolódó cikkek
- Az Apple és a Google küzd a Flappy Bird klónok ellen
- Eladták a Vibert
- Januárban több mint 10 millió androidos alkalmazást azonosítottak
- A Windows teret engedne az Android alkalmazásoknak
- Tíz nap alatt közel 9000 háztartás választotta az Xprime szolgáltatást
- Átalakul a Twitter
- Ismét lesz BeeSmarter csapatverseny
- A Facebook adminok „lelepleződnek”
- A SEA szülinapi ajándéka a Facebooknak
- MIXELEK – a Cartoon Network és A LEGO közös terméke
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordforgalmat bonyolított a Yettel hálózata a Sziget Fesztiválon
Szombathelynyi extra hálózati kapacitással készült a Yettel a Szigetre, ahol közel 54 terabájt adatforgalmat generáltak a fesztiválozók. A rendezvényre a hazai közönség mellett 66 országból érkeztek látogatók, a külföldi roamingolók közül pedig a hollandok és az olaszok használták legintenzívebben a mobilhálózatot.
Elhunyt Kis Ervin Egon
61 éves korában - gyors lefolyású súlyos betegség következtében - 2026. augusztus 7-én elhunyt Kis Ervin Egon, tévés, újságíró, e-kereskedő, az e-kereskedelmi szervezet megerősödésének időszakában hat évig a SZEK.org (a későbbi E-commerce szövetség) elnöke, tanácsadó, innovátor, fintech-guru.. és még sorolhatnánk. Nekünk - még az internet hőskorában - kollegánk. Az internet népe rengeteg mindent elmondott róla, sokan búcsúztatták, mi most egy régi, 1998-as cikkével emlékezünk rá, és az akkori - Net-TV-s munkájának végzése közben készült fotójával. Nyugodj békében Egon, fenn már várnak néhányan, akiknek szüksége van a meglátásaidra, tanácsaidra.
Elindult a Sziget: a Yettel idén is extra hálózati kapacitással készül a fesztiválozókra
Elindult a Sziget Fesztivál, amely idén is várhatóan több százezer látogatót fogad az Óbudai-szigeten. Európa egyik legnagyobb zenei és kulturális eseményének hivatalos telekommunikációs partnere, a Yettel ezúttal is kiemelt hálózati kapacitással készül: a fesztivál idején egy Szombathely méretű település mobilhálózati igényeinek kiszolgálására elegendő kapacitás áll majd rendelkezésre.
A digitális térben elszenvedett trauma után sem kell egyedül maradni
Az online visszaélések nem csupán jogi, technikai vagy anyagi problémát jelenthetnek, hanem komoly lelki terhet is róhatnak az érintettekre. A történtek megrendíthetik a biztonságérzetet, a másokba vetett bizalmat, és hosszú időre nyomot hagyhatnak az áldozatokban.
AI, felhő és biztonság egy kézben: a Promise Group megerősíti jelenlétét a magyar piacon
A mesterséges intelligencia rövid idő alatt az üzleti informatika egyik meghatározó stratégiai tényezőjévé vált. A vállalatok igényei ma már túlmutatnak a hagyományos szoftverlicencelésen: olyan technológiai partnereket keresnek, amelyek komplex támogatást nyújtanak a felhőalapú megoldások, a mesterséges intelligencia, valamint a kiberbiztonság területén is.

