Hackathon-in-a-Box: kreatív ötletgyár a startup utánpótlásért

forrás: Prím Online, 2014. február 25. 09:40

A Hackathon-in-a-Box egyetemi ötletverseny sorozat hat versenyén tavaly több száz ötlet és 60 projekt született. A szervezők idén megduplázzák résztvevő egyetemek számát és Kolozsvárra is eljut a startup utánpótlást biztosító rendezvény.

A 2013 tavaszán született verseny sorozat alapkoncepciója, hogy a már működő startupok mellett gondoskodnunk kell az utánpótlásról is. A verseny szervezői szerint egyre nagyobb szükség van arra, hogy az oktatási intézményekben és az egyre inkább kibontakozó startup ökoszisztémában új tehetségek szülessenek.

 

A „Hackathon-in-a-Box – A kreatív ötletgyár” versenysorozat titka az, hogy a tehetségeket legegyszerűbb ott keresni, ahol tanulnak. A versenyeken résztvevők a megszerzett tudásukat a tanulmányaik és később szakmai életük során is kamatoztathatják.

A projektek nagy figyelmet kapnak a hazai befektetőktől, inkubátoroktól, a tavalyi versenyzők közül többen már kockázati tőkebevonáson dolgoznak.  A 2013-as év győztesi között akad olyan is, amely nemzetközi versenyt nyert azóta. Egy másik a verseny született szolgáltatás - a Miutcánk.hu – pedig a Lenovo Motivátor pályázatának 1 milliós fődíját nyerte el.

A versenysorozatot nem csak egyetemistáknak terveztük – meséli a hackathon főszervezője – Turcsán Tamás Péter - akit 2013-ban a 25 legkreatívabb magyar közé választották. „A mentoraink a résztvevőket felkészítik arra, hogy ötleteiket csapatban dolgozzák ki, megértsék az üzleti gondolkodás alapjait, és a közös munka során, üzletileg értékes projekteket hozzanak létre, majd azokat a verseny végén szakemberek előtt prezentálják. Így a csapatok belekóstolhatnak startup világ, az üzleti ötlet „kipattanásától”, kivitelezésétől és a befektetők megnyeréséig tartó hangulatába. A Hackathon-in-a-Box rendezvénysorozat új ötleteket hoz felszínre, megmutatja a résztvevők igazi erősségeit, közösséget épít, és demonstrálja az egyetem és a hallgatók kreativitását.”

Az idei szériában 13 versenyt terveznek a szervezők, a hat budapesti esemény mellett hat vidéki és egy kolozsvári rendezvényt valósítanak meg társszervezők segítségével. Az idei első verseny – a Spin-Off Klub Hackathon - február 28-án kerül megrendezésre a H13 Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központban. (1085 Budapest, Horánszky utca 13.)

A verseny fővédnöke Prof. Dr. Cséfalvay Zoltán az NGM gazdaságstratégiai államtitkára. Az év első eseményének zsűri elnöke Spaller Endre a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke. A verseny támogatói között állami intézmények, nemzetközi startup versenyek, KKV-k és multinacionális vállalatok, illetve hazai siker-startupok is megtalálhatók.

A Hackathon-in-a-Box kiváló és közvetlen lehetőséget kínál arra, hogy segítségével megteremtődjön a magyar startup cégek utánpótlása, közvetve pedig, hogy sikeres vállalkozóként itthon tartsuk, vagy akár haza is hozzuk a fiatal értelmiségieket.
 

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH

Március 20-án délután második alkalommal adták át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, továbbá a szakmai zsűri egy olyan különdíjat is átadott, amellyel minden évben egy, a szakterületén kiemelkedően teljesítő pedagógus munkáját ismerik el.

2024. március 21. 17:55

Napelemes pályázat: ezek az akkumulátorok legnagyobb buktatói

Senki nincs még elkésve, aki igényelni szeretné a napelemekből és energiatárolóból álló rendszerekre kiírt Napenergia Plusz Program vissza nem térítendő támogatását, de elővigyázatosnak kell lenni. Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy nem minden akkumulátor tudja működtetni a rendszert áramszünet esetén, de arra is ügyelni kell, hogy a telepített eszközök kompatibilisek legyenek egymással. A szakértő szerint érdemes olyan kivitelezővel együtt dolgozni, aki a pályázat megvalósítása után is a rendelkezésünkre áll.

2024. március 14. 13:04

Digitális készségek fejlesztését célzó hazai projektek indulhatnak egy rangos európai díjért

Az Európai Digitális Készségfejlesztési Díj keretében öt kategóriában díjazzák a kontinensen élő emberek digitális kompetenciákkal való felvértezése iránt elkötelezett európai, köztük magyarországi projekteket és szervezeteket. Az IVSZ szerint a digitális készségek fejlesztése a gazdaság versenyképessége szempontjából elengedhetetlen – hiszen a hazánkban élő 16-74 év közötti felnőttek fele nem rendelkezik alapszintű digitális kompetenciákkal, pedig ezek nem csak a hétköznapi ügyintézést könnyítik meg, hanem a munkahely megtartásában és megszerzésében is fontos szerepük van. Ezért is különösen fontos összegyűjteni és megmutatni a készségfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi és hazai jó gyakorlatokat minél szélesebb körben. 

2024. március 7. 17:48

Újabb izgalmas találmányok nevezhetnek a Magyar Ipari Célgép Nagydíjra

A hazánkban megvalósuló külföldi ipari beruházások alapján számíthatunk arra, hogy a célgépgyártók iránti igény a közeljövőben nőni fog, és a már eddig is jelentős nemzetgazdasági szerepén nagyot fog lendíteni ez a szektor. Ebben segít a Magyar Ipari Célgép Nagydíj, amelyet idén immár negyedik alkalommal hirdetnek meg.

2024. február 22. 10:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05