Az ABB és a Volvo partnersége az elektromos és hibridhajtású buszok gyorstöltésére

forrás: Prím Online, 2014. július 28. 09:45

A globális megállapodás köti össze a Volvo elektromos és elektromos-hibridhajtású buszait az ABB gyorstöltő megoldásaival, ezzel kikövezve az utat a városi e-mobilitás gyors elterjedése előtt.   

Az ABB, az energetika és az automatizálás területén piacvezető cégcsoport bejelentette, hogy partneri kapcsolatra lép a világ egyik vezető buszgyártójával, a Volvo Buses-zal. A megállapodás célja, hogy a két vállalat közösen fejlesszen és hozzon forgalomba elektromos és hibrid hajtású buszokat nyílt szabványú egyenáramú (DC) gyorstöltő rendszerekkel. 


Az együttműködés keretében olyan, a város egészére kiterjedő, szabványos töltőrendszert állítanak fel az elektromos és villamos-hibridhajtású buszok számára, amely a járművek tetejére telepített automatikus csatlakozó rendszeren keresztül a buszmegállókban, avagy kábeles töltőrendszer segítségével az éjszaki üzemszünetben képes gyorsan feltölteni a járműveket. 

 

 

Ennek a nemzetközi szabványokon alapuló megoldásnak a segítségével a meglévő e-mobilitási technológiákat maximálisan ki tudják használni,amely biztosítja a városi elektromos közúti közlekedés gyors kiépülését. Az első közös projektet Luxemburg tömegközlekedési rendszere jelenti majd, amit 2015-re terveznek.

 

A Volvo új, elektromos-hibridhajtású busza, amely a hagyományos diesel üzemű buszokhoz képest 75%-kal csökkenti az üzemanyag-fogyasztást, ez év szeptemberében, Hannoverben tartandó IAA kiállításon (Hannoveri Haszongépjármű Kiállítás) mutatkozik be a nagyközönség előtt.  

 

Az ABB a villamos hálózatok, míg a Volvo az elektromos buszok (e-buszok) terén szerzett szaktudásával járul hozzá az e-buszok gyorstöltő szabványainak továbbfejlesztéséhez, amely érinti az infrastruktúra kommunikációs protokolljait, az elektromos hálózatokat és az e-buszokat is.

 

Az elektromos buszok töltési szabványa a nemrég elfogadott, a személyautókhoz kifejlesztett, globális DC gyorstöltő szabványokon alapul, ami garantálja a biztonságot, elősegíti a beruházások ösztönzését és a hosszú távú elkötelezettséget éppúgy, mint a tiszta közlekedés elterjedését.

 

A partnerség fő célja az e-buszok automatikus gyorstöltésének szabványosítása, ami kiterjed az infrastrukturális töltési megoldás és az e-busz közötti kommunikációs protokollra, az elektromos interfészre és a tetőre szerelt csatlakozó rendszer (ACS) specifikációira is. 

 

 

Nagyon örülünk az ABB-vel létesített partnerségnek. A két cég együtt teljes körű és versenyképes ajánlatott tud kínálni világszerte azoknak a nagyvárosoknak, amelyek fenntartható tömegközlekedésre kívánnak átállni”- mondta Håkan Agnevall, a Volvo Buses elnöke. „Az elektromos-hibridhajtású buszok és tisztán elektromos meghajtású buszok a jövő megoldását jelentik a városi tömegközlekedés számára.”

 

A Volvo buszgyártásra szakosodott leányvállalata, a Volvo Buses 2009-ben jelent meg a piacon az első hibridhajtású autóbuszával, és azóta 1600 hibridhajtású buszt szállított a világ 21 országába. A cég az első teljesen elektromos hajtású autóbuszát 2015 júniusában, a svédországi Göteborg városának „ElectriCity” elnevezésű projektje keretében állítja majd üzembe.   

 

Az ABB 2010 óta több mint 1500 DC gyorstöltő rendszert szállított világszerte, töltőhálózatokat helyezett üzembe autógyári, közüzemi, kormányzati és kiskereskedelmi vevői számára, köztük országos hálózatokat is Hollandiában, Észtországban és Dániában.

 

Az első közös projekt keretében a Volvo elektromos-hibridhajtású buszokat és az ABB automatikus e-busz-töltőket állít üzembe Luxembourg tömegközlekedési rendszerében. Ennek eredményeként a Sales-Lentz társaság járatain, 2015-re 12 db Volvo Electric Hibrid busz fog üzemel.

 

A projekt szervesen illeszkedik Luxembourg „Mobilitási Hálózatába” („Mobility Network”), amely a nyugat-európai ország különböző közlekedési projektjeit hívatott összekötni azzal a céllal, hogy kiaknázza a szinergiákat, és közös jövőképet alakítson ki a jövő közlekedése számára.

 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37